1. Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!

2. Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.

3. Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?

4. Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.

5. Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.

6. Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.

7. Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.

8. Eliszonyodnak emiatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;

9. és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.

10. Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.

11. Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!

12. Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél

13. Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat,

14. a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:

15. hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?

16. Az alvilág reteszeihez szállanak le, ha egyaránt porban lesz nyugalom.