„Felgerjedt Mózes haragja, ledobta kezeiből a táblákat és összetörte azokat a hegy alján” (2Mózes 32:19). „A táblákat és a törött kőtáblákat a frigyszekrényben őrizték” (Babiloni Talmud, Bává bátrá 14b).

Hetiszakaszunknak és a Talmudnak a fent idézett megálla­pí­tásai spirituális életünkre is igazak. Szívünk frigyszekrényében – a Tóra-tanulásunkban – is jelen kell legyenek mind az ép, mind a törött kőtáblák, méghozzá szoros közelségben, egymás mellett.

Más szóval: a Tórához és a szentséghez csak akkor tudunk igazán kapcsolódni, ha az istenszolgálatban jelenlévő mind a két pár kőtábla aspektusát szem előtt tartjuk.

A Tóra-tanulásunknak egyfelől olyannak kell lennie, mint az ép pár kőtáblának, amibe a betűk a kőtábla anyagába vésettek. Isten szavai elválaszthatatlan részei voltak a Tórának, hiszen a betűk nem csupán a kőtáblán voltak, de annak szó szerint részét képezték! Ennek példájára a mi feladatunk az, hogy intellektusunk latba vetésével addig erőlködjünk, míg szellemünk, gondolataink a Tórával teljesen és elválaszthatatlanul eggyé nem válnak, hogy Isten szavai mintegy szívünk kőtábláira vésessenek örökre.

Az istenszolgálat és a tóratanulás azonban csak úgy teljes, ha abban a törött kőtáblák aspektusa is jelen van. Hogy valóban képesek legyünk elérni a Tórában rejlő végtelen isteni bölcsességet, intellektusunkat meg kell törnünk. Az egyszerű emberi logika szintjén ugyanis teljességgel lehetetlen felfogni az Örökkévaló végtelen szellemét. A véges ember és a végtelen Isten közti szakadékot csak egy módon lehet áthidalni: intellektusunkat be kell törnünk, és teljes mértékben az Örökkévaló szolgálatának igájába hajtanunk, hogy minél többet megfoghassunk az ő megfoghatatlan lényéből.

Az Örökkévaló világítsa meg szívünket és szellemünket, hogy mindnyájan képesek legyünk rálelni lelkünk kőtábláira, éspedig mind a két párra.

 

Kovács Jichak rabbinövendék cikke a Likuté szichot 26. kötetének 248. oldala alapján, az Ászáder liszöudátá idézetében.