Eheti Tórai szakaszunk, a Röé sor­ra veszi az állatokat, s meghatározza, melyek a kóserek, amik fogyasztása megengedett, s melyek a nem kóserek, amik fogyasztása tilos. A zsidó val­lás szerint az vagyunk, amit meg­eszünk, és a számunkra en­gedélyezett állatok olyan karak­ter­jegyekkel rendelkeznek, ame­lyeket nekünk is ildomos el­sajátítanunk.

A Tórai felsorolásban szereplő egyik állat a gólya. A madár héber elnevezése a hászidá, mely a heszed héber kifejezéssel azonos szógyökben osztozik, mely jelentése „jóság”, „jószándék”. A Talmud tanítja, hogy a gólya eme beszédes nevét azzal a jellemvonásával érdemelte ki, hogy jóindulatú saját fajtájához.

Ismerve a gólya ezen jó tulajdonságát, felvetődik a kérdés, hogy az vajon miért nem tartozik a kóser állatok közé. A saját fajtához való jóság tán nem egy az elsajátítandó minták közül?

A kocki Rebbe mondja, hogy a gólya kapcsán a jóság csak saját fajtája iránt él, más fajtákkal szemben azonban nem, ez pedig a Tóra értékrendje alapján eleve kizárja azon madarak sorából, melyek a zsidó szempontból kósernek ítélhető jellemmel bírnak.

A Tóra ideálja ugyanis az a fajta jóság, amit Ábrahám ősapánk is képviselt, mely diszkrimináció nélküli, és éppen úgy él az idegenek felé, mint legközelebbi családtagjaink irányában. A jóság ezen eszménye olyan alapvető pillére a zsidó tanításoknak, hogy arról imáinkban is napi szinten emlékezünk meg.

Persze az ábrahámi jóindu­lat és nyitottság talán elérhe­tet­lennek tűnik előttünk, he­ti­szakaszunk mégis ennek elérésére buzdít minket. Szeretnénk jók és nagyvonalúak lenni a barátainkhoz, családunkhoz? Ez mind szép és jó, de önmagában véve még nem elégítheti ki a kóserság kritériumát. Az oly’ gyakran emlegetett jóság kóser ideálja ugyanis az ábrahámi eszme beteljesítése, azaz a feltétel nélküli jóindulat tanúsítása a másik ember felé, függetlenül annak társadalmi státuszától vagy hozzánk fűződő viszonyától.

 

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Mordechai Wollenberg írása nyomán