Köves Slomó

 

Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

  1. fejezet

Az isteni találkozás és az Írott Tan

A zsidó hagyomány és jogalkotás egyik elvi alappillére, az Írott Tan (תורה שבכתב – Torá söbichtáv) és a Szóbeli Tan (תורה שבעל פה – Torá söbáál pe) fogalma. A zsidóság egységességének vizsgálatakor lényges e fogalomkör ismerete. Ahhoz pedig, hogy ezt az alapvető jogalkotási axiómát jobban megértsük, fontos a zsidó nép kialakulásának és azon belül is a Tóra isteni törvényének áttekintése, hagyományos történetének bemutatása. Át kell tekinteni a zsidó jogalkotás hierarchikus felépítésének kialakulását és fejlődési szakaszait is.

Köztudomású, hogy a zsidó nép a Biblia szerint a héber törzsekből, Ábrahám leszármazottaiból az egyiptomi kivonulással, és azt követően a közös vallás megformálásával született meg. Az egyiptomi kivonulás után – a Biblia szerint – a zsidók 50 nap felkészülés után a Szináj-hegy lábánál az isteni kinyilatkoztatást „saját szemükkel látva és hallva” vették át a Tízparancsolatot, amely a Tóra és a zsidó vallás (később az egész keresztény kultúra) alapja. A zsidó hagyományban ezt a pillanatot nevezzük a Tóraadás pillanatának (מתן תורה), a vallás szerint ugyanis ennek az eseménynek nem csak a Tízparancsolat ismertetése volt a célja. Ezzel az „Isten-ember” találkozással alapozódott meg az egész zsidó jogalkotás elmozdíthatatlan isteni mivolta. A zsidó hagyomány úgy tekint erre az aktusra, mint amelyben valójában – potenciálisan – megadatott az egész zsidó jogalkotás, a későbbi nemzedékek törvényeivel és rendeleteivel együtt[1].

A Midrás[2] szerint[3] a Szináji Kinyilatkoztatáskor két Tóra is adatott a zsidó népnek: az egyik az Írott, a másik a Szóbeli Tan. Mit is jelent valójában, és hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a hagyományos zsidó forrásokban oly sokat emlegetett Írott és Szóbeli Tan? Hogyan értékeli ezek hiarerchiáját a vallásos gondolatvilág? Milyen szerepe van a zsidó nép vallástörténeti fejleményeiben, beleértve a 19. század magyarországi eseményeit is? Ezt tekintjük át az alábbi fejezetekben.

 

A Tan közvetlen átadása

A Biblia leírásából kiderül, hogy a zsidó nép egésze, gyerekek és felnőttek, férfiak és nők, közel kétmillióan[4] voltak jelen a Szináji[5] Kinyilatkoztatás[6] pillanatában. A zsidó filozófia és homiletika szerint[7] ennek az eseménynek olyan fontos spirituális jelentősége volt, hogy nem csak a már megszületett, hanem még a meg nem született lelkek is jelen voltak a Kinyilatkoztatáskor, ezzel is kiemelve, hogy a zsidó nép egésze a Tórát valóban első kézből kapta meg. A Midrás szerint[8], ha csak egyetlen zsidó is hiányzott volna a nép egészéből, a Tóraadás meg sem történhetett volna, hiszen Isten mindenkinek közvetlenül adta a Tórát.

Jehuda Hálévi[9], középkori zsidó filozófus a Kuzári[10] című könyvében hívja fel figyelmünket egy alapvető különbségre a zsidó vallás kezdete és a többi vallás alapjai között. A következőképpen fogalmaz: „A Tízparancsolatot az egész nép közvetlenül kapta meg. Nem egy próféta közvetítésével, hanem egyenesen Isten szájából…”[11].

A zsidó vallást megalapozó Tízparancsolat isteni mivoltának védjegye a Kuzári szerint a kollektíve közvetlenül – és nem egy személy (próféta) közvetítésével – adott isteni kinyilatkoztatás páratlan mivolta. A kinyilatkoztatás e megdönthetetlen jellege a zsidó törvényhozásban és a zsidó vallás felépítésében, illetve a zsidó nemzedékek bölcseleteinek egymásra épülésében mind-mind rendkívüli módon érzékelhető. A zsidó vallásban ebből ered a leírott szó felülmúlhatatlan ereje, a Tóra, az Írott Tan abszolút autoritása és megdönthetetlensége.

 

Mózes hitelessége

A Tóraadás „személyes” megtörténtét követően Mózes felment a Szináj hegyre, hogy írásban is átvegye a Tízparancsolatot. A Tóra leírása[12] szerint Mózes 40 napot töltött a hegyen, mielőtt a két kőtáblát lehozta volna. A zsidó nép eközben azonban vétkezett az aranyborjú által, így Mózes összetörte a kőtáblákat, és megint csak visszakényszerült a hegyre. Itt további 40 napig bűnbocsánatért esedezett, majd további 40 nap után hozta le a második pár kőtáblát, amely abban különbözött az elsőtől, hogy ezt már nem „saját kezűleg” Isten írta, hanem Mózes[13].

A Tízparancsolat a további 40 évi vándorlás alatt tovább bővült. A hagyomány szerint 613 parancsolatról beszélhetünk[14]. Ebből a több száz parancsolatból, illetve a Teremtéstől a sivatagi vándorlásig megesett jelentősebb események leírásából áll össze Mózes öt könyve, a Tóra, az Írott Tan.

A Tízparancsolat megszületését követően tehát Mózes az isteni tan közvetítője[15]. Ő az, aki a temérdek parancsolatot a zsidó nép számára megkapja, és közvetíti, majd le is írja[16]. A zsidó hagyományban a Kinyilatkoztatás központiságát az is érdekesen jellemzi, hogy Mózesnek – az abszolút autoritású Írott Tan szerzőjének – hitelességét nem a már Egyiptomban általa közvetített isteni csodákra, hanem az isteni Kinyilatkoztatásra alapozzák. Maimonidész, a nagy jogi összeállításában, a Misne Tórában ezt a meglátást a következőképpen foglalja össze:

„Nem azért hittek a zsidók Mózesnek, a mi tanítónknak, mert csodákat művelt. Mikor valakinek a hite csodákra épül, annak szíve nem szilárd, mert csodát tenni mágia és varázslás útján is lehet…

Miért hiszünk hát benne [ha nem a csodák miatt]? A Szináj-hegyi reveláció folytán. Amit a mi szemünk látott, nem egy idegené. A mi fülünk hallotta, nem másé. Tűz volt, mennydörgés, villámlás. Belépett egy sűrű felhőbe, a Hang szólt hozzá, és mi hallottuk: „Mózes, Mózes, eredj, és mondd meg nekik…”.

A Biblia 613 parancsolatáról több összeállítás is született, elsősorban a középkori kodifikátorok által. Ilyen például a Chinuch című könyv, amely a Tóra szakaszainak sorrendjében elemzi a parancsolatokat, vagy Maimonidész Széfer hámicvotja, amely rendszerezve foglalja azokat össze.

 

A Tóra hitelessége

A negyven évig tartó vándorlás végére Mózes összeírta mind a 613 parancsolatot, amely a zsidó nép szempontjából lényeges történetekkel kiegészülve alkotja Mózes öt könyvét, az Írott Tant. Ennek minden betűje a zsidó vallás felfogásában szent és létfontosságú. Mózes – a Midrás szerint[17] – a Tóratekercs megírását követően rövid időn belül 12 példányban lemásolta azt, és minden törzsnek adott egy példányt[18]. Az eredeti példány pedig a Szentély Sátorban, a Miskánban maradt[19].

A zsidó vallás axiómája, hogy az isteninek vélt Tóra mai változata teljességgel azonos a Mózes által írt változattal, és az azóta eltelt háromezer év a Tóra szövegének hitelességét nem kezdte ki. A hibák ilyen szintű kiküszöbölésére a rendkívül szigorú másolási és használati szabályzat ad keretet, amely előírja[20], hogy a Tóra akár egyetlen betűjének téves leírása vagy részleges kikopása alkalmatlanná teszi a Tóratekercs használatát, egészen a hiba kijavításáig. Így az évezredek óta folyó kézi másolás ellenére az észrevétlenül becsúszott hibák elkerülhetők voltak, és valóban a világ összes Tórája betűről-betűre ugyanazt a szöveget tartalmazza mindenütt.

Apróbb eltérések, azért találhatók egyes tekercsek között. Ezek az eltérések, az egyes területeken kialakult hagyományokon alapszanak, és ezekben az esetekben valóban nehéz megállapítani, hogy az egyes szokásokból melyik felel meg az eredetinek. Mindezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy ezek az eltérések sohasem változtatnak a szöveg értelmén, hanem elsősorban egy magánhangzónak a szövegben való megjelenítéséből vagy meg nem jelenítéséből fakadnak. Az elsődleges eltérések a jemeni és a többi tóratekercsek között találhatók. Összesen 14 eltérés (a több mint 300 ezer betűből!)[21]:

 

1Mózes

  1. 4:13.: És mondta Káin az Örökkévalónak: Nagyobb az én bűnöm, semhogy elviselhetném. (מנשוא – מנשא)
  2. 7:11.: Hatszázadik évében Noé életének, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján, ezen a napon felfakadtak minden forrásai a nagy mélységnek, és az ég csatornái megnyíltak. (מעינות – מעינת)
  3. 9:29.: Voltak pedig Noé összes napjai: kilencszázötven év, azután meghalt. (ויהי – ויהיו)
  4. 41:45.: És elnevezte a fáraó Józsefet Cofnász-Pánéáchnak, és nekiadta Osznászt, Pótifera, Ón papjának leányát feleségül; és József kiment Egyiptom földjére. (פוטי פרע – פוטיפרע)

2Mózes

  1. 25:31.: És készíts lámpát tiszta aranyból; vert munkával készíttessék a lámpás: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai belőle legyenek. (תיעשה – תעשה)
  2. 28:25.: És a két fonatnak két végét tedd a két kockára; és tedd az éfód szalagjaira, előrészére. (האפוד – נאפד)

3Mózes

  1. 6:2.: Parancsold meg Áronnak és fiainak, mondván: Ez az égőáldozat tana; ez az égőáldozat legyen a tűzhelyen, az oltáron, egész éjjel reggelig; az oltár tüze pedig égjen rajta. (kis vagy normál méretű מ betűvel מוקדה – מוקדה)
  2. 7:22.: Zárt szakasz (nincs a fejezet vége jelölve) – nyitott szakasz (fejezet vége)
  3. 7:28.: Nyitott szakasz (fejezet vége) – Zárt szakasz (nincs a fejezet vége jelölve)

4Mózes

  1. 1:17.: És vette Mózes meg Áron ezeket a férfiakat, akik megneveztettek név szerint. (בשמות – בשמת)
  2. 10:10.: Örömnapjaitokon, ünnepeiteken és újholdjaitokon fújjátok meg a trombitákat égőáldozataitok és békeáldozataitok mellett, hogy legyenek emlékeztetőül a ti Istenetek színe előtt; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. (חדשכם – חדשיכם)
  3. 22:5.: És küldött követeket Bileámhoz, Beór fiához Peszórba, mely a folyam mellett van, az ő népe fiainak országába, hogy őt elhívják, mondván: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, íme ellepi a föld színét, és lakik velem szemben. (בעור – בער)
  4. 25:12.: Íme, adom neki békeszövetségemet! (egy rövid vagy normál váv ו betűvel שלום – שלום)

5Mózes

  1. 23:2.: Ne jusson be zúzott heréjű vagy elvágott tagú az Örökkévaló gyülekezetébe. (דכה – דכא)

 

A Tóra megmásíthatatlansága

A Tóra tehát isteni eredetű, és mint ilyen, nem lehet hiányos. A zsidó hitelvek közé tartozik,[22] hogy a Tóra minden olyat magában foglal, amit Isten a zsidó népnek, illetve az egész emberiségnek szánt minden időkre és minden helyzetre. Ebből a gondolatmenetből kifolyólag a Tóra a világ és az emberiség minden aktuális és új kérdésére is tartalmazza a választ, és a Tóra törvényein való változtatás az emberiség vagy az emberi társadalmi normák megváltozására való hivatkozással teljességgel megalapozatlan. Ugyanis ha a Tórát isteninek tekintjük, feltételeznünk kell, hogy a Végtelen és Mindenható számításba vette az eljövendő korok kihívásait is, és azokra is valamilyen módon megadta a választ. A Tóra explicit módon kimondja, hogy „Ne tegyetek hozzá az igéhez, melyet én parancsolok nektek, és ne vegyetek el belőle”,[23] vagyis ilyen értelemben a Tóra törvényeinek bármilyen, könnyítő vagy szigorító „felülírása” a zsidó hagyomány szerint teljességgel elképzelhetetlen.

Ember általi változtatás a Tórán nem lehetséges. Lehetséges-e azonban, hogy Isten a Tórát a történelem során egy prófétán keresztül helyezi hatályon kívül, vagy vezet be rajta változtatásokat? A Tóra ugyanis egyértelműen megjövendöli[24] – és ezzel egyben hitelesíti is – a történelem során a próféták létét. Elképzelhető-e, hogy egy ilyen próféta, isteni ihletre hivatkozva változtasson a Tóra parancsolatain. Maimonidész erről a következőképpen vélekedik:

A Tórában világosan és egyértelműen leírt parancsolatoknak örökre változatlannak kell maradniuk, se elvenni, se hozzátenni nem lehet. Ahogy írva van[25]: »Mind azt a dolgot, amelyet parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle.« Az is írva van[26]: »A nyilvánvaló [dolgok] a mieink és gyermekeinké mindörökké, hogy megtegyük e tannak mind az igéit.«

Ez arra tanít minket, hogy a Tóra parancsait örökké meg kell tartanunk.

Írva van az is: »Örökös törvény ez minden nemzedékednek«, és »Nem az égben van«[27]. Ez azt tanítja, hogy próféta már nem tehet hozzá új tételt [a Tórához].

Következésképp, ha előáll valaki, akár zsidó, akár nemzsidó, és jelet vagy csodát mutat, és azt mondja, az Örökkévaló küldötte, hogy (a) hozzá tegyen egy micvát; (b) visszavonjon egy micvát; (c) másképp magyarázzon egy micvát, mint a Mózestól kapott hagyomány; (d) azt mondja, hogy a zsidók nem örökre, hanem meghatározott időre kapták a micvákat, akkor az hamis próféta, aki azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit…

Ha ez így van, akkor hogyan értsük a Tórának azt a mondatát[28], mely szerint: »Prófétát támasztok majd nekik testvéreik közül, mint te vagy, [és adom igéimet szájába, hogy elmondja]… «? [Az a próféta] nem azért jön majd, hogy [új] hitet alapítson, hanem hogy megparancsolja a népnek, hogy [teljesítsék] a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára, mint az utolsó próféta [Máláchi] hirdette[29]: »Emlékezzetek Mózesnek, az én szolgámnak tanáról.«[30]

Maimonidész leírása szerint, a hamis prófétának jövendölésének meghiúsulásán túl az is ismérve, hogy a Tóra törvényein akar változtatni. Más szóval a prófétáknak – Mózes kivételével – nem a törvény közvetítése a feladata, hanem „hogy megparancsolják a népnek, hogy teljesítsék a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára”. Isteni ihletre hivatkozva törvényt hozni tehát a zsidó vallásban semmiképpen sem lehet.

[1] Lásd Rási 2Mózes 24:12.: „Mind a 613 parancsolat benne foglaltatik a tíz parancsolatban”. Lásd még Jeruzsálemi Talmud, Péá 2:4.: „Még az is, amit egy jó tanítvány újítani fog, valójában már megadatott Mózesnek a Szináj hegynél.”.

[2] A Biblia jogi és homiletikai, úgynevezett aggádikus értelmezése, amely hosszú időn keresztül szájhagyomány útján maradt fenn. És i.u. 2. században lett összegyűjtve és feljegyezve.

[3] Tánchumá, Ki-tiszá 18. Lásd még Talmud, Jomá 28b.

[4] Mózes öt könyvében, együttvéve kétszer (4Mózes 1.; Uo. 26.) találunk részletes népszámlálást (Még egy általános említést találunk mintegy hatszázezer gyalogosról az egyiptomi kivonulás kapcsán – 2Mózes 12:37.). Ezekben a számlálásokban a húsz és hatvan év közötti harcképes férfiakat számlálták meg kiknek száma egész pontosan 603550 volt az elsőben, és 603730 a másodikban (a Lévi törzs kivételével, kiknek számlálását 4Mózes 1:47-ben találjuk).

[5] A Szináj (vagy Sinai) Hegy a Biblia leírása alapján a Sinai-félszigeten, a sivatagban található, pontos holléte azonban nem teljesen tisztázott.

[6] 2Mózes 20.

[7] Lásd Midrás Rábá II. 28:6.

[8] Möchiltá, 2Mózes 19:1.

[9] Toledó, 1080–1140

[10] A könyv eredeti arab változatának címe „Könyv a megalázott és megszégyenített vallás védelmében”, tartalmában egy elképzelt filozófiai beszélgetést jegyez fel a Kazárok királya és a zsidó bölcs között különböző teológiai kérdésekben. Innen a könyv héber fordításának címe a Kuzári.

[11] 1:87.

[12] 2Mózes 24:18.

[13] 2Mózes 32–34.

[14] A Tóra parancsainak számszerű összeszámlálása nem könnyű feladat, ugyanis nem minden esetben világos, hogy az egyes isteni utasítás különálló parancsnak számít-e, vagy egy már korábban elhangzott parancs további magyarázata, részletezése. Ebből kifolyólag a Tóra parancsainak számösszegében találunk eltérést az egyes kodifikátorok között. Ez természetesen általában nem a parancsolatok tartalmától, hanem rendszerezésének technikájától függ.

A parancsolatok 613-as száma először a Talmudban szerepel (Mákot 23b), ahol ennek a számnak misztikus jelentést tulajdonítanak. A Talmud a 613-at tovább bontja 248 tevőleges parancsra és 365 tilalomra, és érdekes módon az ember 248 testrészével és az év 365 napjával hozza összefüggésbe.

A parancsolatok felsorolásának tekintetében először Maimonidész vette alapul a 613-as számot úgy, hogy a Széfer hámicvotban ez a szám jön ki a parancsolatok összegzésekor. Kortársa, Nachmanidész ugyancsak ezt a számot vette alapul, de mivel az egyes parancsolatok értelmezéséről és alá-fölérendeltségéről sok helyütt vitázott Maimonidésszel, ezért úgy kellett rendezni a felsorolást, hogy ha itt elvett (alárendelt), akkor ott hozzáadott (különválasztott), így végül ismét kihozva a 613-as számot.

Más korábbi gondolkodók (mint például Száádja gáon) nem tulajdonítottak szószerinti jelentőséget ennek a számnak, hanem csak hozzávetőleges, misztikus számnak tekintették azt. Minderről részletesebben lásd Jeruchám Fisel Perla rabbi (elhunyt 1936.) bevezetőjét a Száádja gáon Széfer hámicvot című könyvéhez.

[15] Lásd 2Mózes 20:18–19., ahol a nép arra kéri Mózest, hogy ő közvetítsen.

[16] A Tóra könyvei feljegyzésének sorrendjéről vita van a Talmudban (Gitin 60a). Egyes vélemények szerint a Tóra történeteit egészen a kivonulás kezdetéig Mózes leírta egy menetben, majd a többi szakaszt a történésekkel párhuzamosan folyamatosan naplószerűen írta mind a 40 év alatt, egészen a vándorlás végéig, amikor is összeállította az egészet. Más vélemények arra az álláspontra helyezkednek, hogy Mózes az egész Tórát az elejétől a végéig a 40 év legvégén írta le.

[17] Midrás Rábá V., Vájélech 9.

[18] A Tóra írásának körülményes szabályaiból kifolyólag egy Tóratekercs megírása körülbelül egy évet vesz igénybe. Ebből kifolyólag hívja fel a figyelmünket Schreiber Mózes pozsonyi rabbi (Chátám Szofer 6:29.), hogy nyilvánvalóan itt valami csoda történhetett Mózes tollával, hiszen igen rövid idő alatt nem kevesebb, mint 13 tekercset írt meg.

[19] Midrás Rábá uo.

[20] Lásd pl. Misne Torá, A tfilin, a mezuzá és a tóratekercs szabályai 7:11.

[21] Lásd Lau, 1995

[22] A Maimonidész által összeállított (Pérus hámisnájot, Szánhedrin, Chélek fejezethez írt bevezető) 13 hitelvből ez a kilencedik. [A 13 hitelvnek rövid összeállítása a legtöbb imakönyvben a reggeli ima utáni részben is megtalálható, magyarul lásd: Sámuel imája 103. l.]

[23] 5Mózes 4:2.

[24] Uo. 18:18.

[25] 5Mózes 13:1.

[26] Uo. 29:28.

[27] Uo. 30:12.

[28] Uo. 18:18.

[29] Máláchi 3:22.

[30] Misne Torá, A Tóra alapjainak szabályai 9:1–2.