A zsidók utazók. Zsidónak lenni annyi, mint szüntelenül haladni, hogy küzdelmes úton elérhessünk onnan, ahol jelenleg vagyunk, oda, ahová pillanatnyilag csak vágyakozunk. A zsidó lét egyik esszenciája az örökös igény arra, hogy fejlődjünk, hogy a világot lépésről lépésre az isteni elképzelésre szabjuk, s ezáltal túlhaladjuk egyéni létünk máskülönben korlátolt kereteit.
A zsidók próféták. Zsidóként állandó, napi szintű dialógust folytatunk Istennel: nekiszegezzük kérdéseinket, közöljük vele szükségleteinket, megosztjuk vele bánatunkat és vágyainkat, ezt követően pedig figyelmesen hallgatunk rá, hogy azt is megértsük, Ő mit szeretne tőlünk.
A zsidók hűséges szolgái Istennek. A zsidó élet talán legfontosabb alapvetése az, hogy jót cselekszünk, és nem azért, mert az bármilyen – akár anyagi, akár spirituális – értelemben kifizetődő számunkra, hanem elsősorban és legfőbbképpen azért, mert Isten így parancsolta.
Közel 3800 évvel ezelőtt élt egy Ábrám nevű férfi. Már előtte is éltek igaz emberek, tanítók, vallási vezetők és jótét lelkek, de egyikük sem volt zsidó. Ábrám sok-sok évig tanító, lelki vezető, igazságosztó, és jótét lélek volt, egy valami azonban nem volt: zsidó. Pontosabban még nem volt zsidó.
Ábrám már 75 éves volt, amikor meghallotta Isten hívó szavát: „Lech echá méárcechá, mémoládtechá, umébéit ávichá, el háárec áser árechá…” Avagy magyar fordításban: „Menj el a te országodból, a te szülőföldedről és a te atyádnak házából azon országba, melyet én neked mutatok.” (1Mózes 12:1.)
A kabbala tanítása szerint fenti szavak kódolt nyelven a következő isteni útmutatást tartalmazzák: „Mélyen áss le önmagadba. Mélyebbre, mint ahol a vágyaid vannak, mélyebbre, mint ahol az érzéseid, mélyebbre az értelmednél. Áss tovább, s feltárom neked, ki is vagy valójában, mélyen, legbelül.”
Ábrám eleget tett az isteni kérésnek. Így született meg Ábrahám, az első zsidó.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Yanki Tauber rabbi írása nyomán.
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 6. szám – 2021. október 14.
