Pillanatnyi hangulatunk életünk valamennyi szegmensére kihat. Kezdve a reggeli felkeléstől, egészen az esti lefekvésig, aktuális kedélyállapotunk szüntelenül ott dolgozik a háttérben. Éppen ezért, mikor valami olyat teszünk, amit aztán rögtön utána meg is bánunk, gyakran a hangulatunkat tesszük felelőssé: „csak rossz napom van”, „bal lábbal keltem fel” stb.
Hetiszakaszunkban olvassuk, hogy a Szentélybeli szolgálat során, a békeáldozatot bemutató a kohénnal együtt fogta az állat bizonyos részeit, és meglengette azokat Isten előtt.
A haszid mesterek tanításai szerint az állat áldozat a mi személyes áldozatunkat tükrözi. Azt a személyes áldozatot, melyben létünk állatias részét kantárba fogjuk, és arra szorítjuk, hogy úgy tegyen, ahogy jó, és ne úgy, ahogy a pillanatnyi kedve, ösztöne tartja.
Az áldozat meglengetése arra a hangulatingadozásra utal, amelyet időnként mindnyájan megtapasztalunk. Az áldozatot bemutató a lengetéssel elismeri, hogy ezzel az érzelmi hullámvasúttal szemben ő is védtelen, mindazonáltal az áldozatot végig a kezében tartja. Ez azt tanítja nekünk, hogy kötelességeinket nem szakíthatjuk meg csupán azért, mert éppen a „nincs kedvem” hangulatban vagyunk. Ez különösen érvényes az Isten iránti kötelezettségeinkre, melyeknek ma – Szentély híján – a Tóratanuláson és a micvák teljesítésén keresztül tudunk eleget tenni. Bár ezekért sem fizetést, sem szabadnapot nem kapunk, ugyanolyan fontosságúak – sőt, még inkább –, mint bármely más, személyesen vállalt feladatunk.
A kevésbé fontos dolgokban időnként nyugodtan átadhatjuk az irányítást a pillanatnyi kedélyállapotunknak. Kicsit több csokoládét ettünk? Nem az alkalomhoz illő ruhában jelentünk meg? Sebaj. Ezek a nem olyan fontos dolgok. Időnként jogunk van bal lábbal ébredni és elnézőnek lenni magunkkal. Azonban, ami az Istennel szembeni kötelességeinket illeti, ott sose hagyjuk kicsúszni a gyeplőt a kezünkből!
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Levi Avtzon rabbi írása nyomán.
