A kulcs, amely a feleségnél maradt, és a pofon, amely véget vetett a száműzetésnek
Kinél van a túlvilági palota kulcsa, ha az egyik házastárs tanult, a másik pedig ezt lehetővé tette? Oberlander Báruch rabbi a Hászid történetek és mesék 266. részében ezúttal nem otthonról jelentkezett: az apósánál, Milánóban járt, ezért egy másik gyűjteményből olvasott. Két történet fért bele az adásba: egy Varsó melletti gazdag tudós és a felesége története, valamint egy hirtelen haragú rabbié, aki négy évig vándorolt koldusként.
Minden a kulcson múlik
Oberlander rabbi a kulccsal kezdte: ha megvan a kulcs, megvan minden, ha nincs, nincs hová menni. A Talmud szerint a bibliai Korách olyan gazdag volt, hogy három szamárra való kulcsa volt. Az első történetben a kulcs egy asszony kezében van.
Reb Fájvele, a prágai tudós
Varsó mellett, ma talán már a város részeként, van egy kisebb település, Prága; nem a cseh főváros. Itt élt Reb Fájvele, nagy tóratudós, istenfélő, gazdag zsidó, az öreg radzimini Rebbe tiszteletre méltó chászidja. Éjjel-nappal tanult és imádkozott. Hatszor végigtanulta a Talmudot a kommentárjaival együtt, a Sulchán áruch szabályait úgy ismerte, mint egy imaszöveget, a Zohárból hosszú részeket idézett fejből, a minchá és a máriv ima között pedig a Tehillimet, a zsoltárokat tanította az Alsich kommentárjával.
A cedákában, az adakozásban senki nem vehette fel vele a versenyt. Soha nem ült le enni vendég nélkül, Sábeszkor és ünnepeken tíz szegény ült az asztalánál. Ő javíttatta meg a mikve tetejét, ő fizette a temető kerítését, ő házasította ki a szegény menyasszonyokat, segítette az özvegyeket és az árvákat. Purimkor egy hordónyi ezüstpénzt osztott szét, és mivel a Purim szó számértéke 336, még 336 aranypénzt is.
A felesége, Rachele szintén istenfélő asszony volt. Egy fiuk és egy lányuk született, mindkettő sikeres. Reb Fájvele élete mégis csupa fájdalom volt: nem volt olyan testrésze, amely ne fájt volna, és a nagy orvosok sem tudtak segíteni rajta. Egyetlen öröme a tanulás és az ima maradt.
Aki a piacon árult, hogy a férje tanulhasson
Honnan a vagyon, ha Reb Fájvele csak tanult és imádkozott? Oberlander rabbi szerint a feleségének köszönhető. Rachele az esküvő után egy kis asztalnál cserépedényeket árult a piacon, Főzött, sütött, pénzt hozott a házba, nevelte a gyerekeket, virrasztott mellettük, ha betegek voltak, és a chéderbe küldte őket. A férje Sábeszkor kikérdezte tőlük, amit a héten tanultak. Az asztalból kis bolt lett, a boltból nagyobb, aztán nagykereskedés, és így gazdagodtak meg.
Rachele soha nem panaszkodott, hogy ő dolgozik, a férje pedig csak ül és tanul. Boldog volt, hogy a férje a Tórában él, és úgy érezte: azzal, hogy ezt biztosítja neki, neki is része van a tanulásában.
Egy hét gyász és egy lakoma
Amikor Reb Fájvele idős korában meghalt, egész Prága gyászolt, bezártak a boltok, kézben vitték a koporsót a temetőbe, a gyerekek a koporsó előtt haladva mondták a Cedek lefánáv jehálléch verset. A rabbi egy órán át tartott gyászbeszédet. A radzimini Rebbe mélyen elszomorodott, mintha közeli rokona halt volna meg, és hazatérve egy hétig ki sem jött a szobájából. A chászidok nem értették, hiszen a Rebbe senkit nem szokott így gyászolni, ráadásul idős emberről volt szó, de senki nem merte megkérdezni.
Az özvegy folytatta az üzletet, de már nem volt a régi. Lehajtott fejjel járt, a gyászidő végén sem vetette le a gyászruhát, néhány hónap múlva megbetegedett, és ő is meghalt. Az ő temetése sem volt kisebb. A radzimini Rebbe ezúttal is eljött, de nem gyászolt olyan erősen, sőt, hazatérve azt kérte, készítsenek lakomát, együtt fognak enni. A chászidok ismét nem kérdeztek, csak halat, húst, mindent az asztalra tettek. A hal után a Rebbe elmesélte, mi történt.
A telek, a palota és a zárt ajtó
A Rebbe a Misnával kezdte, amelyet az Atyák bölcs tanításai elé szoktunk mondani: minden zsidónak része, cheleke van az eljövendő világban. Mindenkinek, még a vétkeseknek is. A chelek olyan, mint egy telek, mondta: mindenki kap egyet, de a telek üres. Az ember dolga, mit épít rá. Aki szorgalmas és istenfélő, akár palotát emelhet rajta gyümölcskerttel és virágokkal; aki lusta és hanyag, annak a telke üresen áll, felveri a gaz és a tüske, az eső sárrá áztatja.
Reb Fájvele komolyan vette az építkezést: minden micvával egy újabb tégla, egy újabb ablak, egy újabb dísz került a helyére, és gyönyörű palota épült fel. Amikor a halála után felért az égbe, az angyal megmutatta neki: ez a tiéd. Minél közelebb értek, annál jobban örült. Csakhogy a palota zárva volt.
Hol a kulcs, kérdezte Reb Fájvele, de az angyal nem válaszolt. Türelmetlenül újra megkérdezte, hiszen fáradt a hosszú úttól. Az angyal ekkor azt mondta: a kulcs lent van a földi világban, a feleségednél. Reb Fájvele megbántódott: hiszen a micvákat ő tette, nem az asszony. Igazad van, felelte az angyal, te tanultál, te tetted a sok micvát. De ki gondoskodott a megélhetésről? Ki nevelte a gyerekeket? Ki adta a kezedbe a pénzt, amelyet szétoszthattál?
Reb Fájvele így két évig várakozott, nem jutott el a végső nyugalomig. Ma azonban meghalt Rachele, felment az égbe, és a zsebében ott a kulcs, mondta a Rebbe. Végre mindketten bemehetnek a palotába. Adja az Örökkévaló, hogy mindketten az isteni trón előtt álljanak, és csak jót mondjanak a zsidókról.
A sárigrádi rabbi és az elnök
A második történet Sárigrádban játszódik, valahol Ukrajnában vagy Lengyelországban. A város két emberére volt büszke. Az egyik a rabbi, Reb Lipel, nagy tudású férfi: a környék rabbijai tanácsért és tanulni jártak hozzá, minden bonyolult pénzügyi vitát és kásrut-kérdést hozzá vittek. Nagy városok hívták rabbinak, de nem ment: Sárigrádban nyugodtan tanulhatott. A másik a hitközség elnöke, Zanvele, szintén tudós, gazdag és bölcs ember, aki vaskézzel vezette a közösséget. Rendben volt a mikve, a temető, a Talmud Tóra és a szegények szállása.
Ahogy lenni szokott, a rabbi és az elnök nem jöttek ki jól egymással. Reb Lipel ráadásul gyors, hirtelen haragú ember volt, és ebből nem egyszer lett baj. A sámeszt, Vremkét és a három helyettesét nem irigyelte senki: egyszerre kellett figyelniük a rabbira és az elnökre, főleg, ha ellentmondtak egymásnak.
Egy pofon a zsinagógában
Egy Sábeszen az elnök elsőszülött fiát hívták fel a Tórához, mert a következő héten volt az esküvője. A sámeszek az elnökkel voltak elfoglalva, és Vremke elfelejtett szólni a rabbinak, hogy kezdődik az ima, és elkísérni őt a zsinagógába. A rabbi várt, várt, végül egyedül indult el, és mire beért, már a Smánál tartottak: lekéste az ima jó részét.
Nagyon mérges lett. Számon kérte a sámeszt, az pedig az elnök ünnepére hivatkozott. A Tórát nem kell megtisztelni?, csattant fel a rabbi, és mindenki szeme láttára pofon vágta. Az elnök meghallotta, odafordult, és ráütött az asztalra, nagy csend lett, de szólni nem szólt. A rabbi viszont azonnal észrevette, milyen nagy hibát követett el, és rögtön bocsánatot kért Vremkétől.
Ezzel csendben el is múlhatott volna. A tóraolvasásnál azonban szokás szerint harmadiknak hívták fel a rabbit, és az ő szakaszában az a vers állt, amelyben Mózes ezt mondja: gonosz, miért emelsz kezet a társadra? A rabbi elsápadt. Ima után kirohant a zsinagógából, a délutáni imára sem jött el, és szombat este már utazott a Rebbéjéhez, a ruzsini Rebbéhez.
Négy év a gálutban
A ruzsini Rebbe kemény szavakkal ítélte el: éppen mert ilyen hirtelen haragú, még jobban kell fegyelmeznie magát, és nem szabad kezet emelni egy másik zsidóra. Száműzetésbe kell menned, mondta, és az égből jelet kapsz majd, mikor van vége.
Reb Lipel elbúcsúzott a feleségétől és a gyerekeitől, és útnak indult. A száműzetés azt jelentette, hogy inkognitóban, szegény koldusként járt. Abból élt, amit adtak neki, ott aludt, ahol a szegények, és Sábeszkor arra várt, hogy a sámesz elküldje valakihez vendégségbe. Szép vörös szakálla megőszült, ruhája szakadt lett, senki nem ismert rá a híres sárigrádi rabbira.
Egy év telt el, aztán kettő, aztán három, és a jel nem jött. Reb Lipel egyre türelmetlenebb lett, nem tudott nyugodtan tanulni, hiányzott neki a felesége és a gyerekei. Végül Sárigrád felé indult, abban reménykedve, hogy közben megérkezik az égi jel. Pontosan négy év telt el, amikor megérkezett. Mindenkit felismert, de őt senki. A zsinagógában hátul ült a kályha mellett, és a vendégszálláson aludt.
A gyöngysor és a második pofon
Pénteken Vremke, a sámesz észrevette, hogy ez a szegény ember a hét közben a Talmudot forgatta, tehát ő is tudós lehet, és az elnökhöz, Zanvele házába küldte vendégségbe. Zanvele örömmel fogadta.
Szombat reggel, amikor indultak volna a zsinagógába, Zanvele lánya észrevette, hogy eltűnt a gyöngysora. Nagy keresés kezdődött, de sehol nem volt. A házban dolgozó nem zsidó asszony a szegény vendégre gyanakodott. Zanvele megkérdezte tőle, nem látta-e, talán véletlenül a zsebébe csúszott. Isten őrizz, felelte Reb Lipel.
Éppen akkor lépett be Vremke, és Zanvele ráförmedt: miért küldött hozzá tolvajt vendégnek? A sámesz teljesen kijött a sodrából, kiabálni kezdett a vendégre, hogy adja vissza a gyöngysort, és egy nagy pofont adott neki. Ez sem volt elég, már emelte a kezét a második ütésre, amikor Reb Lipel megszólalt: elég, visszaadtad nekem azt az egy pofont, ami járt; ennél több nem jár.
Ez volt az égi jel: vége a gálutnak. Hirtelen mindenki felismerte a rabbit. Vremke levette a cipőjét, a földre vetette magát, és bocsánatot kért tőle. Zanvele pedig megölelte, és azt mondta: eddig tudtam, hogy a rabbink zseni, most már tudom, hogy cádik is.
Ami a harmadik történetre maradt
Oberlander rabbi három történetet tervezett, de csak kettő fért bele az adásba. Az első történetben a radzimini Rebbe mondja ki, hogy a palota kulcsa annál van, aki a tanulást lehetővé tette; a másodikban maga Reb Lipel ismeri fel, hogy pontosan annyit kapott vissza, amennyit adott: egyetlen pofont. A következő estét a rabbi már Budapestről ígérte, a Kérdezd a rabbit adásával.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
