A zsoltáros mondja, hogy a szavak olyanok, mint a nyílvesszők. A midrás ezt úgy magyarázza, hogy ahogy a nyilas vesszőjét kilőve a tőle akár mérföldekre lévő embert is képes megsebesíteni, úgy a nem helyesen megválogatott szavak legalább ilyen hatótávban sértenek.
A szavakkal sokféleképpen lehet bánatot okozni. Időnként egyszerűen csak egy káros folyamatot indítanak el, ami végül egy negatív önbeteljesítő jóslatban csúcsosodik ki. Máskor a szavakkal megmérgezni szándékozott illetőről valahogy gellert kapnak a szavak, és egy éppen arra járó ártatlant találnak el végül. Megint máskor pedig úgy működik, mint a bumeráng, és egyenesen az elhajítót találják telibe. Egy biztos: akármilyen utat is járjanak be, a gyűlölet szavai elkerülhetetlenül gyűlölettel teli cselekményekhez vezetnek, még ha sokszor csak nemzedékekkel a szavak kimondása után is.
A kimondott bántás azonban még úgy is sérthet, ha az végül nem fejlődik tovább tettlegességé. Az ember ugyanis egyszerre fizikai és spirituális teremtmény. Ennek értelmében pedig, jóllehet, hogy bár a szavak nem mindig fajulnak fizikai épségünket fenyegető tettlegességgé, azok a lélek tartományában kiolthatatlan tüzet okoznak, amit, bár utólag próbálhatunk eloltani, annak parazsa örökké ott marad, s csak egy kis szításra vár, hogy újra égető sebet marjon lelkünkbe.
Fentieknek azonban az ellenkezője is igaz: a dicsérő szavak, a bátorítás, az elismerés olyan szavak, melyek a lelket mintegy balzsamozzák és továbbéltetik. Jó példa erre az, hogy gyermekkorunkban a szüleinktől, tanárainktól kapott pozitív megerősítés és biztatás egy életen keresztül képesek egyfajta lelki védőburkot vonni körénk, míg ennek hiánya sokszor olyan sebet tud maga után hagyni, ami sosem lesz már képes teljesen behegedni. Szavaink olyanok, mint a tűz: ha rosszul használjuk őket, égetünk velük, ha pedig jól, felmelegíthetjük vele mások lelkét. Használjuk őket felelősséggel!
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Yanki Tauber
írása nyomán
