Történt egyszer, hogy két jó barát az utcán sétálva egy érdekes plakátot pillantott meg: egy férfi volt rajta, aki ujjával az arra járókra mutatott, s mellette egy gondolatfelhőben a következő szavakat lehetett olvasni: „a hazádnak szüksége van rád!”

Hetiszakaszunk első szava a röé, ami magyarul azt jelenti, hogy „láss!”, azaz felszólító módban és egyes számban van, habár Mózes ekkor az egész zsidó néphez szólt.

A neves középkori tóramagyarázó, Ibn Ezra fejtegeti, hogy fenti nyelvtani megoldás nem véletlen. Amikor egy felszólítást úgy fogalmaznak meg felénk, mint egy általános, egy csoport tagjaként ránk háruló feladatot, azt sosem vesszük olyan komolyan, mintha ugyanazt a felszólítást kifejezetten nekünk szegezték volna. Ibn Ezra szerint hetiszakaszunk a „röé” kifejezéssel már rögtön az elején tisztázza, hogy minden ezt követő utasítás kifejezetten nekünk szól, így azok teljesítése a mi személyes felelősségünk.

Volt egyszer egy rabbi, aki a szokásos istentiszteletet követően egy mindenkit magával ragadó beszédet tartott. Miután végzett tanításával, a közösség egyik tagja ment oda hozzá, s azt mondta neki: „Rabbi, ez egész egyszerűen brilliáns volt! Ha ez sem megy át nekik, akkor semmi sem.”

Sokunknak könnyebb abban a hitben élni, hogy az üzenet, a tanítás, esetleg a feddés csak a mellettünk állóknak szól, s nem nekünk.

Életünk során számtalan olyan emberrel elegyedünk beszédbe – házastárssal, családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal –, akik valamilyen formában mind hathatnának ránk. A baj csupán az, hogy ezeket a lehetőségeket gyakran hajlamosak vagyunk eltolni magunktól, mondván: „ez nem rám vonatkozik.” Időnként egyszerűbb azt gondolni, hogy amit mondanak, az valójában nem is rólunk szól, hanem valaki másról.

Hetiszakaszunk tanítja, hogy Isten a Tórán keresztül nem csupán általánosan üzen a zsidó népnek, hanem hozzánk szól személyesen, itt és most, ahogy annak szavait olvassuk.

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Mordechai Wollenberg rabbi írása nyomán.

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 47. szám – 2021. augusztus 5.

 

Megszakítás