1. fejezet

A hagyomány ereje

Ebben a szövegösszefüggésben van még egy, a szárnyasok tisztaságának ismérveiből levonható következtetés.

A szárnyasok esetében nem hagyatkozhatunk kizárólag a külsődleges ismérvekre, szükségünk van a hagyományra is, amely szentesíti annak a madárfajnak a tisztaságát.[1] Felmerül hát a kérdés: miért van szükség ilyen hagyományra? Az ismérvek szemügyre vétele látszólag elég kellene, hogy legyen az állat kategorizálásához. A szárnyasok esete mindazonáltal megtanít minket arra, hogy az ember nem hagyatkozhat kizárólagosan saját értelmére. Előfordulhat, hogy az ember tanulmányozza és követi a Sulchán Áruchot, sőt, amelyet saját értelme „még a törvény szigorú követelményeit is meghaladónak” ítél, s, Isten ments, mégsem ért az egészből semmit, és a gyakorlatban messze távol van a valóságtól. Kell, hogy legyen egy hagyomány! Az a szó, hogy meszorá – hagyomány, rokon azzal a szóval, hogy meszirá, azaz odaadás és egymáshoz kötöttség hitkásrut. Kell, hogy legyen az emberben hitkásrut egy tanítóhoz, egy rebbéhez, egy „mestervadász”-hoz, azaz egy rabbihoz, aki már jó ideje azzal van elfoglalva, hogy zsidó lelkeket ment, aki „meghitt viszonyban van velük, és mindenkit külön-külön ismer”, és aki ily módon megmentheti őket a rossz hajlam csábításaitól.

Hasonlóan ahhoz, ahogy a tiszta madarak felismerésének hagyományáról a Talmud[2] azt írja: „A tiszta madarak fogyasztása terén a hagyományra támaszkodunk. Egy vadásznak hiszünk, amikor azt mondja: „Az én mesterem – egy mestervadász – hagyományozta rám az ismeretet, hogy ez a madár tiszta”… feltéve, ha az illető vadász valóban ismeri a madarakat és azok fajtáit (azaz osztályozását).”

Egy jártas vadász képes megkülönböztetni egymástól az ehető és a fogyasztásra nem alkalmas madarakat. Nagy tapasztalatából adódóan tudja, hogyan kell csapdába csalni és legyőzni a különböző állatokat. Ugyanez vonatkozik a spirituális szintekre is, azaz a jécer hárára. A jó „vadász”, a tapasztalt szellemi vezető, a Rebbe képes felismerni az állati lelkek különböző „fajait” és azok furfangjait, csalafintaságait.

[1] Sulchán Áruch, Jore Déá 82:3.

[2] Chulin 63b.