Hetiszakaszunkban a zsidó népen belül drámai változások zajlanak. Az eddig a vezetői feladatokat egyedül ellátó Mózes megválik addigi hatóköre kizárólagosságától.
Az esemény hátterében a zsidó nép egyre szélesebb köreiből kibukó elégedetlenség volt. „Miért a mannával kell jóllaknunk? Egyiptomban még húst ettünk!,” mondták. Ezt követően a Tóra egy drámai kifakadásról tudósít bennünket, melyben Mózes közli az Örökkévalóval hogy ennyi, nem bírja tovább, ez már számára is túl sok. Isten válaszul elrendeli, hogy gyűjtsön maga köré hetven bölcset, és álljon velük a Szentélyhez. Ezt követően az Örökkévaló Mózes „lelkének egy részét” a bölcsekre ruházta, ezzel levéve válláról az egyszemélyi vezetéssel járó felelősség súlyából.
Iménti eseménnyel kapcsolatban tanakodtak a zsidó bölcsek, hogy a „lélek átruházásával” járó aktus vajon nem kisebbítette-e Mózest mint zsidó vezetőt.
Rási magyarázza (a 3Mózes 11:17-hez), hogy Mózes „olyan volt, mint egy gyertya a gyertyatartóban, amiről más gyertyákat is lángra lehetett lobbantani”. Ennek fényében tehát, még ha mások csak a mózesi tűzről is voltak képesek magukat lángra lobbantani – tehát Mózes személyéből tudtak töltekezni –, az még nem kellett szükségszerűen, hogy Mózes vezetői alakját kisebbítse.
A lubavicsi Rebbe tanítja, hogy Rási magyarázata valójában nem csak a szánhedrinről beszél, mikor azt fejtegeti, hogy Mózes lángjából vettek. Rási úgy fogalmaz, hogy mindnyájan tőle kapták a lángot, azaz nem csak a szánhedrin testülete, hanem valamennyi zsidó, mind a mai napig. Bár a tórai törvényeket a rabbik mindenkori láncolata értelmezi és szedi rendbe, azoknak az egyénre vonatkozó tanításait, mélységeit nekünk, az egyes embereknek kell feltárnunk.
A Tóra mindnyájunknak közös öröksége, de még több is annál. Egy materiális örökségről az ember lemondhat, a Tóráról azonban nem. S ahogy mi nem mondunk le a Tóráról, Isten sem fog lemondani rólunk.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Tali Loewnthal írása nyomán
