A Szentély oltárán bemutatott áldozatokat két fő csoportba sorolták: voltak a fő szentséget képviselő áldozatok, illetve a kisebb szentséggel rendelkezők. A minchát, avagy a szegényebbek által felajánlott lisztáldozatot úgy is hívták, hogy Kodes Kodosim (szentek szentje, mely elnevezés arra utal, hogy magas szintű szentséget testesít meg), csak úgy, mint a megtérők által felajánlott vétekáldozatot.
A középkori spanyol Tóra-kommentátor, Abarbanel jegyzi meg, hogy míg számos olyan áldozat létezik, mely csupán kisebb szentséget képvisel, a szegények által valódi lemondással járó felajánlások a magasabb szentséget testesítik meg. Ehhez hasonlóan, a vétkező által felajánlott bűnáldozat – amennyiben azt valódi és őszinte bűnbánattal mutatja be – szintén a magasabb szentségek közé tartozik, mely különösen kedves az Örökkévaló szemében.
Iméntiek értelmében már látható, hogy az áldozatok lényege nem annyira fizikai nagyságukban vagy pénzben kifejezhető értékükben fogható meg, mint inkább abban, hogy azt az adományozó miként adja. Az áldozat azáltal tud felmagasztosulni, hogy aki bemutatja, magán az áldozaton kívül egy kicsit saját magát is belefoglalja. Emiatt pedig a nagy vagyonokat adományozóknak nincs semmi okuk arra, hogy sajnálkozással tekintsenek kevésbé tehetős társaik felajánlásaira. A felajánlott áldozatok lényege ugyanis az egyén áldozatvállalásában rejlik, vagyis abban, hogy miről vagyunk készek lemondani annak érdekében, hogy az áldozatot képesek legyünk bemutatni.
Ha gazdagok vagyunk, nem elégedhetünk meg egy csupán értékében tekintélyes felajánlással, azt teljes szívből is kell hogy adjuk. Másfelől persze, még ha anyagi lehetőségeink korlátozottak is, akkor sem elégedhetünk meg csupán a nemes lelki töltettel: az adomány akkor is kötelező, még ha nem is a gazdagokéval egyező anyagi volumenben.
Egy a lényeg: az áldozat felajánlása a szívből fakadó adományozásról szóljon.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Zalman Posner rabbi írása nyomán.
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 28. szám – 2022. március 17.
