„Ha belevágtak volna az ujjába, chászidizmus folyt volna belőle”
A Hászid történetek és mesék 252. részében Oberlander Báruch rabbi a második lubavicsi Rebbéről, Rabbi Dovberről, a Mitteler Rebbéről szóló történeteket folytatta. Haim Mordecháj Perlov rabbi feljegyzései alapján egy olyan Rebbe alakja rajzolódott ki, akinek egész élete a chászidut tanítása körül forgott: a gondolkodása, imája, írása, döntései és végső pillanatai is ezt tükrözték. A történetekben a rebbe különleges érzékenysége, a Tóra iránti szenvedélye, a halacha iránti felelőssége és a cádikok világának titokzatos mélységei egyszerre jelentek meg.
A Rebbe, aki megérezte a nem kóser ételt
Az első történetben a Mitteler Rebbe úton volt, és egy háznál vendégeskedett. Ott fogadta az embereket jechidutra, vagyis személyes beszélgetésre, áldáskérésre, tanácsadásra. Késő estig tartott ez a fogadás, majd a Rebbe elmélyült imába kezdett. Olyan erősen merült bele a gondolataiba, hogy a jelenlévők szerint semmit sem látott és semmit sem vett észre maga körül.
Másnap a samesz a házigazda feleségét keservesen sírva találta. Kiderült, hogy előző este véletlenül felcserélték a fazekakat: a Rebbének szánt étel helyett a nem zsidó földesúr számára készített, nem kóser hús került az asztalára. Az asszony összetört a gondolattól, hogy ilyen ételt adtak a Rebbének.
A samesz azonban megnyugtatta: a Rebbe nem nyúlt az ételhez. Amikor elé tették, csak ennyit mondott: „Vedd le az asztalról, nem szeretném enni, de te se egyél belőle.” A történet a cádik finom lelki érzékeléséről szól: nem vizsgálattal, nem kérdéssel, hanem belső tisztaságával érezte meg, hogy valami nincs rendben.
A melámedek tisztelete
Oberlander rabbi kiemelte, hogy a Mitteler Rebbe különösen nagyra tartotta a melámedeket, a kisgyerekeket tanító zsidó tanítókat. Ez a megbecsülés nem véletlen. Egy chászid melámed nem csupán tudást ad át, hanem a gyermek lelkébe ülteti a zsidóság alapélményét. Amit ilyen korán, ilyen mélyen kap az ember, az egész életén át elkíséri.
A Rebbe szemében ezért a gyermekek tanítója nem egyszerű foglalkozást űzött, hanem a zsidó jövő egyik legfontosabb munkáját végezte.
„A feszültség” oka: kié az ezüst és az arany?
A zsoltárok könyvéből, a Hálél egyik verséből a Mitteler Rebbe különleges magyarázatot adott. A vers arról beszél, hogy a bálványok ezüstből és aranyból készülnek, „emberi kéz művei”. A Rebbe azonban a szöveget másképp olvasta: az emberek feszültsége éppen abból fakad, hogy azt hiszik, az ezüst és az arany emberi kéz műve.
Ha az ember úgy gondolja, minden csak a saját munkáján múlik, akkor szorong, kapkod, állandóan saját erejétől várja a megoldást. Ha viszont tudja, hogy a megélhetés, a vagyon, az eredmény végső soron az Örökkévalótól jön, akkor másként viszonyul a munkához és az anyagi világhoz. Nem hanyag lesz, hanem nyugodtabb és igazabb.
Evilági élvezet nélkül
A Mitteler Rebbe egyszer azt mondta: elérte, hogy chászidjainak már ne legyen valódi élvezetük az evilági élvezetekben. Oberlander rabbi ezt nem úgy értelmezte, hogy mindenki cádikká vált, hanem úgy: aki valóban megérintődött a chászidut által, annak már nem tud teljesen zavartalanul örömöt adni a pusztán testi vagy anyagi élvezet. Mindig megszólal benne a kérdés: hol van ebben az Örökkévaló szolgálata?
Ez a hászid nevelés egyik fontos eredménye: az ember belső ízlése megváltozik. Már nem ugyanazt tartja édesnek, fontosnak, kívánatosnak.
Írás, amelyben nincs javítás
A Cemách Cedek egyszer arról beszélt, hogy a Mitteler Rebbe különleges tehetsége az írásban is megmutatkozott. Az igazi írói képesség szerinte az, amikor valaki úgy tud írni, hogy nem kell áthúznia, javítania a szöveget. A Mitteler Rebbe ilyen volt: gondolatai már kész, végleges formában álltak össze benne, és úgy kerültek papírra.
Ez nem pusztán stiláris készség volt. A chászid gondolat nála olyan tisztán és rendezett formában élt, hogy az írás természetes folytatása lett a belső tanításnak.
A Cemách Cedek és a Rebbe jóváhagyása
A Mitteler Rebbe gyakran továbbadta a hozzá érkező halachikus kérdéseket vejének, a későbbi Cemách Cedeknek. A Cemách Cedek elmélyült a kérdésben, megírta a választ, majd megmutatta apósának, aki általában jóváhagyta.
Egyszer azonban a Cemách Cedek úgy gondolta, ha a Rebbe úgyis mindig elfogadja a válaszát, elküldi anélkül, hogy megmutatná. Amikor a Mitteler Rebbe később elkérte és megnézte, rámutatott: kimaradt egy fontos forrás. Majd így szólt hozzá: „Még nem vagy Rebbe.”
A történet finoman mutatja meg, hogy nemcsak a tudás számít. A rebbei döntésben van egyfajta mennyei segítség, felelősség és vezetői státusz is. A Cemách Cedek nagy tudós volt, de a történet pillanatában még tanulnia kellett, mit jelent Rebbeként válaszolni.
A letartóztatás és a „Rebbe” megszólítás
A Mitteler Rebbét is letartóztatták, miután egy zsidó feljelentette. Amikor a feljelentőt szembesítették vele, az így fordult hozzá: „Rebbe, te miért mondtad ezt és ezt?” A Mitteler Rebbe ebből azonnal jelet látott. Ha még az, aki feljelentette, is Rebbének nevezi, akkor elismeri, hogy nem egyszerű emberrel áll szemben. A Rebbe ebből biztos volt benne, hogy kiszabadul, és így is történt.
A történetben a megszólításnak megint különleges súlya van. A szó nem üres forma: kimond valamit a beszélő belső viszonyáról is.
„Miért van lent ilyen lélek?”
A Mitteler Rebbe élete végén, Nyezsinben súlyosan megbetegedett. A jelenlévők jajgattak, hogy a Rebbe elhagyja őket. Ő azonban már azt érzékelte, mi történik a felső világokban. Azt mondta: ott is nagy felfordulás van, és azt kérdezik, miért van egy ilyen lélek még lent, miért nincs már fent.
Két gazdag zsidó testvér sokat áldozott az orvosi ellátására, de nem voltak igazán istenfélő emberek. Amikor üzleti tanácsért fordultak hozzá, a Rebbe a Talmud alapján azt mondta: a vétkeseknek, ha veszítenek, az jó a világnak. Ezzel jelezte, hogy a külső segítség ellenére lelki állapotukat nem hagyta figyelmen kívül. Amikor figyelmeztették, mintha fizikailag már alig érzékelte volna ezt a világot: már a felső nézőpontból látott.
Amíg ír, él
Az orvosok egy ponton úgy gondolták, a Mitteler Rebbe már meghalt. A jelenlévők azonban próbát tettek: tollat és papírt adtak a kezébe. Ő azonnal chászidizmust kezdett írni. Ebből tudták, hogy még él.
Utolsó írott szavai arról szóltak, hogy élvezni kell az isteni fényt, amely „az életnek az élete”, vagyis az élet forrása. Amikor már nem írt tovább, akkor értették meg, hogy valóban eltávozott. A Cemách Cedek később így mondta róla: ha belevágtak volna az ujjába, nem vér folyt volna belőle, hanem chászidizmus.
Ez a mondat nem túlzásnak hat, hanem pontos jellemzésnek. A Mitteler Rebbe számára a chászidut nem tananyag volt, hanem maga az életáram.
A tűzből kimentett Tóra
A Mitteler Rebbe fia, Rabbi Náchum azt mondta: sok történetet mesélnek az apjáról, de ő elmond olyat, amit saját szemével látott. Egyszer Nyezsinben tűz ütött ki a zsinagógában, amely apja sírjához közel volt. Az emberek, köztük ő maga is, berohantak, hogy kimentsék a Tórákat, de a tűz miatt nem tudtak a frigyszekrényhez jutni.
Ekkor Rabbi Náchum látta elhunyt apját, amint a Tórát a kezében tartva odaadja neki. Ő kifutott vele, és így megmenekült a Tóra. A történet a cádik halál utáni jelenlétét mutatja: a Rebbe a felső világból is a Tóra megmentésén fáradozik.
A fogadalom, amelyet mégis fel lehetett oldani
Az utolsó történetben egy szegény ember elveszítette kis pénzét, és kétségbeesésében fogadalmakat tett: ha előkerül, erre is, arra is adakozni fog, többek között a Rebbe sírjánál égő olajgyertyára is. A pénz előkerült, de a sok fogadalom együtt már túl nagy tehernek tűnt neki. Szerette volna halachikus úton feloldani a vállalásait.
Rabbi Náchum azt mondta: az apjának lesz világossága az ő adománya nélkül is. Sajnálta a szegény embert, és megengedte, hogy a fogadalmat visszavonja.
A történet csendes, de nagyon emberi lezárása a Mitteler Rebbéről szóló sorozatrésznek. A szentség nem követeli meg, hogy egy szegény ember összeroppanjon egy fogadalom alatt. A halacha és a részvét együtt adja meg a helyes utat.
Egy élet, amelynek anyaga a chászidizmus
Oberlander Báruch rabbi ezzel lezárta Perlov rabbi Mitteler Rebbéről szóló történeteit. A képből, amely kirajzolódott, egyetlen erős gondolat marad meg: Rabbi Dovber életének anyaga maga a chászidizmus volt. Imájában, írásában, halachikus döntéseiben, tanítványaival való kapcsolatában és utolsó mozdulataiban is ez lüktetett. A Rebbe nemcsak beszélt az isteni fényről, hanem úgy élt, hogy egész lénye annak közvetítőjévé vált.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
