Életünkben számtalan olyan helyzet adódik, amelyekben életbevágó, hogy tárgyilagosak maradjunk, és tudjuk, mik az erősségeink, illetve mik a gyengéink. Mi az, amiben segíteni tudunk másoknak és mi az, amit még nekünk is tanulni kell. Párkapcsolat, karrier, gyereknevelés – ezek mind-mind életünk olyan meghatározó állomásai, melyekben a tisztán látás az életünket mentheti meg, az önhitegetés pedig valóságos földi pokollá változtathatja azt.
Az iménti kihívások Bölcseink előtt sem voltak ismeretlenek, ezért is tanácsolták: „Válassz magadnak egy mentort.” Találj magadnak valakit, aki képes irányt mutatni, aki, ha kell, útmutatásokkal szolgál, hogy képes légy a saját életedet élni ahelyett, hogy másokét próbálnád. A mentor nem kell, hogy egy terapeuta legyen. Már az is elég, ha bölcs és szeret minket, s kész arra, hogy élettapasztalatával felvértezve még az olyan veszélyektől is megóvjon minket, amiket mi magunk nem is látnánk annak.
A mentorálás gondolata bibliai gyökerekre nyúlik vissza.
Mózes röviddel halála előtt menedékvárosokat alapított. A menedékváros egyfajta védelmi zóna volt, ahová az menekülhetett, aki saját szándékán kívül gyilkolt, de tartania kellett a meghalt személyt gyászoló rokonok vérbosszújától. A menekülő itt biztonságra lelhetett, hogy „életben maradjon.” (5Mózes 4:42.)
A Tóra szavait a Bölcsek a következőképpen értelmezték: mivel az ember a Tóra által él, ezen védelmi zónában is csak úgy voltak képesek „élni,” hogy mikor ott megszálltak, Tóra-tanítójuk is velük tartott!
Az igazi mentor még a száműzetésbe is velünk tart, és kész „pokolra” szállni értünk. Az igazi mentor még oda is elkísér, ahová azt gondolnánk, hogy nincs is rá szükségünk. Az igazi mentor mindig kihúz a bajból, bármi is legyen az.
Drága barátaim, egy nap talán mindnyájan találunk ilyen őrangyalokat, vagy legalább egy kevesek számára mi is ilyen őrangyalokká lehetünk.
Milyen szép világ lenne…
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Levy Avzton rabbi írása nyomán.
