Talmud

 

Mönáchot 3. fejezet:

HILCHOT SzTáM: A TÓRA-TEKERCSBEN HASZNÁLATOS BETŰK SZABÁLYAI

 

Bevezetés

 

A Szövetség jelképei: szeretet és tisztelet

A tfilin, a mezuzá és a cicit jelképek: arra valók, hogy emlékeztessenek az Örökkévaló jelenvalóságára, parancsolataira és vele szembeni kötelességeinkre. „…emlékezzetek az Örökkévaló minden parancsolatára, teljesítsétek azokat…” (4Mózes 15:37–41.) Mint az ima, amelynek neve a szív szolgálata, ezek a rítusok is Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket tükrözik.

Az Isten iránti szeretet késztetése majdnem olyan erősen rögzül tudatunkban, mint a neki való engedelmesség parancsa. Isten egyetlen voltának napi kétszeri megerősítését – Halljad Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen! – azonnal követi az emlékeztető: Szeresd hát Örök Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel! De ez még nem minden, mert Ezeket a szavakat pedig, amelyeket ma elrendelek neked – azaz hogy „szeresd Istenedet…” – szorgalmasan kell tanítani a gyermekeknek, be kell vésni az ember tudatába, és reggeltől estig, minden tettében jelen kell lenniük. Az erre emlékeztető jelnek – kezén és fején, háza kapuján és ajtóin – állandóan szem előtt kell lennie.

Bár minden vallási forrás az „istenfélelmet” (Isten tiszteletét)* hangsúlyozza, és mindennapi imánk elején a Példabeszédek intelme áll – „A bölcsesség kezdete Isten félelme” –, a Talmud mégis azt mondja: „Aki szeretetben szolgálja Istent, nagyobb annál, mint aki félelemben szolgálja.” (Szotá 31a.)

A tfilin, a mezuzá és a cicit kötelezettsége az Isten iránti szeretet keretébe tartozik, de célja mégsem érzelmek vagy elvont érzések felkeltése, hanem az, hogy emlékeztessen: „az Örökkévaló útját” kell követnünk.

„Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet!” A bölcsek szerint ez az jelenti: „Érd el az embereknél, hogy megszeressék az Örökkévaló nevét!” (Szifré, 5Mózes 6:4.) Másszóval még a szeretet parancsolata is inkább tettekkel, cselekvéssel, aktivitással teljesíthető, mintsem félelemmel. Azt sugallja: Isten szeretetét azzal mutathatjuk ki, hogy viselkedésünkkel embertársainkban is felkeltjük az Isten iránti szeretet és tisztelet érzését. Ehhez az etikai és erkölcsi mérce legmagasabb fokát kell elérnünk.

Ezeknek az alapvető kegytárgyaknak az elkészítése nem akár milyen pontossággal történik. Bizonyára az alábbi fejezetek különleges részletessége majd itt ott akár meg is lepi az olvasót. A tfilinhez, mezuzához és Tóra-tekercshez kapcsolódó hagyományok ismerete valóban nagy tudást, és Istenfélelmet igényel. Így az őket előkészítő személy sem lehet akárki. Ő a szófér, aki nagy precízséggel, a kegytárgyaknál használatos SzTáM írással készíti elő, életünket elkísérő szent tárgyakat.

Ezeknek a szabályairól szól az alábbi válogatás a Mönáchot traktátusból.

 

A Talmud szövege

 

Mönáchot 28. lap első oldali misna;

szemelvények:
a 29. lap első oldalának végétől
a 30. lap első oldalának közepéig;
a 32. lap második oldalának végétől
a 34. lap második oldalának végéig.

 

מִשְׁנָה. שִׁבְעָה קְנֵי מְנוֹרָה מְעַכְּבִין זֶה אֶת זֶה. שִׁבְעָה נֵרוֹתֶיהָ מְעַכְּבִין זֶה אֶת זֶה.

A jeruzsálemi Templom MENÓRÁJÁNAK HÉT ÁGÁBÓL egyetlen ág hiánya is ÉRVÉNYTELENNÉ TESZI A TÖBBIT. Továbbá az ág végén található HÉT LÁMPÁS bármelyikének hiánya ÉRVÉNYTELENÍTI A TÖBBIT.

שְׁתֵּי פָּרָשִׁיוֹת שֶׁבִּמְזוּזָה מְעַכְּבוֹת זוֹ אֶת זוֹ, אֲפִילּוּ כְּתָב אֶחָד מְעַכְּבָן.

A MEZUZÁ TEKERCSRE ÍRT MINDKÉT FEJEZET – a Smá[1], és a Vö­hájá im sámoá…[2]ELENGEDHETETLEN, tehát az olyan mezuzá, amelyik csak az egyik szöveget tartalmazza, nem használható. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

אַרְבַּע פָּרָשִׁיוֹת שֶׁבִּתְפִילִּין מְעַכְּבִין זוֹ אֶת זוֹ, אֲפִילּוּ כְּתַב אֶחָד מְעַכְּבָן.

A TFILINBEN LEVŐ NÉGY FEJEZET – a Kádés…[3], a Vöhájá ki jövi­á­chá…[4], a Smá…, és a Vöhájá im sámoá…ELENGEDHETETLEN, tehát az olyan tfilin, amelyik akár csak az egyik szöveget is hiányolja, nem használható. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

אַרְבַּע צִיצִיּוֹת מְעַכְּבוֹת זוֹ אֶת זוֹ, שֶׁאַרְבַּעְתָּן מִצְוָה אַחַת.

A ruhadarab négy sarkára kötött NÉGY CICIT rojt ELENGEDHETETLEN, tehát az olyan ruhadarab, amelyiken akár csak az egyik rojtot is hiányzik, nem használható, MIVEL A NÉGY együtt, EGY MICVA.

רַבִּי יִשְׁמָעֵאל אוֹמֵר: אַרְבַּעְתָּן אַרְבַּע מִצְוֹת.

RABBI JISMÁÉL AZT MONDJA: A NÉGY rojt, valójában NÉGY külön MICVA, ezért ha az egyik sarokról hiányzik a cicit, az még nem érvényteleníti a többit, és a cicit előírása így is teljesíthető.

 

(29/a lap végén)

 

A betük és részleteik

[A Gömárá a Misnát idézi:]

“שְׁתֵּי פָּרָשִׁיוֹת שֶׁבִּמְזוּזָה מְעַכְּבוֹת זוֹ אֶת זוֹ, אֲפִילּוּ כְּתָב אֶחָד מְעַכְּבָן”.

A MEZUZÁ TEKERCSRE ÍRT MINDKÉT FEJEZET ELENGEDHETETLEN. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

 

[A Gömárá kérdez:]

פְּשִׁיטָא!

Nyilvánvaló, hogy akár egyetlen hiányzó betű is érvényteleníti a mezuzát, hiszen a Tóra megköveteli a tfilin, a Tóratekercs illetve a mezuzá írásánál a tökéletes írást, ahogy erre az וכתבתם (uchtávtám – írd) szó[5] is utal: וכתב תם (uchtáv tám), azaz írd tökéletesen (az írást). Mi szükség hát arra, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

[A Gömárá válaszol:]

אָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב: לֹא נִצְרְכָה אֶלָּא לְקוֹצָהּ שֶׁל יוּד.

Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: A Misna rendelkezése azért szükséges, hogy rámutasson, hogyha egy adott betűnek csak egy kis alkotóeleme is hiányzik, például a י (jud) betű hegye, a mezuzá már akkor sem használható.

[A Gömárá elveti ezt a magyarázatot:]

וְהָא נַמִּי פְּשִׁיטָא!

Ez ugyancsak nyilvánvaló! Ha a jud hegye hiányzik, akkor a jud nincs rendesen megformázva, és ez olyan, mintha ez a betű teljesen hiányozna. Mi szükség rá, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

[A Gömárá egy másik, végső magyarázatot kínál:]

אֶלָּא לִכְאִידָךְ דְרַב יְהוּדָה אָמַר רַב, דְּאָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב: כָּל אוֹת שֶׁאֵין גְּוִיל מוּקָף לָהּ מֵאַרְבַּע רוּחוֹתֶיהָ – פְּסוּלָה.

A Misna inkább úgy magyarázandó, hogy mondanivalója összhangban van Ráv Jehudának Ráv nevében másutt tett kijelentésével. Ráv Jehudá ugyanis azt mondta Ráv nevében: Bármely betű, melyet nem ölel körbe négy oldalról a pergamen, azaz hozzáér egy másik betűhöz, érvénytelen és ezáltal az egész mezuzá (vagy tfilin) használhatatlan lesz. Ezzel összhangban a Misna így értelmezendő: Elengedhetetlen mindkét fejezet érvényességéhez minden egyes betű tökéletes kiírása.

 

[A Gömárá egy hasonló rendelkezést idéz:]

אָמַר אַשְׁיָאן בַּר נַדְבָּךְ מִשְּׁמֵיהּ דְרַב יְהוּדָה: נִיקַּב תּוֹכוֹ שֶׁל הֵ”י – כָּשֵׁר, יְרֵיכוֹ – פָּסוּל.

Ásján bár Nádbách mondta Ráv Jehudá nevében: Amennyiben a ה () belső része lyukas, akkor az az írás még érvényes; de ha a szára lyukas, akkor már nem érvényes.

[A Gömárá egy olyan hagyományt idéz, amelyik bővebben részletezi ezt a rendelkezést:]

אָמַר רַבִּי זֵירָא: לְדִידִי מִפַּרְשַׁה לִי מִינֵיהּ דְרַב הוּנָא, וְרַבִּי יַעֲקֹב אָמַר, לְדִידִי מִפַּרְשַׁה לי מִינֵיהּ דְרַב יְהוּדָה: נִיקַּב תּוֹכוֹ שֶׁל הֵ”י – כָּשֵׁר; יְרֵיכוֹ, אִם נִשְׁתַּיֵּיר בּוֹ כְּשִׁיעוּר אוֹת קְטַנָּה – כָּשֵׁר, וְאִם לָאו – פָּסוּל.

Rabbi Zérá mondta: Ráv Huná magyarázta el nekem [rabbi Jáákov pedig azt mondta: Ráv Jehudá magyarázta el nekem] a következőképp: Ha a ה () belső része, azaz a benne foglalt pergamen lyukas, akkor érvényes[6]. Ha viszont a szára lyukas (akár a jobb szára, akár a bal szára), akkor a következőtől függ: ha a szárából marad annyi, amennyi elégséges a legkisebb betűhöz, vagyis a judhoz, érvényes; ha nem, akkor nem érvényes.

 

(29/b lap kezdődik)

 

[A Gömárá egy konkrét esetet említ:]

אַגְרָא חַמוּהַּ דְרַבִּי אַבָּא אִיפְּסִיקָא לֵיהּ כַּרְעָא דְהֵ”י דְּ”הָעָם” בְּנִיקְבָּא, אָתָא לְקַמֵיהּ דְרַבִּי אַבָּא, אָמַר לֵיהּ: אִם מִשְׁתַּיֵּיר בּוֹ כְּשִׁיעוּר אוֹת קְטַנָּה – כָּשֵׁר, וְאִם לָאו – פָּסוּל.

Ágrának, rabbi Ábá apósának olyan tfilinje volt, melyben az „És szólt Mózes a néphez…” kezdetű versben[7] a העם (háám = a nép) szóban levő ה () jobb szárát egy lyuk választotta ketté. Elment rabbi Ábához és az azt mondta neki: Ha a jobb szár felső részén maradt annyi, amennyi elegendő egy kis betűhöz, például egy judhoz, akkor a tfilin használható; ha nem, akkor nem használható, mivel a érvényességének megítélésekor a kettéválasztott szár alsó része nem számít[8].

 

[Egy másik hasonló eset:]

רָאמִי בַּר תַּמְרֵי דְהוּא חַמוּהַּ דְּרָמִי בַּר דִּיקוּלֵי אִיפְּסִיקָא לֵיהּ כַּרְעָא דְּוָי”ו דְּ”וַיַהֲרֹג” בְּנִיקְבָּא, אָתָא לְקַמֵּיהּ דְּרַבִּי זֵירָא, אָמַר לֵיהּ: זִיל אַיְיתֵּי יְנוּקָא דְלֹא חַכִּים וְלֹא טִפֵּשׁ, אִי קָרֵי לֵיהּ “וַיַהֲרֹג” – כָּשֵׁר, אִי לֹא – יֵהָרֵג הוּא וּפָסוּל.

Rámi bár Támrének, Rámi bár Dikulé apósának, olyan tfilinje volt, melyben az „És volt, mivel makacskodott Fáraó bennünket elbocsátani, megölt az Örökkévaló minden elsőszülöttet…” versben[9] a וַיַהֲרֹג (vájáhárog = és Ő megölt) szó vávjának szárát egy lyuk választotta ketté. Következésképp a váv felső része kissé hasonlított a judra, ami miatt a szöveg könnyen félreérthető, és így esetleg nem használható[10]. Elment rabbi Zérához és ő azt mondta neki: Menj, és hozz egy gyermeket, aki nem éles eszű de nem is ostoba, hanem inkább átlagos képességű, és olvastasd el vele a szót. Ha az annak rendje s módja szerint vávval jáhárog-nak olvassa, akkor a tfilin használható; de ha nem, ha juddal hárég-nak olvassa (ami annyit jelent: meg fogják ölni), akkor nem használható.

 

Kit irigyelt Mózes?

[A Gömárá egy Ágádából vett elbeszéléssel tér át a táginokra, a kegytárgyak írásában használatos betükoronákra:]

אָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב: בְּשָׁעָה שֶׁעָלָה מֹשֶׁה לַמָּרוֹם, מְצָאוֹ לְהַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא שֶׁיוֹשֵׁב וְקוֹשֵׁר כְּתָרִים לָאוֹתִיוֹת, אָמַר לְפָנָיו: רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, מִי מְעַכֵּב עַל יָדְךָ?

Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: Amikor Mózes felment a mennyei magasba, az Örökkévaló épp koronákat illesztett néhány betűre. Ez úgy értendő, hogy bár a Tóra már teljesen meg volt írva, Ő még táginokat illesztett bizonyos betűkhöz. Mózes mondta neki: „Világmindenség Ura! Mi tart vissza, hogy úgy add a Tórát, ahogy van? Miért kell kiegészíteni koronákkal?”

אָמַר לוֹ: אָדָם אֶחָד יֵשׁ שֶׁעָתִיד לִהְיוֹת בְּסוֹף כַּמָּה דּוֹרוֹת וַעֲקִיבָא בֶּן יוֹסֵף שְׁמוֹ, שֶׁעָתִיד לִדְרוֹשׁ עַל כָּל קוֹץ וְקוֹץ תִּילִּין תִּילִּין שֶׁל הֲלָכוֹת.

Az Örökkévaló azt mondta neki: „Van egy férfiú, aki sok nemzedék múlva fog élni, Ákivá ben Joszéf a neve (a híres rabbi Ákivá), és ő lesz az, aki minden egyes vonásból számtalan törvényt fog kikövetkeztetni.”

אָמַר לְפָנָיו: רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, הַרְאֵהוּ לִי, אָמַר לוֹ: חֲזוֹר לַאֲחוֹרֶךָ. הָלַךְ וְיָשַב בְּסוֹף שְׁמוֹנֶה שׁוּרוֹת, וְלֹא הָיָה יוֹדֵע מָה הֵן אוֹמְרִים, תָּשַׁשׁ כֹּחוֹ.

Mózes azt mondta az Örökkévaló színe előtt: „Mutasd meg nekem, Világmindenség Ura!” Az Örökkévaló azt mondta neki: „Fordulj meg, és nézd meg, mi van mögötted.” Mózes, rabbi Ákivá tanházában találta magát. Mózes hátrament, és leült a nyolc sornyi tanítvány mögött, de ahogy hallgatta a rabbi Ákivá és tanítványai között folyó diskurzust, nem értette, amit mondtak. Elkedvetlenedett, ereje elhagyta.

כֵּיוָן שֶׁהִגִּיעַ לְדָבָר אֶחָד, אָמְרוּ לוֹ תַּלְמִידָיו: רַבִּי, מִנַּיִן לְךָ? אָמַר לָהֶן: הֲלָכָה לְמֹשֶׁה מִסִּינַי, נִתְיַישְׁבָה דַּעְתּוֹ.

Ekkor egy olyan dolog került szóba, amihez a tanítványok hivatkozást kértek. Rabbi Ákivá tanítványai megkérdezték, „Mester, honnan tudod ezt?” Rabbi Ákivá így felelt nekik, „Ez egy háláchá, melyet Mózes szóban kapott a Szináj-hegyen”. Ennek hallatán megkönnyebbült Mózes lelke, hiszen ráébredt, hogy rabbi Ákivá mondandója a tőle származó hagyományra épül[11].

חָזַר וּבָא לִפְנֵי הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא, אָמַר לְפָנָיו: רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, יֵשׁ לְךָ אָדָם כָּזֶה וְאַתָּה נוֹתֵן תּוֹרָה עַל יָדִי? אָמַר לו: שְׁתוֹק, כָּךְ עָלָה בְּמַחֲשָׁבָה לְפָנַי.

Megfordult és visszatért az Örökkévalóhoz, és azt mondta a színe előtt: „Világmindenség Ura! Egy ilyen embered van, és általam akarod adni a Tórát? Add inkább rabbi Ákivá által!” Az Örökkévaló erre azt mondta neki: „Hallgass! Így gondoltam el magamban, s ezt te nem értheted meg”.

אָמַר לְפָנָיו: רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, הִרְאִיתַנִי תּוֹרָתוֹ, הַרְאֵנִי שְׂכָרוֹ, אָמַר לוֹ: חֲזוֹר [לַאֲחוֹרֶךָ]. חָזַר לַאֲחוֹרָיו, רָאָה שֶׁשּׁוֹקְלִין בְּשָׂרוֹ בִּמְקוּלִין.

Mózes erre azt mondta: „Világmindenség Ura! Megmutattad nekem az ő Tóra tudását, most mutasd meg a jutalmát.” Az Örökkévaló azt mondta neki: „Fordulj hátra, és nézd meg, mi van mögötted.” Mózes megfordult, és látta, hogy hogyan kínozzák a rómaiak halálra rabbi Ákivát, testét vasfésűkkel boronálva, majd végső megaláztatásként hogyan adják megszaggatott testét húsárusoknak, hogy azt mérjék ki a húscsarnokban.

אָמַר לְפָנָיו: רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, זוֹ תּוֹרָה וְזוֹ שְׂכָרָה? אָמַר לֵיהּ: שְׁתוֹק, כָּךְ עָלָה בְּמַחֲשָׁבָה לְפָנַי.

Mózes azt mondta: „Világmindenség Ura! Ez a Tóra tudása, és ez a jutalma?” Az Örökkévaló azt mondta: „Hallgass! Így gondoltam el magamban, s ezt te nem értheted meg. Ez része az Én nagyobb tervemnek, melyről nincs tudomásod.

 

A betűk koronái­­ – a tágok

[A Gömara ismerteti a táginra vonatkozó rendelkezést:]

אָמַר רָבָא: שִׁבְעָה אוֹתִיּוֹת צְרִיכוֹת שְׁלֹשָׁה זִיּוּנִין, וְאֵלוּ הֵן: שַׁעַטְנֵ”ז גֵ”ץ.

Rává mondta: Hét betű van, amelyre (egyenként) három tágint kell helyezni[12]. Ezek: שעטנ”ז ג”ץ (SáÁTNéZ GéC), azaz ש (sin), ע (ájin), ט (tet), נ (nun, a szóvégi formája is: ן), ז (zájin), ג (gimel) és צ (cádik, a szóvégi formája is: ץ)[13].

 

A chet és a betűk

[Egy másik tanítás is szól bizonyos betűk sajátosságairól:]

אָמַר רַב אַשִׁי: חֲזִינָא לְהוּ לְסַפְרֵי דַוְוקָנֵי דְּבֵי רַב, דְּחָטְרֵי לְהוּ לְגַגֵּיהּ דְּחֵי”ת וְתָלוּ לֵיהּ לְכַרְעֵיהּ דְּהֵ”י.

Ráv Ási mondta: Láttam a Ráv akadémiájának precíz írnokai által írt Tóra-tekercseket, és feltűnt nekem, hogy egy „púpot” (csúcsot) tesznek hozzá a ח (chet) boltozatához[14], illetve hogy úgy függesztik a ה () bal szárát, hogy ne érintse a boltozatot.

חָטְרֵי לְהוּ לְגַגֵּיהּ דְחֵי”ת, כְּלוֹמַר חַי הוּא בְּרוּמוֹ שֶׁל עוֹלָם;

Egy csúcsot tesznek hozzá a chet boltozatához, mintha azt mondanák: Ő (az Örökkévaló), aki az élet forrása és így a cháj (él) szó a jelképe, melynek a chet a kezdőbetűje, a világmindenség csúcsán él, ahová ez a púp mutat.

וְתָלוּ לֵיהּ לְכַרְעֵיהּ דְהֵ”י.

És függesztik a bal szárát, annak az aggádikus magyarázatnak megfelelően, amelyet rabbi Ámi válaszolt rabbi Jehudá Nösziá[15] hozzá intézett kérdésére.

 

Az evilág ה ()-vel az eljövendő világ י (jud)-dal

כְּדִבְעָא מִינֵיהּ רַבִּי יְהוּדָה נְשִׂיאָה מֵרַבִּי אַמִּי, מַאי דִכְתִיב: “בִּטְחוּ בַּיהֹוָה עֲדֵי עַד כִּי בְּיָהּ יְהֹוָה צוּר עוֹלָמִים”?

Rabbi Jehudá Nösziá tehát megkérdezte rabbi Ámit: Mi a jelentése annak, ami írva van[16]: „Örökkön-örökké bízzatok az Örökkévalóban, mert בי-ה (böJáh = az Isten[ben]), az Örökkévaló örök kősziklánk”?

אָמַר לֵיהּ: כָּל הַתּוֹלֶה בִּטְחוֹנוֹ בְּהַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא – הֲרֵי לוֹ מַחְסֶה בָּעוֹלָם הַזֶה וְלָעוֹלָם הַבָּא.

Rabbi Ámi válaszolt neki: Bárki, aki az Örökkévalóba helyezi bizalmát, annak menedéke lesz ebben és az eljövendő világban. Erre utal az „örök kősziklánk” kifejezése.

[Az eredeti kérdés jobban kifejtve:]

אָמַר לֵיהּ: אֲנָא הָכִי קָא קַשְׁיָא לִי, מַאי שְׁנָא דִכְתִיב “בְּיָהּ” וְלֹא כְתִיב יָהּ?

Rabbi Jehudá Nösziá azt mondta neki: Nem általánosan kérdeztem a passzus jelentését, hanem azt nem értettem: Miért van úgy írva: böJáh (Istenben), és miért nem egyszerűen Jáh (Isten) van írva?

כִּדְדָרַשׁ רַבִּי יְהוּדָה בַּר רַבִּי אִילְעַאי: אֵלוּ שְׁנֵי עוֹלָמוֹת שֶׁבָּרָא הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא, אֶחָד בְּהֵ”י וְאֶחָד בְּיוּ”ד.

Rabbi Ámi azt felelte: A válasz erre a kérdésre úgy szól, amiképpen rabbi Jehudá bár rabbi Iláj magyarázta: Ez (a Jáh Név két betűje – יה) megfelel a két világnak, amit az Örökkévaló nevének egy-egy betűjével teremtett – az egyiket a ה vel, a másikat a י juddal. Tehát a bö-Jáh szó úgy értendő, hogy „Isten a Jáh neve két betűjével” teremtette a világot.

וְאֵינִי יוֹדֵע אִם הָעוֹלָם הַבָּא בְּיוּ”ד וְהָעוֹלָם הַזֶה בְּהֵ”י, אִם הָעוֹלָם הַזֶה בְּיוּ”ד וְהָעוֹלָם הַבָּא בְּהֵ”י, כְּשֶׁהוּא אוֹמֵר: “אֵלֶּה תּוֹלְדוֹת הַשָּׁמַיִם וְהָאָרֶץ בְּהִבָּרְאָם”, אַל תִּקְרֵי “בְּהִבָּרְאָם” אֶלָּא “בְּהֵ”י בְּרָאָם”, [הֱוֵי אוֹמֵר: הָעוֹלָם הַזֶה בְּהֵ”י, וְהָעוֹלָם הַבָּא בְּיוּ”ד].

De ezen a ponton még nem tudom, hogy az eljövendő világ teremtetett juddal, és ez a világ vel, vagy ez a világ juddal, és az eljövendő világ vel. De mivel írva van[17]: „Ezek az eredetei az égnek és a földnek, amidőn teremtettek (böhibárám)…”, és ebben a szóban a arányosan kisebb a Tóra-tekercsben: ne olvasd az utolsó szót, ahogy írva van egybe: בְּהִבָּרְאָם (böhibárám – „amidőn teremtettek”), hanem olvasd, mintha külön lenne írva: ב-ה’ בָּרְאָם (bö-hé böráám – egy vel teremtette). Ezért azt mondom, hogy ez a világ vel teremtetett, és az eljövendő világ pedig juddal.

וּמִפְּנֵי מַה נִבְרָא הָעוֹלָם הַזֶה בְּהֵ”י? מִפְּנֵי שֶׁדּוֹמֶה לְאַכְסַדְרָה, שֶׁכָּל הָרוֹצֶה לָצֵאת יֵצֵא.

És mit jelképez az, hogy ez a világ a vel teremtetett? Mivel a egy pavilonhoz hasonlatos, azaz alul nyitott, és ha valaki távozni akar, könnyen megteheti. Hasonlóképpen az ember szabad akarattal rendelkezik ebben a világban, és bárki, aki el akar távolodni a helyes útról, és át akarja adni magát a bűnös életnek, távozhat.

וּמַאי טַעְמָא תַּלְיָא כַּרְעֵיהּ? דְאִי הָדַר בִּתְשׁוּבָה מְעַיְּילֵי לֵיהּ.

És mi az oka annak, hogy a bal szárát úgy függesztik fel, hogy marad egy rés nyitva a szár és a boltozat között? Azért hagynak rést, hogy amennyiben a bűnös bűnbánattal visszatér, vissza lehessen hozni azon a nyíláson keresztül – vagyis örökké megmarad a visszatérés lehetősége.

 

[A Gömara ezen a ponton félbeszakítja rabbi Jehudá tanítását és megkérdezi:]

וְלִיעַיֵּיל בְּהַךְ!

Miért nem ugyanazon az alsó nyíláson keresztül hozzák vissza, amelyiken eltávozott?

[A válasz:]

לֹא מִסְּתַּיְּיעָא מִילְתָא; כִּדְרֵישׁ לָקִיש,

A gyakorlatban, mint Rés Lákis tanításából kitűnik, ez nem történhet meg, mivel az az ember, aki meg akar tisztulni gonosz hajlamaitól, az segítségre szorul.

דְּאָמַר רֵישׁ לָקִיש, מַאי דְּכְתִיב: “אִם לַלֵּצִים הוּא יָלִיץ וְלַעֲנָוִים יִתֶּן חֵן”? בָּא לִטַּהֵר מְסַיְּיעִין אוֹתוֹ, בָּא לִטַּמֵּא פּוֹתְחִין לוֹ.

Rés Lákis tehát azt mondta: Mi a jelentése annak, ami írva van[18]: „Ha csúfolókkal jár, megcsúfolja őket, de az alázatosaknak kegyet ad.” Ez azt jelenti, hogy ha valaki eljön, hogy megtisztuljon, segítséget kap a Mennyekből, de ha azért jő, hogy beszennyezze magát, nyílást biztosítanak neki: habár ebben nem segítik, a vétek lehetőségét azért mindvégig megkapja[19].

Látjuk tehát, hogy aki megtisztulni akar, annak segítségre van szüksége, és az Örökkévaló azzal segíti, hogy egy további „nyílást” teremt számára.

Összefoglalva: arra a kérdésre, hogy a „…bízzatok az Örökkévalóban, mert az Istenben (böJáh), az Örökkévaló örök kősziklánk” idézetben, miért van úgy írva, hogy Istenben, és nem egyszerűen Jáh (Isten), a válasz a következő: a Jáh itt a betűre utal, amellyel Isten ezt a fizikai világot teremtette, ugyanis ez a betűforma a megtérés örök lehetőségére emlékeztet. Így azáltal, hogy az e világot a betűvel teremtette Isten, megalapozta az ember Istenbe vetett bizalmának képességét.

A Gömárá ezzel megmagyarázta mi az aggádikus jelentése Ráv Ási megfigyelésének, miszerint Ráv akadémiájának precíz írnokai ügyeltek arra, hogy ne kapcsolják össze a bal szárát a boltozattal.

 

[A Gömárá folytatja rabbi Jehudá bár rabbi Iláj tanításának ismertetését:]

וּמַאי טַעְמָא אִית לֵיהּ תָּאגָא? אָמַר הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא: אִם חוֹזֵר [בּוֹ] אֲנִי קוֹשֵׁר לוֹ קֶשֶׁר.

És mi az oka annak, hogy a nek tágja van? Az Örökkévaló mondja a vétkezőről: Ha megtér, koronát illesztek a fejére.

 

[A Gömárá befejezi rabbi Jehudá tanításának ismertetését:]

מִפְּנֵי מָה נִבְרָא הָעוֹלָם הַבָּא בְּיוּ”ד? מִפְּנֵי שֶׁצַדִּיקִים שֶׁבּוֹ מוּעָטִים.

És miért teremtetett az eljövendő világ juddal? Mert kevesek abban az eljövendő világban az igaz emberek, hasonlóan a judhoz, amelyik a legkisebb betű.[20]

וּמִפְּנֵי מָה כָּפוּף רֹאשׁוֹ? מִפְּנֵי שֶׁצַדִּיקִים שֶׁבּוֹ כָּפוּף רָאשֵׁיהֶם, מִפְּנֵי מַעֲשֵׂיהֶן שֶׁאֵינָן דּוֹמִין זֶה לָזֶה.

És miért horgad le a jud fejének bal alsó csücske? Mert abban a világban az igazak feje alázattal le van hajtva cselekedeteik okán, melyek nem egyenértékűek egymással. Azaz minden igaz ember a cselekedetei szerint részesül tiszteletben, és mivel szerénységükben mindnyájan úgy látják, hogy társaik cselekedetei nagyobb tiszteletet vívtak ki, szégyenűkben lehorgasztják fejüket.

 

Mikor javítható a Tóratekercs?

[A Talmud más témára tér:]

אָמַר רַב יוֹסֵף: הָנֵי תַּרְתֵּי מִילֵּי אָמַר רַב בִּסְפָרִים. וְתַנְיָא תְּיוּבְתֵּיהּ.

Ráv Joszéf mondta: E következő két dolgot mondta Ráv a Tóra-tekercsek törvényéről, és mindkét rendelkezésnek a cáfolata egy Brájtában olvasható.

חֲדָא, הָא דְּאָמַר רַב: סֵפֶר תּוֹרָה שֶׁיֵשׁ בּוֹ שְׁתֵּי טָעֻיּוֹת בְּכָל דַּף וְדַף – יְתַקֵן, שָׁלֹשׁ – יִגָּנֵז.

Az egyik rendelkezés, amit Ráv mondott: Ha két hiba van egy Tóra-tekercs mindegyik hasábján, akkor még kijavítható, és a Tóra-tekercs használható. Ám ha három hiba található mindegyik hasábban, akkor el kell rejteni egy megfelelő nyugvóhelyre, ugyanúgy, ahogy egy használhatatlanná vált szent tárgyat (tfilin, mezuzá). Vagyis egy ilyen Tóra-tekercset nem lehet kijavítani, ezért tilos olvasni belőle, de nem is dobható el, mivel szent szöveget tartalmaz.

וְתַנְיָא תְּיוּבְתֵּיהּ: שָׁלֹשׁ – יְתַקֵן, אַרְבַּע – יִגָּנֵז.

Cáfolata a következő Brájtában található: Ha a Tóra-tekercsben három hiba van mindegyik hasábban, még javítható; ha négy hiba van mindegyik hasábban, a tekercset el kell rejteni. Ez cáfolja Ráv álláspontját, aki szerint ha három hiba van minden hasábban, a Tóra-tekercs már nem javítható.

תָּנָא: אִם יֵשׁ בּוֹ דַף אַחַת שְׁלֵימָה – מַצֶּלֶת עַל כּוּלוֹ.

Egy további Brájtá ezt tanítja: ha van egy teljes (hibátlan) hasábja, akkor az a hasáb megmenti az egész tekercset attól, hogy elvessék. A többi hasábban fellelhető hiba kijavítható, s a Tóra-tekercs ezáltal érvényessé válhat.

 

אָמַר רַב יִצְחָק בַּר שְׁמוּאֵל בַּר מַרְתָּא מִשְּׁמֵיהּ דְרַב: וְהוּא דִכְתִיב רוּבֵּיה דְסִפְרָא שַׁפִּיר.

Ráv Jichák bár Smuél bár Mártá mondta Ráv nevében: Csak abban az esetben menti meg a hibátlan hasáb az egész tekercset, amennyiben a Tóra-tekercs túlnyomórészt megfelelően van írva, vagyis hasábonként nincs több hat-hét hibánál benne.

 

[A Gömárá fölteszi a kérdést:]

אָמַר לֵיהּ אַבַּיֵי לְרַב יוֹסֵף: אִי אִית בְּהַהוּא דַּף שָׁלֹשׁ טָעֻיּוֹת מַאי?

Ábájé mondta Ráv Joszéfnak: Ha esetleg három hiba is található abban az egy „hibátlan” hasábban, mi a törvény? Vagyis amikor a Brájtá megállapítja, hogy a „hibátlan” hasáb megmenti a Tóra-tekercs többi részét, akkor ez azt jelenti-e, hogy annak a hasábnak teljesen hibátlannak kell lennie, mert ha ezt az egy hasábot is javítani kellett, nem lehet alapja az egész tekercs megmentésének, vagy csupán azt mondjuk, hogy abban a hasábban nem lehet több három hibánál, amely így javítás után az egész tekercset megmentő teljes hasábbá válik?

[A Gömárá válaszol:]

אָמַר לֵיהּ: הוֹאִיל וְאִיתְיְהִיב לְאִיתַּקּוּנֵי מִיתַקֵּן.

Ráv Joszéf azt mondta neki: Mivel általában olyan hasábot, amelyikben csak három hiba található ki szabad javítani, ezért ezt a hasábot is kijavíthatjuk, miáltal az az egész tekercs megmentésének alapjául szolgáló „hibátlan hasáb” lesz.

 

[A Gömárá a fenti rendelkezést taglalja tovább:]

וְהָנֵי מִילֵּי חֲסֵירוֹת, אֲבָל יְתֵירוֹת לֵית לָן בָּהּ.

És az, hogy háromnál több hiba nem javítható, csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a hibák hiányosságként jelentkeznek, azaz hiányoznak betűk. Ezzel szemben az olyan esetek, amikor a hiba abban áll, hogy fölösleges betűket írtak, nem jelentenek problémát. Azaz az ilyen hibák még abban az esetben is kitörölhetők, ha egy hasábban négy vagy több található belőlük[21].

חֲסֵירוֹת מַאי טַעְמָא לֹא? אָמַר רַב כַּהֲנָא: מִשּׁוּם דְמִיחֲזֵי כִּמְנוּמָּר.

Mi az oka annak, hogy csak a (négy vagy több) hiányosság nem javítható? Ráv Káháná mondta: Mert a betűhiányos tekercs csak úgy javítható, hogy a hiányzó betűket a sorok közé „függesztik”. Ha ilyen típusú javítást négyszer vagy többször kell alkalmazni egy hasábban, akkor az a tekercs pöttyözöttnek tűnne és csúf lenne.

 

(30/a lap kezdődik)

 

[A Gömárá megemlít egy esetet, amelyben a fenti értelmezést a gyakorlatban alkalmazták:]

אַגְרָא חֲמוּהַּ דְרַבִּי אַבָּא הֲוָה לֵיהּ יְתֵירוֹת בְּסִיפְרֵיהּ, אָתָא לְקַמֵיהּ דְרַבִּי אַבָּא, אָמַר לֵיהּ: לֹא אֲמָרָן אֶלָּא בַּחֲסֵירוֹת,

Ágrának, rabbi Ábá apósának, a Tóra-tekercsében hasábonként több mint négy-öt fölösleges betű volt. Elment rabbi Ábához, a vejéhez, és megkérdezte, mit mond a törvény. Rabbi Ábá azt mondta neki: Nem mondtuk, hogy a sok hiba önmagában problémát okozna; Ez csak a hiányosságokra vonatkozik.

אֲבָל יְתֵרוֹת לֵית לָן בָּהּ.

Azokban az esetekben azonban, amikor a hibák fölösleges betűk, nem jelentenek problémát, mivel az oda nem illő betűket egyszerűen ki lehet törölni.

 

Hogyan kell a Tóratekercset befejezni?

[A Gömárá rátér Ráv második rendelkezésére, amelyet Ráv Joszéf ismertetett, megjegyezve, hogy a Brájtá cáfolja:]

אִידָךְ, דְאָמַר רַב: הַכּוֹתֵב סֵפֶר תּוֹרָה וּבָא לִגְמוֹר, גּוֹמֵר וַאֲפִילּוּ בְּאֶמְצַע הַדַּף.

A másik rendelkezés, amit Ráv mondott: Ha valaki Tóra-tekercset ír, és a végére ér, akár hasáb közepén is befejezheti, vagyis nem kell megváltoztatnia az írását, amikor a végéhez közeledik, hogy az utolsó szó biztosan a hasáb aljára kerüljön.

[Egy Brájtá ellentmond ennek a rendelkezésnek:]

מֵיתִיבִי: הַכּוֹתֵב סֵפֶר תּוֹרָה, בָּא לוֹ לִגְמוֹר, לֹא יִגְמוֹר בְּאֶמְצַע הַדַּף כְּדֶרֶךְ שֶׁגּוֹמֵר בְּחוּמָּשִׁין, אֶלָּא מְקַצֵּר וְהוֹלֵךְ עַד סוֹף הַדַּף!

Ezt a rendelkezést az alábbi Brájtá alapján kétségbe vonták: Ha valaki Tóra-tekercset ír, és a végére ér, úgy kell alakítania az írást, hogy ne a hasáb közepén fejezze be, úgy, ahogy a Chumásint (a Tóra-tekercs első négy könyvét), amelyek akár hasáb közepén is befejezhetők. Hanem rövidítse az egymást követő sorokat, amíg a hasáb végére (azaz aljára) nem ér[22]. Ez pedig ellentmond Rávnak, aki szerint a Tóra-tekercs megírása akár hasáb közepén is véget érhet.

[A Gömárá válaszol:]

כִּי קָא אָמַר רַב – בְּחוּמָּשִׁין.

Amikor Ráv a rendelkezésében azt mondta, hogy az írás a hasáb közepén is befejezhető, akkor ezt csak a Chumásin tekercs megírásával kapcsolatban mondta.

Ráv rendelkezése a különálló Chumásinra, a Tóra öt könyve valamelyike, különálló tekercsként valómegírására vonatkozott. Ezek mindegyike egy-egy külön tekercs, mint a Széfer Tóra, ám mivel különállók, nem hordozzák a Tóra-tekercs szentségét, ezért szabad őket még a hasáb közepén is befejezni. Tehát Ráv egyetért a Brájtával.

 

[A Gömárá felteszi a kérdést:]

וְהָא סֵפֶר תּוֹרָה קָאָמַר!

De Ráv kifejezetten azt mondja, hogy rendelkezése a „Tóra-tekercs” írójára vonatkozik. Mivel indokolható az az értelmezés, miszerint ez csak a Chumásin írására utalt?

[A Gömárá válaszol:]

בְּחוּמָשִׁין שֶׁל סֵפֶר תּוֹרָה.

Ez úgy értendő, hogy Ráv rendelkezése egy teljes Tóra-tekercs Chumásinjára vonatkozik. Úgy rendelkezett, hogy amikor a Tóra-tekercs írója az első négy könyv valamelyikének végéhez közeledik, nem kell módosítania az írást, hogy a hasáb alján fejezze be, hanem a hasáb közepén is befejezheti. Amikor azonban az ötödik könyv végéhez közeledik, módosítania kell az írást, hogy a Tóra utolsó szava a Brájtának megfelelően a hasáb aljára essen.

 

[A Gömárá megkérdezi, vajon Ráv valóban így értette:]

אֵינִי? וְהָא אָמַר רַבִּי יְהוֹשֻעַ בַּר אַבָּא אָמַר רַב גִידֵּל אָמַר רַב: “לְעֵינֵי כָּל יִשְׂרָאֵל” בְּאֶמְצַע הַדַּף!

Valóban így van, hogy Ráv egyetért a Brájtával, miszerint a Tóra-tekercsnek hasáb alján kell befejeződnie? Hiszen rabbi Jehosuá bár Ábá azt mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében beszélt: Amikor a Tóra-tekercs írója leírja a Tóra utolsó szavait, az „egész Izrael szeme előtt” szavakat, akár a hasáb közepén is írhatja. Ezek szerint még az ötödik könyvet is lehet a hasáb közepén befejezni!

[A Gömárá korrigálja a fenti idézetet:]

הַהִיא בְּאֶמְצַע שִׁיטָה אִיתְמַר.

Az a rendelkezés, amelyet Ráv Gidél mondott el Ráv nevében, valójában úgy szólt: „a sor közepén”.

 

[A Gömárá egy vitát idéz:]

רַבָּנַן אָמְרֵי: אַף בְּאֶמְצַע שִׁיטָה.

A rabbik úgy vélik, hogy amikor Ráv kifejtette (a Gömárá fenti korrekciója szerint), hogy a Tóra „sor közepén” is befejezhető, nem állt szándékában ezt az engedélyt a sor közepére korlátozni. Úgy értette, hogy akár a sor közepén is befejezhető – és természetesen a hasáb közepén is (Rási). A rabbik szerint Ráv, akinek jogában állt vitatni egy tannaita tanítást, hiszen maga is misnai bölcsnek számítható, valóban megkérdőjelezi a fenti Brájtát, és úgy véli, hogy a Tóra akár a hasáb közepén is befejezhető.

רַב אַשִׁי אָמַר: בְּאֶמְצַע שִׁיטָה דַּוְוקָא.

Ráv Ási azt mondja, hogy a Tóra kifejezetten a sor közepén fejezhető be és nem a hasáb közepén. A hasáb közepét illetően Ráv egyetért a fent idézett Brájtával, mely szerint a Tórát a hasáb alján kell befejezni.

 

[A Gömárá így rendelkezik:]

וְהִלְכְתָא: בְּאֶמְצַע שִׁיטָה דַּוְוקָא.

És a háláchá (Ráv Ási véleményének megfelelően) úgy szól, hogy a Tóra utolsó szavai kifejezetten a sor közepére írandók. Azaz írhat a sor közepére, de a hasáb közepére nem – csak a hasáb aljára.

 

Ki írta a Tóra utolsó nyolc sorát?

[A Gömárá egy további rendelkezést idéz rabbi Jehosuá bár Ábától:]

אָמַר רַבִּי יְהוֹשֻעַ בַּר אַבָּא אָמַר רַב גִידֵּל אָמַר רַב: שְׁמֹנָה פְּסוּקִים שֶׁבַּתּוֹרָה, יָחִיד קוֹרֵא אוֹתָן בְּבֵית הַכְּנֶסֶת.

Rabbi Jehosuá bár Ábá mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében szólt: A Tóra utolsó nyolc versét egy embernek kell végigolvasnia a közösségi Tóra-olvasáskor. Azaz aki elkezdte, nem hagyhatja abba a közepén, és nem hívható fel valaki más, hogy befejezze[23].

 

[A Gömárá megvizsgálja, hogy Ráv rendelkezése megfelel-e az összes korai bölcs véleményének:]

כְּמַאן? דְלֹא כְּרַבִּי שִׁמְעוֹן; דְתַנְיָא:

Ráv rendelkezése kinek a véleményét tükrözi? Nem rabbi Simonét tükrözi, hanem azét a Bölcsét, aki vitában van rabbi Simonnal. Hiszen a Brájtá így tanítja:

“וַיָּמָת שָׁם מֹשֶׁה עֶבֶד יְהֹוָה”. אֶפְשָר מֹשֶׁה חַי וְכָתַב “וַיָּמָת שָׁם מֹשֶׁה”? אֶלָּא עַד כָּאן כָּתַב מֹשֶׁה, מִכָּאן וָאֵילָךְ כָּתַב יְהוֹשֻעַ בִּן נוּן, דִּבְרֵי רַבִּי יְהוּדָה, וְאָמְרֵי לָהּ רַבִּי נְחֶמְיָה.

A Tóra utolsó nyolc verse úgy kezdődik[24]: „És meghalt mózes, az Örökkévaló szolgája ott…”. Lehetséges-e, hogy Mózes életben volt és ő írta, hogy: „És Mózes meghalt ott”? a válasz: Csak idáig írta Mózes a Tórát. Ettől a ponttól, azaz az utolsó nyolc verset, Jozsué, Nun fia írta. Ezek rabbi Jehudá vagy, ahogy mások mondják, rabbi Nechemjá szavai.

אָמַר לוֹ רַבִּי שִׁמְעוֹן: אֶפְשָר סֵפֶר תּוֹרָה חָסֵר אוֹת אַחַת? וּכְתִיב: “לָקוֹח אֶת סֵפֶר הַתּוֹרָה הַזֶּה וְשַׂמְתֶּם אוֹתוֹ וגו’“!

Rabbi Simon azt mondta neki[25]: Lehetséges-e, hogy az utolsó nyolc verset Jozsué írta, s így a Mózes által írt Tóra-tekercs nem teljes, hiszen tudjuk, hogy a Tórából egyetlen betűnek sem szabad hiányoznia? Sőt írva van[26], hogy Mózes megparancsolta a levitáknak: „Vigyétek a törvénynek e könyvét és helyezzétek el [az Örökkévaló, a ti Istenetek szövetsége ládájának oldalára, hogy ott legyen tanúul…], s hogyan nevezhette Mózes itt ezt a „törvények könyvének”, ha az ő életében az még nem volt teljes?

אֶלָּא, עַד כָּאן הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא אוֹמֵר וּמֹשֶׁה כּוֹתֵב וְאוֹמֵר, מִכָּאן וָאֵילָךְ הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא אוֹמֵר וּמֹשֶׁה כּוֹתֵב בְּדֶמַע, כְּמָה שֶׁנֶאֱמַר לְהַלָּן: “וַיֹאמֶר לָהֶם בָּרוּךְ מִפִּיו יִקְרָא אֵלַי אֵת כָּל הַדְּבָרִים הָאֵלֶּה וַאֲנִי כּוֹתֵב עַל הַסֵפֶר בַּדְּיוֹ”.

Rabbi Simon magyarázata szerint az utolsó nyolc verset is Mózes írta, és ezek csupán abban különböznek az előzőktől, hogy odáig, vagyis az utolsó nyolc versig, az Örökkévaló diktálta, és Mózes fennhangon mondta, amit az Örökkévaló diktált (nehogy hibát vétsen), és utána leírta. De innentől az Örökkévaló diktálta, és Mózes könnyezve írta, anélkül hogy a szavakat megismételte volna[27]. Miképpen Jeremiás írnoka is így tett, amikor a próféta a Szent város pusztulásáról jövendölt, ő fájdalmában nem ismételte meg a hallottakat, mielőtt leírta volna, amiképp írva van[28]: „Mondta nekik Báruch [Jeremiás írnoka]: Szájával mondta el nekem mind e szavakat, én pedig fölírtam a könyvbe tintával”.

 

[A Brájtá idézése után a Gömárá megismétli javaslatát:]

לֵימָא, דְלֹא כְּרַבִּי שִׁמְעוֹן!

Úgy tűnik hát, hogy azt kell mondanunk: Rávnak ez a rendelkezése nem tükrözi rabbi Simon véleményét, hiszen rabbi Simon nézete szerint a Tóra többi részéhez hasonlóan az utolsó nyolc verset is Mózes írta, és ezért nem vonatkozhat külön, kevésbé szigorú szabályozás ezekre a versekre.

[A Gömárá így válaszol:]

אֲפִילּוּ תֵּימָא רַבִּי שִׁמְעוֹן, הוֹאִיל וְאִישְׁתַּנֵּי אִישְׁתַּנֵּי.

Mondhatjuk akár úgy, hogy Ráv rendelkezése összhangban áll akár rabbi Simon nézetével is. Bár rabbi Simon szerint ezt a nyolc verset is Mózes írta, mivel azonban másképp, könnyek közt írta, nem úgy, mint a Tóra többi részét, így különböznek a Tóra többi részétől, és ezért külön szabályok vonatkoztathatók rájuk.

 

Mindenkinek személyes Tóratekercs

[Rabbi Jehosuá bár Ábának a Tóra-tekercsre vonatkozó további tanítása:]

וְאָמַר רַבִּי יְהוֹשֻעַ בַּר אַבָּא אָמַר רַב גִידֵל אָמַר רַב: הַלוֹקֵחַ סֵפֶר תּוֹרָה מִן הַשּׁוּק – כְּחוֹטֵף מִצְוָה מִן הַשּׁוּק, כְּתָבוֹ – מַעֲלֶה עָלָיו הַכָּתוּב כְּאִילּוּ קִיבְּלוֹ מֵהַר סִינַי.

Rabbi Jehosuá bár Ábá mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében szólt: Minden zsidó férfi számára parancsolat, hogy írjon magának egy Tóra-tekercset[29], ha valaki ezt úgy akarja teljesíteni, hogy egy kész Tóra-tekercset vesz a piacon, az olyan, mint aki egy micvát kaparint meg a piacon. És habár micvát tett ezáltal, nagyobb lett volna a micva, ha maga írta volna azt meg. Ha viszont ő maga írja (vagy íratja) azt, az Írás úgy tekint rá, mintha ő maga kapta volna a Szináj-hegyen. Ahogyan gondot fordított a Tóra-tekercs megíratására (a pergamen előkészítésére és az írnok munkájának figyelemmel követésére), éppúgy a pusztába menés viszontagságait is vállalta volna, hogy a Szináj-hegyen megkapja a Tórát.

[A Gömárá ehhez hozzáfűzi:]

אָמַר רַב שֵׁשֶׁת: אִם הִגִּיהַ אֲפִילּוּ אוֹת אַחַת, מַעֲלֶה עָלָיו כְּאִילּוּ כְּתָבוֹ…

Ráv Séset mondta: Ha vett egy Tóra-tekercset, és akár csak egy betűt javított benne, az úgy tekintendő, mintha ő maga írta volna a tekercset

[1] „Halljad Izrael!” (5Mózes 6:4–9.)

[2] „Ha pedig jól figyeltek rendeleteimre…” (Uo. 11:13–21.)

[3] „Szentelj nekem…” (2Mózes 13:1–10.).

[4] „Mikor majd elvisz…” (Uo. 13:11–16.).

[5] 5Mózes 6:9.

[6] Rási szerint ez nem a mukáf gvil („körülöleli a pergamen”) kérdése, mivel nincsenek egymással érintkező betűk (lásd a 871. jegyzetet). Más szaktekintélyek szerint a betűt körülölelő pergamen követelménye csak a betű külső oldalára vonatkozik, a belsejére nézve nincs ilyen megkötés. (Az Orách Chájim 32:15. azonban idézi a Jeruzsalemi Talmudot (Mögilá 1:9.), amely megkérdőjelezi ezt a megkülönböztetést.)

[7] 2Mózes 13:3.

[8] Amennyiben a jobb szár felső része ugyanolyan magas, mint a jud, akkor a érvényes, még ha lyuk van is az alján.

Bét Joszéf (Orách Chájim, 32.) felteszi a kérdést: Miképpen lehetséges, hogy egy lyukat érintő betű érvényes, hiszen a Gömárá feljebb (29a.) azt állítja, hogy minden betűt öleljen körül a pergamen? Két választ ad.

Az első, amely Bét Joszéf szerint Rási véleményét tükrözi, azt mondja: a mukáf gvul követelménye nem jelenti szó szerint azt, hogy egy betűt öleljen körül a pergamen, hanem csak azt jelenti, hogy a betűk ne érintkezzenek egymással. Ha a betűk nem érintkeznek egymással, akkor nincs jelentősége, hogy egy betűt egy lyuk határol (vagy kifut a pergamen széléig).

Bét Joszéf második magyarázata különbséget tesz aközött, amikor a betűt először írják le és nem öleli körül a pergamen (ekkor érvénytelen), illetve aközött, ha a betűt elsőre úgy írták le, hogy körülölelte a pergamen, akkor még abban az esetben is érvényes marad, ha később kilyukad.

[9] 2Mózes 13:15.

[10] Ebben az esetben nem használható a Gömárá által korábban említett próba, miszerint meg kell vizsgálni, hogy a váv [tetején] maradt-e egy akkora rész, amely legalább egy judnyi magasságú; épp ellenkezőleg: az a probléma, hogy a váv egy judra hasonlít (Mordecháj 952.).

[11] Bár az összes tórai fejtegetéseknek az alapját a mózesi hagyomány képzi, Mózes ezeknek csak az alapelveit és nem a részleteit fektette le, s így elöszőr maga sem ismerte fel a rabbi Ákivá és tanítványai közötti fejtegetést. Később azonban mégis csak megkönnyebbült, amikor ráébredt, hogy rabbi Ákivá mondandója egy tőle származó hagyományra épül.

[12] A tfilin, a mezuzá és a Tóra-tekercs abban az esetben is érvényes, ha lefelejtik a táginokat (Maimonidész, A tfilin szabályai 2:9., 5:3., 7:9.; lásd Orách Chájim 36:3.).

[13] A tágin (egyesszám: tág) nem más mint egy-egy kis ז (zájin) betű, amiből hármat rajzolnak ezeknek a betüknek a bal szélső csúcsára, ezzel egy koronát, úgynevezett ketert rajzolva nekik. (Ezért is használja a Gömárá itt a zijunin szót a tágin helyett.) Az egyik tágot kissé jobbra dőlve, a másikat balra, míg a harmadikat egyenesre. Bizonyos betűk, mint pl. a ק vagy a ה csupán egyetlen tágot kapnak.

Számos korai törvényhozó egy régi hagyományt idéz, mely szerint különböző számú tágin helyezendő bizonyos szavak bizonyos betűire. Maimonidész, A mezuzá szabályai 7:8., szerint egyetlen betűre akár hét tágin is helyezhető, míg a Möiri szerint akár kilenc is. Ezeknek a részletesen kifejtett hagyománya Széfer Tágében (Táginok Könyveben) található, melynek általunk ismert változata szerint (az Ocár Midrásimban, 563. oldal) Éli (a kohén – lásd 1Sámuel 2:11.) e könyv tartalmát a Józsué által Gilgálban felállított tizenkét hatalmas kőről vette (Jósuá 8:32.).

[14] Fordításunk Rábénu Tám értelmezését követi. Az ő chetje két zájinra hasonlít, melyeket egy fordított V köt össze. Rási véleménye szerint azonban itt nem púpról hanem pálcáról van szó, és így az ő chetje a szabályos nyomtatott chetnek felel meg (ח), melyen a tág a bal felső sarokban van. Az askenáz és a szefárd szokás ennek megefelelően tér el egymástól.

[15] A nösziá szó a nászi (fejedelem) arámi megfelelője. Rabbi Jehudá Nösziá a gyakran csak Rábinak nevezett rabbi Jehudá, a Fejedelem (a Misna szerkesztője) unokája volt. Nagyapjához hasonlóan ő is a Szanhedrin és a zsidó nép egyik vezetője volt Izraelben. Azért használták nevének arámi formáját, hogy megkülönböztessék a nagyapjától.

[16] Jesájá 26:4.

[17] 1Mózes 2:4.

[18] Példabeszédek 3:34.

[19] Vagyis az az ember, aki a csúfolókhoz vonzódik, magára hagyatik és lehetősége van arra, hogy megragadja a vétkezésre kínálkozó alkalmakat – nem segítik, de nem is gátolják terve megvalósításában. Ezt a jálic (ebben az értelmezésben: „megcsúfolhatja őket”) kifejezésből vezeti le, hiszen arra utal, hogy az embert hagyják csúfolkodni. Az Örökkévaló nem segíti, de nem is gátolja. Azt az embert, aki az alázatosokhoz vonzódik, az Örökkévaló segíti, miképpen a vers mondja: jitén chén („kegyet ad”), vagyis az Örökkévaló kegyet gyakorol és segíti. (Rási)

[20] A Máhársá szerint a Gömara nem azt állítja, hogy az igaz emberek kevesen vannak, hanem inkább azt, hogy kisebbítik magukat, vagyis alázatosak az Örökkévaló előtt.

[21] A szavak közepén található fölöslegesek betűk esetén nem elég egyszerűen kitörölni azokat, mivel ezáltal olyan rés keletkezne, amitől egy szó két külön szónak tűnne. A fölösleges betűk kitörlése után meg kell nyújtani a szomszédos betűket, hogy a szó egyben maradjon. Ez nem mindig lehetséges, mivel bizonyos betűk nem nyújthatók anélkül, hogy a betű alapformája ne torzulna.

[22] Azaz minden egyes sort valamivel rövidebbre kell venni az előzőnél, hogy az utolsó sor a hasáb aljára essen (Rási). Mások úgy értelmezik ezt a Brajtát, hogy a „rövidítés” a hasábot kitöltő sorok számára vonatkozik, és úgy valósítható meg, ha négy-öt sornyi magas betűket írnak (Ros, Hilchot Széfer Tóra 9.; idézi Römá, Jore Déá, 272:4.), vagy oly módon nyújtják meg a betűket, hogy egy-egy szó kitöltse a hasábszélességet (Táz uo.).

[23] Rási. Toszáfot, rabbi Mesulám szavait idézi, aki másképp magyarázza: „aki felolvassa őket” – ez azt jelenti, hogy egyetlen embernek kell felolvasnia, segítség nélkül, eltérően a többi verstől, ahol a felolvasó együtt olvassa a Tórához felhívott személlyel. Rábénu Tám elveti ezt a magyarázatot, mivel a hivatalos felolvasó (báál koré) a poszt-talmudikus időkben jött szokásba, s ennek folytán a Gömara aligha utalhatott ennek a mozzanatnak a kizárására.

Egy másik magyarázat szerint, az „aki felolvassa őket” azt jelenti, hogy az utolsó nyolc vers felolvasásához nincs szükség a tízfős minjánra (Maimonidész, Az ima szabályai 13:6.).

[24] 5Mózes 34:5.

[25] Annak a Bölcsnek, aki az első kijelentést tette – rabbi Jehudá vagy rabbi Nechemjá.

[26] 5Mózes 31:26.

[27] Azaz könnyezett, miközben írta, és a Tóra többi részével ellentétben, a szavak okozta mérhetetlen gyötrelem miatt a leírás előtt képtelen volt kimondani őket (Rási). Ritvá szerint Mózes nem tintával, hanem a könnyeivel írta e szavakat.

[28] Jeremiás 36:18.

[29] 5Mózes 31:19., Szánhedrin 21b., Maimonidész, A Tóra-tekercs szabályai 7:1.