1. Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2. Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3. Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4. Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5. Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6. Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7. Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8. Eliszonyodnak emiatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9. és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10. Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11. Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12. Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
13. Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat,
14. a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15. hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
16. Az alvilág reteszeihez szállanak le, ha egyaránt porban lesz nyugalom.
