„Mi a csoda ebben?” – a Cemách Cedek történeteinek lezárása
Oberlander Báruch rabbi a Hászid történetek és mesék 261. részében lezárta Haim Mordecháj Perlov rabbi Cemách Cedekről szóló történeteinek sorát. A harmadik lubavicsi Rebbe alakja ezúttal különösen személyes történeteken keresztül jelent meg: csodákról, alázatról, halachikus tudásról, családi veszteségekről, a cádikhoz való kötődésről és a mindennapi gondoskodásról esett szó. A Rebbe következetesen elhárította magától a csodatevő szerepét, miközben környezete újra és újra éppen ezt tapasztalta meg mellette.
„Én nem vagyok csodarabbi”
A Cemách Cedek gyakran mondta magáról, hogy semmi köze a csodákhoz. Egyik fia egyszer szembesítette ezzel: hogyan lehet ezt mondani, amikor egy ágúnának képes megmondani, melyik városban találja meg évek óta eltűnt férjét?
A Rebbe erre természetes magyarázatot adott: évekkel korábban a férfi tanácsot kért tőle egy utazással kapcsolatban, ő pedig egyszerűen emlékezett rá, hová készült. Oberlander rabbi azonban rögtön hozzátette: ez a szerénység egyik formája volt. A Cemách Cedek igyekezett mindent úgy elmondani, mintha hétköznapi magyarázata lenne.
A süketnéma gyermek megszólal
Egy ágúná érkezett Lubavicsba süketnéma gyermekével. A Rebbe samesza nem engedte be őket, a család azonban megsajnálta az asszonyt, és a gyermeket elrejtette a Cemách Cedek asztala alá. Amikor a Rebbe leült, a fiú meghúzta ruháját.
A Cemách Cedek így szólt hozzá: menjen az édesanyjához, és mondja meg neki, hogy az apja hamarosan hazajön.
A gyermek, aki addig nem beszélt, ezt valóban elmondta az anyjának, és nem sokkal később a férj is hazatért. Amikor a Rebbét erről kérdezték, ismét elhárította a csodát: ő nem tudta, hogy a gyermek süketnéma, csak azt mondta neki, menjen és beszéljen az anyjával.
A történet éppen ebben az egyszerűségben őrzi a chászid csoda sajátos hangját: a Rebbe úgy tesz, mintha minden magától értetődő volna.
Maimonidész „jó gyomra”
A Cemách Cedek gyermekeivel Maimonidész A tévelygők útmutatóját is taníttatta. Úgy fogalmazott: Maimonidész „kígyókat nyelt le”, mégsem ártottak neki, mert jó gyomra volt.
A hasonlat a görög és arab filozófia tanulmányozására utalt. Maimonidész mélyen ismerte ezeket az eszméket, de úgy tudta feldolgozni őket, hogy mindazt, ami értékes, beépítette a Tóra világába, a veszélyes részek pedig nem rombolták le a hitét.
A Cemách Cedek számára ez nagy szellemi erőt jelentett: az embernek tudnia kell, mit képes befogadni és hogyan képes azt a Tóra szemszögéből megemészteni.
Mikor ér rá a Rebbe?
Egy másik chászid mester azt kérdezte: mikor tud a Cemách Cedek ennyi mindennel foglalkozni? Jom kipur előtti éjszakán három bonyolult halachikus responzumot írt, közben tanult, és a chászidokat is fogadta.
A válasz az volt: „Sábeszkor.”
Perlov rabbi megjegyezte, hogy a Cemách Cedek valójában nem fogadott chászidokat Sábeszkor, ezért a mondás valószínűleg spirituális értelemben értendő. A Zohár tanítása szerint egy nagy tóratudó egész hete bizonyos értelemben Sábesz lehet. Aki állandóan a Tóra világában él, annak az idő is másképp rendeződik.
A Rebbe Rásáb titkos brisze
A Cemách Cedek unokája, a későbbi ötödik lubavicsi Rebbe, a Rebbe Rásáb körülmetélését eredetileg időben tervezték, de a Cemách Cedek előre jelezte: a brisz el fog maradni.
Hat héttel később már sor kerülhetett rá, de ekkor a Rebbe azt kérte, hogy a szertartás szinte teljesen titokban történjen. A Talmud tanítására hivatkozott: az első kőtáblákat nagy nyilvánosság előtt adták, és összetörtek; a második kőtáblákat csendben kapta Mózes, és azok megmaradtak.
A tanulság szerint ha valami először nagy nyilvánosság mellett nem sikerül, a második alkalommal érdemes csendesebben, szerényebben eljárni.
Közel a cádikhoz: élet
A Cemách Cedek halála előtt fél ezüstrubelt adott körülbelül négy és fél éves unokájának, a későbbi Rebbe Rásábnak, és a máchácit, „fél” szó betűiből tanította.
A szó középső betűje a cádik, amely a cádikot jelképezi. A hozzá közeli betűk a cháj, „élet” szót adják, a tőle legtávolabbiak pedig a mét, „halott” szót.
A tanítás egyszerű képe szerint aki közel van a cádikhoz, az élethez kapcsolódik; aki távol kerül tőle, annak lelki élete is veszélybe kerül.
A cádik az égi bíróságon
Egy másik chászid mester úgy tanította, hogy az égi bíróság bírái között mindig vannak frissen eltávozott cádikok. Ők még jól emlékeznek arra, milyen nehézségekkel küzdenek az emberek ebben a világban: a megélhetéssel, a vallási élet kihívásaival, a hétköznapok terheivel.
Amikor a Cemách Cedek meghalt, azt mondta: most ő kerül majd az égi bíróságra, mert frissen ismeri a földi élet nehézségeit.
A guri Rebbe egy másik képet használt. A Talmud szerint Mózes az értelem ötven kapujából negyvenkilencet ért el életében, az ötvenediket halála pillanatában. A hagyomány szerint amikor a Cemách Cedek meghalt, a guri Rebbe azt mondta: „Mendel, a lubavicsi Mendel most elérte az ötvenedik kaput.”
A fiú, aki Rebbe sem akart lenni
A Cemách Cedek fiai közül többen később chászid mesterek lettek különböző városokban. Egyik fia, Rabbi Báruch Sálom azonban különösen szerény ember volt. Bár nagy embernek tartották, nem vállalt rebbei szerepet, és úgy élt, mintha egyszerű zsidó volna.
Oberlander rabbi felidézte azt is, hogy a Cemách Cedek egyszer azt mondta: Lubavics csendjében nem ismerte a „zavar” fogalmát. Csak amikor Pétervárra került, és a templomi harangok megszólaltak, értette meg, milyen az, amikor valami kizökkenti az embert a tanulásból.
A vacsora, amely sokszor elmaradt
A Cemách Cedek felesége, Chájá Muska még férje életében meghalt. Ezután legkisebb fia, Rabbi Smuel és felesége, Rebbecen Rivka gondoskodott róla.
Rivka elkészíttette az ételt, de később megtudta, hogy a konyhai személyzet nem mindig szól a Rebbének, amikor kész a vacsora. A Cemách Cedek pedig annyira belemerült a tanulásba, hogy magától sokszor nem ment enni.
Ettől kezdve Rebbecen Rivka személyesen figyelt rá. Ha késő lett, bement apósához, és vitt neki ételt. A nagy Rebbe életében így a legegyszerűbb emberi gondoskodásnak is fontos helye volt.
Az ellopott máámár
A Cemách Cedek kézirataiból időnként eltűntek lapok, mert az emberek olyan nagy értéknek tartották a Rebbe írásait, hogy olykor elvitték őket.
Egyszer frissen megírt máámárja tűnt el. A Cemách Cedeknek ez nagyon fájt, és azt mondta: aki elvitte, annak fájjon a gyomra.
Nem sokkal később valaki kétségbeesve érkezett: van egy ember, akinek rettenetesen fáj a hasa, a Rebbe imádkozzon érte. A Cemách Cedek azt felelte: nincs szükség imára. Adja vissza, amit elvitt.
A kézirat visszakerült, és a gyomorfájás elmúlt.
Ezzel Haim Mordecháj Perlov rabbi Cemách Cedekről fennmaradt történetei véget érnek. Oberlander Báruch rabbi a következő alkalomra már Rabbi Smuel, a Rebbe Máhárás, a negyedik lubavicsi Rebbe történeteit ígérte. A Cemách Cedek alakja pedig úgy marad velünk ebből a sorozatból, mint aki hatalmas tudással és lelki erővel élt, mégis újra és újra igyekezett úgy tenni, mintha semmi rendkívüli nem történt volna körülötte.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
