A ló gyorsasága és az ember útja – hászid történetek az Álter Rebbéről
Oberlander Báruch rabbi a Hászid történetek és mesék 249. részében tovább mesélte az Álter Rebbéről, Rabbi Sneur Zálmánról szóló történeteket, Haim Mordecháj Perlov rabbi feljegyzései alapján. Az előadásban a chászid történet nem puszta emlékezésként jelenik meg, hanem lelki tanításként: miként lehet észrevenni a tévutat, hogyan kell áldást kérni, miért nem lehet az Örökkévalóval szemben csak követelőzni, és mit jelent, amikor a rebbe az ember legrejtettebb vágyait is képes átformálni.
A magas akasztófa titka
Az első történet az Álter Rebbe unokájához, a későbbi Cemách Cedekhez kapcsolódik. A rebbe megkérdezte tőle, tanulta-e Eszter könyvét, a Megilát, amelyet Purim előtt a héderben is szokás átvenni. Amikor kiderült, hogy a gyermek még nem ismeri az egész történetet, az Álter Rebbe egy látszólag egyszerű kérdést tett fel: miért kellett Hámánnak ötven ámá magas akasztófát készítenie Mordecháj számára? „Mordecháj olyan magas volt, hogy 25 méter magasan kellett őt felakasztani?” – idézte fel Oberlander rabbi a kérdést.
A gyermek nem tudott válaszolni, az Álter Rebbe pedig másnap egy hászid diskurzusban fejtette ki az ötven ámá kabbalisztikus jelentését. A történet arra mutat rá, hogy vannak kérdések, amelyekre a szöveg egyszerű olvasata nem ad választ. Ilyenkor a Tóra mélyebb, kabbalisztikus és hászid magyarázata tárja fel a jelentést.
A Messiás ideje és az emberi türelmetlenség
A következő részben Oberlander rabbi egy különös hagyományt idézett: az Álter Rebbe egyik máámárjában, hászid diskurzusában utalt a Messiás eljövetelének idejére. A hagyomány szerint egy évszám hangzott el, de a chászidok között vita maradt arról, pontosan melyik. A rabbi felidézte, hogy volt, aki szerint az Álter Rebbe 1843-ra utalt, mások szerint későbbi évre, és a chászidok inkább a közelebbi dátumot akarták hallani.
Oberlander rabbi ebből azt a finom tanulságot bontotta ki, hogy a geulá, a megváltás ideje végső soron nem emberi számítás tárgya. Az Örökkévaló nem adta át teljes bizonyossággal ezt a tudást. A vágyakozás jogos, de a pontos dátum kényszerítése már nem az ember dolga.
„Nem lehet erőltetni”
Az egyik legtanulságosabb történet egy idős chászidról szólt, aki minden évben áldást kért az Álter Rebbétől, hogy újra láthassa őt. A rebbe rendre megáldotta: adja az Örökkévaló, hogy ismét találkozzanak. Egy évben azonban az Álter Rebbe nem akarta kimondani ezt az áldást. A chászid újra és újra kérte, végül a rebbe mégis megáldotta.
A chászid boldogan távozott, de észrevette, hogy zsebkendője a rebbe asztalán maradt. Visszament érte, így az áldás máris beteljesült: újra találkoztak. Később megbetegedett és elhunyt. Oberlander rabbi így foglalta össze a tanítást: „Nem lehet erőltetni.” Ha a rebbe nem akar adni egy áldást, annak oka van. Amit az ember erővel akar kikényszeríteni, az gyakran egészen más módon teljesül, mint ahogyan remélte.
Mire van szükséged – és mire van szüksége az Örökkévalónak tőled?
Egy másik chászid valaha gazdag ember volt, de elvesztette a vagyonát, adósságokba került, és már azt sem tudta, hogyan tartsa el a családját, miközben korábbi ígéretei is nyomták a vállát. Elment az Álter Rebbéhez, és kiöntötte a szívét.
A rebbe azonban nem egyszerűen anyagi áldást adott neki, hanem a gondolkodását fordította meg: „Te aggódsz állandóan arról, hogy mi az, ami neked kell. Arra pedig semmi aggodalmad nincs, hogy mire kell téged.” Vagyis az ember gyakran csak azt kérdezi: mit várok az Örökkévalótól? A hászid út viszont azt kérdezi: mit vár az Örökkévaló tőlem?
A chászid elájult a mondat súlya alatt. Amikor magához tért, nem saját anyagi bajával kezdett foglalkozni, hanem imával, Tóra-tanulással és önvizsgálattal. Csak később mondta neki az Álter Rebbe, hogy most már hazamehet, és minden rendben lesz. Amikor az ember helyére teszi a saját küldetését, akkor nyílik meg számára az áldás csatornája is.
A mikve és az egyszerű munkás bölcsessége
Az Álter Rebbe mikvével kapcsolatos halachikus és gyakorlati újításairól is szó esett. Oberlander rabbi elmondta, hogy az Álter Rebbe különösen értett ahhoz, miként lehet a rituális fürdőt még pontosabban, még kóserabb módon megépíteni. A történetben egy nem zsidó munkás, aki évtizedek óta dolgozott a mikvében, figyelte ezeket az újításokat, majd megszólította a rebbét: „Zálmán, te nagyon okos vagy.”
A munkás azt is hozzátette: az Álter Rebbe édesanyja nem ilyen mikvébe járt, mégis ilyen különleges fia született. A történet finoman jelzi: a hászid és halachikus szigor nem lenézi a korábbi nemzedékeket, hanem tovább akarja nemesíteni a micva teljesítését.
Egy alma, amelyet többé nem lehetett szeretni
Egy chászid, Peszách, arról panaszkodott az Álter Rebbének, hogy teste még mindig vonzódik különféle vágyakhoz. A rebbe adott neki egy almát, és azt kérte tőle: mondja ki, hogy gyűlöli az almát. A chászid először tiltakozott: szereti az almát. A rebbe újra kérte, majd harmadszor is. Végül a chászid kimondta, hogy gyűlöli az almát, és a történet szerint élete végéig nem tudott többé almára nézni.
A tanítás nem az alma ellen szól, hanem az ember belső uralmáról. A hászidizmus szerint a vágy nem lehet önálló úr az emberben. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy ne a teste mondja meg, mire vágyjon, hanem a nesámá, a lélek irányítsa a testet.
A lévi tisztelete és három be nem vezetett szokás
Az előadás végén egy különleges zsinagógai történet is elhangzott. Ha nincs kohén a Tóraolvasásnál, a halacha szerint nem kell lévit felhívni. Egyszer azonban az Álter Rebbe jelenlétében mégis felhívtak egy lévit, és a rebbe nagyon örült ennek. Megáldotta azt, aki így döntött, mert bár nem volt kötelező, mégis tiszteletet adott a lévinek.
Oberlander rabbi ezután három olyan dolgot idézett, amelyről az Álter Rebbe azt mondta: ha volna hozzá bátorsága, bevezetné. Az első, hogy a kohénok mindennap mondják el a birkát kohánimot, a papi áldást. A második, hogy péntekenként mondják el a Sir hásirimot, az Énekek énekét. A harmadik pedig, hogy Izraelben is két napig tartsák az ünnepeket, ahogyan a diaszpórában. Az Álter Rebbe végül egyiket sem vezette be, de a mondat mutatja, milyen tág horizonton gondolkodott: halacha, kabala, közösségi szokás és a zsidó nép lelki állapota egyszerre volt előtte.
A történetek belső útja
A 249. rész történetei az Álter Rebbét nemcsak csodarabbi alakjában mutatják meg, hanem olyan tanítóként, aki az ember figyelmét mindig visszafordítja a lényegre. Nem elég kérni. Nem elég áldást keresni. Nem elég vallásos környezetben élni. Észre kell venni, hol tértünk le az útról, mire küldött minket az Örökkévaló, és hogyan lehet a test, a szokás, a vágy és az emberi akarat fölé emelni a nesámá tiszta irányát.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
