Egy párna a lábnak – Röb Ise masmid példátlan szigorúsága
Mit jelent, ha valaki valóban mindenét – testét, gondolatait és idejét – Isten szolgálatának szenteli? Röb Ise masmid, a híres lubavicsi hászid élete nemcsak inspiráció, hanem megrendítő példa is arra, milyen mély alázattal és fegyelemmel lehet szolgálni a Teremtőt – még akkor is, ha az önmegtartóztatás a határán van az emberi teljesítőképességnek.
A párna, ami a láb alá jár
Röb Ise masmid, vagyis „a szorgalmas”, legendás alakja volt a lubavicsi hászidizmusnak. Küldetésének része volt, hogy városról városra járva tanítsa a haszidizmust, és támogatókat gyűjtsön a Rebbe háztartásához és a jesivák fenntartásához. Minden útján ugyanazzal a szigorral élt, mint otthon: nem aludt ágyban, csak a zsinagógai padon; nem evett élvezetből, csak ha halachikus kötelezettség volt rá.
Egy alkalommal, hosszú körútja után, fáradtan hazatért, és a padon pihenve „a párnát a lába alá tette”. Amikor megkérdezték tőle, miért nem a feje alá, ezt válaszolta:
„Ha a fejet arra használják, amire való – hogy elmélyedjünk a Tórában és a haszidizmusban –, akkor megérdemel egy párnát. De ha nem ezt teszi, akkor nem a fej, hanem a láb az értékesebb, mert az végzi az isteni küldetést. Most a lábam jobban megérdemli a párnát.”
Pészách, víz nélkül
Röb Ise peszáchkor szinte már-már embertelen szigorral tartotta távol magát a hamectól. Már az ünnep előtt beszerezte az egész ünnepre elegendő vizet, hogy nehogy valami kovászos jusson bele az ünnep idején. Egyszer az egyik víztárolója megrepedt, és noha csak feltételezett szennyeződés volt, ő inkább nyolc napig nem ivott vizet, semmint hogy megszegje a legapróbb előírást is.
Maceszből az egész ünnepen 12 darabot fogyasztott, kizárólag a halachikus kötelezettségekhez mérten: „többet nem evett, nehogy az élvezet vezesse” – mondta.
Lefekvés előtt – egy éjszaka önvizsgálat
Egy alkalommal szobát vett ki, és azt mondta, nagyon fáradt. A házigazda meglepve látta, hogy egész éjjel ég a lámpa. Másnap megkérdezte, mi történt. Röb Ise így válaszolt:
„Természetesen készültem aludni. De egy hászid nem feküdhet le csak úgy. Előbb el kell mondani a lefekvés előtti Smát, bűnvallást kell tenni, meg kell vizsgálni a napot. És mire mindezzel végeztem… eljött a reggel.”
A cipő, ami belefér az isten-szolgálatba
Egy másik haszid, Reb Michel, a lubavicsi jesiva tanára, ima közben észrevette, hogy egy fiú cipője teljesen szét van menve. Rögtön félbeszakította az imát, és szólt a titkárnak, hogy gondoskodjanak róla.
Amikor ezt szóvá tették neki, így válaszolt:
„Egy fiú, aki Tórát tanul – az maga a Szent Isteni Jelenlét ebben a világban. Ha az imában valóban Istennel vagyunk, akkor belefér, hogy észrevegyük, ha egy ilyen fiú cipője tönkrement.”
A Kavajasár – és a láda, ami égett
Velvele zboriser csodarabi egyszer egy kis dobozra tette a lábát, amire egy segítőkész helyi lakos tette oda neki, hogy ne lógjon a levegőben. A Rebbe azonban hirtelen felkiáltott:
„Tűz! Ég, ég!”
Mint kiderült, a dobozban egy szent könyv, a Kavajasár volt. A Rebbe nem láthatta, mi van benne, de mégis érezte, hogy szentségtelenség történt. Később így magyarázta:
„Ez olyan, mint Ábrahám esete. A testem nem engedte, hogy rálépjek a könyvre. Nem tudtam róla, de a lábam tudta.”
A dajka kérése
A csernobili Rebbe, Mordecháj dajkát fogadott a fiának, Áronnak, és szigorúan megparancsolta neki, hogy minden szoptatás előtt mossa le saját és a csecsemő kezét. A dajka ezt egész életében betartotta.
Halála előtt üzent a Rebbének: „Cserében annyit kérek, hogy mondj majd kádist utánam.”
A Rebbe megígérte, és el is mondta. Azon az éjjelen a nő megjelent álmában, és így szólt:
„Ne mondj több kádist! Egy is elég volt, hogy olyan magas szintre kerüljek, amit már nem bírok el.”
A látás csodája – a jó tanár
A liádi Rebbe, Schneur Zalman leszármazottja, egyszer fogadott egy vak fiút. Előbb a fia, Dov Ber próbálta rávenni az olvasásra, de nem sikerült. Amikor azonban maga a Rebbe adta kezébe a Chumást, a fiú látni kezdett és olvasott.
Az apja értetlenül kérdezte, mi történt. A Rebbe így válaszolt:
„Úgy tűnik, a fiam nem jó tanár.”
Hosszú imát nem lehet kihagyni
Egy másik csodarabi, a csernobili Rebbe egyik fia, egyszer egy sameszát sok feladattal bízta meg. Az a sok tennivaló miatt kihagyta a hosszú, elmélyült Mincha imát, mondván: „Aki micvával van elfoglalva, az mentesül a másik alól.”
A Rebbe másnap így szólt hozzá:
„Láttam, hogy hiányoztál. Bármilyen érvelés nem lehet elég ok arra, hogy az ember ne imádkozzon rendesen.”
A hászid történetek mélyebb értelme gyakran nem abban rejlik, hogy csodát mesélnek, hanem hogy láthatóvá teszik, mit jelent valóban élni a zsidó életet. A tanítások, amelyek ezekből az életekből fakadnak, nemcsak tanulságosak, de gyakran szíven ütnek – és talán közelebb visznek bennünket is ahhoz, hogy komolyan vegyük saját isten-szolgálatunkat.
Köszönjük, Oberlander Báruch rabbinak a történeteket – és az inspirációt!
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
