Kovács Jichak gondolatai a hetiszakaszról

Mikor Bálák látta, hogy a zsidó légiók a határhoz közelednek, rémületében Bileámért (Bileám) kiáltott, hogy átkozza meg a zsidókat. Az átok helyett azonban Bileám Izrael dicsőségét zengte: „Mily’ szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael” – ezek a szavak később reggeli imáinkba is bekerültek. Vajon mi a jelentésük?

Bileám áldása átokként is felfogható, tekintve, hogy az egész szellemisége egyfajta antitézise Izraelnek. A judaizmus a növekedés vallása, melynek egyik legfontosabb célkitűzése, hogy tóratanulással és a micvák megtartásával folyamatosan fejlődjünk spirituális téren. Ebben a megközelítésben pedig az, ha csupán megelégszünk a múlt eredményei­vel, spirituális elkényelmesedéshez vezethet, végső soron pedig a stagnáláshoz.

Jákob sátrainak a szépsége – ahogy Bileám szól róla – valójában célként kell hogy a szemünk előtt lebegjen. Ami a spirituális törekvéseinket illeti, az, ha elérünk egy célt, mindig arra kell sarkalljon bennünket, hogy távolabbi horizontok felé tekintsünk. Így elért eredményeink nem kényelmet, hanem csak még intenzívebb „spirituális éhséget” idéznek elő.

Bileám áldás-átka tehát fentiek fényében a következőképpen értelmezhető: a zsidó nép szép és jó, már nem kell törekedniük a további fejlődésre. Hízelgő szavai mögött az a szándék húzódott meg, hogy elaltassa a zsidók éberségét, abba a hitbe ringatva őket, hogy már tettek ők eleget, ideje hátra dőlni. Bileám pontosan tudta, hogyha Izrael hallgat a szavára, azzal magát gyengíti meg. A stagnálás csupán illúzió: még az egy helyben maradás is igényel erőfeszítést, egyfajta előre haladást, máskülönben, mikor tényleg nem mozdulunk, valójában hátrafelé fogunk „haladni”, azaz spirituális értelemben visszafejlődünk. Ez volt Bileám látszólag áldó szavai mögött a valós szándék, hogy egy fejlődésre képtelen néppé váljon, amit már le sem kell majd győzni, mert úgyis magától bukik el. A történet végét már, hála Istennek, ismerjük.

Kovács Jichak rabbiövendék cikke Zalman Posner rabbi írása nyomán.