„Alacsony önértékelésű korunkban,” a címben foglalt tórai utasítás teljesítése talán sokaknak problémásnak tűnhet.
A kérdés jogos: hogyan is teljesíthetném ezt a mindennél fontosabb parancsolatot, ha magamat sem vagyok képes szeretni? Szeressem úgy a másikat, mint önmagam? Jaj annak, aki ilyen kiváltságban részesül!
Fenti kérdések és kétségek elég tisztán világítanak rá arra a szinte már axiomatikus igazságra, hogy a felebarátom iránti valós szeretet egyik szükséges előfeltétele, hogy magamat is képes legyek elfogadni, szeretni és tisztelni.
A hatodik lubavicsi rebbe, Joszéf Jicchák Schneerson rabbi mondta, hogy a pletykálkodás tórai tilalma nemcsak a másokról való szóbeszédre vonatkozik, hanem még a magunkkal kapcsolatban tett negatív kijelentésekre is. Sőt, nem csak hogy nem beszélhetünk, de még csak nem is gondolhatunk magunkról rosszat! Nem számít, milyen negatív és káros dolgot tettem, attól még nem én magam leszek gonosz. A tetteink lehetnek helytelenek, rosszak, sőt akár gonoszak is. Ezeket természetesen a legnagyobb igyekezettel el kell kerülni, ugyanakkor nem szabad összetéveszteni ezen cselekedeteket valódi lényünkkel. A tetteink rosszak, nem mi. Ha azt mondjuk ugyanis, hogy mi voltunk rosszak, azzal mélyen magunkban egyfajta pecsétet nyomunk a kimondott ítéletre, aminek érvénytelenségéről később már nehéz lesz meggyőzni magunkat. Az utolsó ember, aki lemondhat rólunk, azok mi magunk vagyunk. Bármit is mondjon környezetünk, sose felejtsük el, hogy tetteink csak pillanatképet adnak rólunk, de nem mondják meg, hogy kik vagyunk valójában. A legdrágább isteni szikrát hordozzuk magunkban, és ahogy Isten felett sem ítélkezünk, úgy magunk felett sem tehetjük.
Csiszoljuk a tetteinket! Tegyünk jót és kerüljük a rosszat. És sose mondjunk le magunkról! Ahogy azt Hilél is mondta: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van érettem?” (Az atyák bölcs tanításai 1:14.)
Szeresd hát tenmagadat, és szeresd felebarátodat!
Kovács Jichák rabbinövendék cikke Levi Avtzon írása nyomán.
