Hetiszakaszunk, a Ki técé első mondata a következőképpen szól: „Ha kivonulsz háborúba el­len­ségeid ellen és kezedbe adja őt az Örökkévaló, a te Istened és te foglyokat ejtesz közüle” (5Mózes 21:10.).

Első ránézésre olyan, mintha a hetiszakasz rögtön egy nyelvtani hibával indítana: a verssor elején még többesszámban beszél ellenségeidről, később már úgy fogalmaz – immáron egyes szám harmadik személyben –, hogy „őt” adja kezedbe.

A zsidó vallás egyik alaptétele azonban, hogy a Tórában mindennek jelentése van, és minden úgy igaz, ahogy írva van. Ebből adódóan arra kell következtetnünk, hogy a fenti megfogalmazás nem elírás, hanem egy szándékosan árnyalt kijelentés, mely mondanivalóval bír.

Fentiekre az a magyarázat, hogy bár az idézett tórai verssor legegyértelműbb, a szavakból is világosan kiolvasható jelentése a fizikai háborúra utal, át­vitt értelemben azonban a mindannyiunkban állandóan ott tobzódó dilemmákról, szüntelenül dúló belső küzdelmekről szól. Ezek a küzdelmek szimbolikusan az ellenségeinket jelentik, amelyekből bár sok van, mindegyik egy és ugyanazon forrásból ered: a jécer hárából, azaz a bennünk már születésünktől fogva ott kísértő rossz ösztönből. Ahhoz tehát, hogy ellenségeink ellen győze­del­meskedjünk, első, hogy „őt” – azaz a jécer hárát – megzabolázzuk.

Bár lehet, hogy globálisan néz­ve, az egyén szintjén történő ilyen küzdelmek nem tűnnek olyan jelentősnek, azoknak valójában kozmikus jelentőségük van: Maimonidész tanítja, hogy az embernek mindig úgy kell tekinteni a világra, mint amiben éppen egyensúlyban van a rossz és a jó, s elég egy jó cselekedet ahhoz, hogy az a jó oldalára billenjen, ami a megfelelő pillanatban a megváltást hozhatja el. Ebben az értelemben pedig minden egyes győztesen megvívott belső háborúnak sorsfordító jelentősége van, ami képes arra, hogy a mérleg nyelvét az érdemek felé billentse és elhozza a teljes és végső megváltást. Legyen így mihamarább!

 

Kovács Jichak rabbinövendék cikke a lubavicsi Rebbe tanításai nyomán