Emlékszünk még arra, mikor az iskolában a tanár szándékosan ejtett egy hibát, majd mikor a diákok korrigálták, azt mondta: „csak látni szerettem volna, ki figyel”?
A pontatlanságok megragadják a figyelmünket, és javításért kiáltanak. Isten a Tóra szavait illetően is az emberek eme tulajdonságára épít, és erre látunk példát az omerszámlálásra vonatkozó kötelességünket illetően is.
Tórai parancsolat, hogy Peszách első napját követően egészen Sávuotig minden egyes napot számoljunk, hogy ezzel kifejezzük a közelgő ünnepre való várakozásunkat. „És számláljatok magatoknak az ünnep másnapjától, … hét teljes hét legyen,” majd az ezt követő tórai vers a következő szavakkal zárul: „… számláljatok ötven napot” (3Mózes 23:15-16). Első ránézésre érthetetlen: Sávuot ünnepe a hét hét letelte után következik, tehát 49 nap után, nem pedig 50 után.
Az omerszámlálás Isten-szolgálatának a célja az, hogy azáltal, a tóraadás aktusára készülve, egyfajta személyiségfejlődésen menjünk keresztül.
Bárki, aki már megpróbált valamely hibás személyiségjegyén javítani, megtapasztalhatta, hogy az mennyire nehéz is. A muszár mozgalom megalapítója, Yisroel Salanter rabbi mondta, egyszer, hogy az egész Talmud megtanulása sem támaszt annyi kihívást az ember elé, mint akár csak egyetlen rossz tulajdonságunk kijavítása. És ha még azt is tapasztalnánk, hogy egy adott vonásunkban a mai nap során előrelépést mutattunk, mi a garancia arra, hogy a holnapi nap nem fog visszaesést hozni?
Isten ezen kétségre válaszolva mondja: „Számolj 49 napot. Dolgozz keményen, állj a kihívások elébe, lépj túl a komfortzónádon. Ha ezt mind megteszed, ajándékban részesítelek. Abban az ajándékban, hogy az öntökéletesítésbe fektetett erőfeszítéseidet megsegítem, és hozzáadom a magamét.”
Más szóval, számoljunk 49 napot – tegyük meg a magunkét – és Isten azt 50-nek fogja beszámítani. Isten biztosan megsegít, csak arra vár, hogy okot adjunk rá.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Rochel Holzkenner írása nyomán.
