E heti tórai szakaszunkban olvashatunk az Egyiptomot ért isteni csapások közül a sötétségről is, amely hét teljes napig borította el a fáraó országát.
A Tóra beszámolója szerint az említett egyhetes periódus első három napja alatt olyan mély sötétség honolt, hogy „nem látta egyik a másikat” (2Mózes 10:23.).
Ismert a történet a későbbi Mitteler rebbéről, Dovber rabbiról, aki egy éjszaka olyan mélyen merült el tanulmányaiban, hogy még arra sem figyelt fel, mikor a szomszéd szobában legkisebb gyermeke kiesett a bölcsőből. Ugyanebben az időben a rabbi édesapja, az Álter rebbe, az emeleten tanult. A nagyapa, fiával ellentétben meghallotta a kisded sírását, így lement hozzá, karjába vette és megnyugtatta.
Ezek után fiához ment, és jó alaposan megkorholta, amiért az nem tett semmit a gyermek megnyugtatására. „Hogy hagyhattad magára a gyereket, mikor így bőg?”
A Dovber rabbi erre azt felelte, hogy annyira el volt merülve a tanulmányaiban, hogy még csak meg sem hallotta, hogy a kicsi sír. Az Álter rebbe azonban nem tudta elfogadni ezt a választ. Azt mondta: „Szellemi törekvéseidben sosem merülhetsz el annyira, hogy ne halld meg a gyermek sírását!”
Fenti tétel mindennapi életünk spirituális valóságára is érvényes. Mikor túlzottan is saját magunkkal vagyunk elfoglalva, könnyen megfeledkezünk a környezetünkről. A morális vakságnak egy különösen ravasz válfaja az, mikor magasztos dolgokkal való foglalatosságunkkal egy időben, legalapvetőbb erkölcsi kötelességünknek sem teszünk eleget: hogy meghalljuk a szomszéd szobából felbőgő csecsemő sírását, a közelünkben a segítségünkre szorulók segélykiáltását.
A sötétség ellentéte a fény. Mikor képtelenek vagyunk másokkal együttérezni, meglátni a másik ember szükségleteit, akkor spirituális értelemben sötétségben vagyunk. Azzal pedig, hogy odafigyelünk a másikra, meglátjuk benne az embert, a támogatásra szorulót, melegséget és fényt lopunk nemcsak az ő, de még a saját magunk életébe is.
Kovács Jichak rabbinövendék írása Mordechai Wollenberg rabbi írása nyomán.
