A jom kipuri Istentisztelet során Jónás könyvét olvastuk fel, melynek története a mi életünk története. Legalábbis a kabbala szerint.
Jónás könyve a lélek evilági utazásáról szól, s Jom kipurkor, mikor belső önvizsgálatot tartunk, s létünk végső értelme felett merengünk, Jónásra emlékezünk, akinek élete híven szimbolizálja a mi földi, spirituális odüsszeiánkat.
A mi történetünk a születésünkkel kezdődik, mikor a lélek a földi testbe száll alá. Ezt megelőzően azonban a lélek egy angyalszerű létet él, melynek során az Örökkévaló szerves kötelékében, a szakadatlan spiritualitásban sütkérezik. A léleknek ezt követően azonban el kell hagynia otthonát, hogy alant a földön, a fizikaiságtól korlátozottan folytassa az Isten által rátestált küldetését. Jónás a lélek, a hajó pedig a test. És hogy merre viszi e hajó az utasait? „El onnan, Isten jelenéből.” Jónás nevének eredeti héber jelentése szorosan kapcsolódik „sértett” jelentéséhez, mely híven tükrözi a frusztrációt, melyet a lélek tapasztal meg a test korlátozottságában.
Jónás, avagy a lélek, a szerencsétlenül járt utas, aki utazása során messzire sodródott Istentől. De vajon lehet-e olyan messzire sodródni, hogy még az Egytől is messze legyünk? Bizonyára nem. Ahogy Isten ott volt Jónással Szentföldi próféciájának pillanataiban, úgy vele volt akkor is, mikor bágyadtan hánykolódott a tengeren.
Mégis, Jónáshoz hasonlóan, olykor mi is abban a tévhitben vagyunk, hogy földi utunk során már „hatótávon kívülre” kerültünk, hogy Isten radarja által már bemérhetetlenek vagyunk, s hogy ezzel az eltávolodással egyszer s mindenkorra küldetésünktől is messze sodródtunk. A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A lélek nem azért száll alá a világba, hogy ezáltal Isten kötelékéből szökjön meg, hanem hogy földi ügynökeként az akaratát képviselje, szentséggel megtöltve és tökéletesítve a mi tökéletlen világunkat.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Shais Taub rabbi írása nyomán
