1. fejezet

A tanulás módszere

 

A Tóra koronája

  1. §. Izraelnek három korona adományoztatott: a Tóra koronája, a papi korona, és a királyi korona.

A papi koronát Áron érdemelte ki, ahogy az írva van[1]: „Legyen számára és ivadékai számára örökös papságnak szövetsége.”

A királyi koronát Dávid érdemelte ki, ahogy írva van[2]: „Örökké lesz magzata, és a trónja, mint a Nap előttem.”

A Tóra koronája pedig félretétetett, és készen vár minden zsidót, ahogy írva van[3]: „Ez a Törvény, amit Mózes parancsolt nekünk, örökségül Jákob gyülekezetének.” Aki kívánja, érte jöhet és elveheti.

Annak érdekében, hogy azt ne mondjuk valamiképpen, hogy a többi korona értékesebb a Tóráénál, azt mondja a vers[4]: „Általam uralkodnak királyok, és törvényt szabnak fejedelmek igazsággal, általam vezérelnek vezérek és nemesek.” Ennélfogva tudjuk, hogy a Tóra koronája dicsőbb a másik kettőnél.

  1. §. Bölcseink kijelentették, hogy még egy törvénytelen származású (mámzer) Tóra-tudós is előbbre való, mint egy tanulatlan főpap, mint arra az Írás[5] utal: „Becsesebb az koralloknál”, vagyis értékesebb, mint a legbelső szobákba bejáratos főpap[6].

 

A tanulás és a tett egyensúlya

  1. §. Egyetlen más micva sem ér fel a Tóra-tanulással, ezzel szemben a Tóra-tanulás felér bármelyik micvával, mert a tanulás tetthez vezet. Következésképp a tanulás mindig megelőzi a tettet.
  2. §. Abban az esetben, amikor valakinek egy micva teljesítse és a Tóra tanulása között kell döntenie, ha a micvát valaki más is végrehajthatja, akkor nem szabad félbeszakítani a tanulást. Ellenkező esetben neki kell végrehajtania a micvát, és utána vissza kell térnie a tanulmányaihoz.
  3. §. Az Eljövendő Világban az embereket először a Tóra-tanulás alapján ítélik meg, és csak azután teszik mérlegre az összes többi cselekedetüket.

Ezért mondották Bölcseink: „Az ember mindig a Tóra-tanulással foglalatoskodjon, akár az Örökkévaló kedvéért, akár nem az Örökkévaló kedvéért, mivel a nem az Örökkévaló kedvéért végzett Tóra-tanulás is végül az Örökkévaló kedvéért végzett tanuláshoz vezet majd.

 

A Tóra és a hétköznapok foglalatosságai

  1. §. Annak az embernek, akit a szíve arra sarkall, hogy megfelelő módon teljesítse ezt a micvát, és ezáltal meg legyen koronázva a Tóra koronájával, nem szabad a figyelmét más dolgok felé fordítania. Nem szabad arra törekednie, hogy a Tórával együtt gazdagságot és dicsőséget is szerezzen.

Ez a Tóra útja[7]: „Egyél kenyeret sóval, mértékkel igyál vizet, aludj a földön, élj nehéz életet, és törd magad a Tórában!”

Nem hárul rád a feladat bevégzése, de nem is vonhatod magadat ki alóla. Minél többet sajátítottál el a Tórából, annál nagyobb jutalmat szereztél. A jutalom pedig arányos a befektetett fáradalmakkal.

  1. §. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Megszakítom a tanulmányaimat, amíg elegendő pénzt nem gyűjtök, aztán folytatom, vagy megszakítom a tanulmányaimat, amíg meg nem veszem, amire szükségem van, azután, amikor már nem kell a munkával foglalkoznom, folytatom a tanulást.” Aki ilyen gondolatokat forgat a fejében, az sose fogja kiérdemelni a Tóra koronáját.

Legyen a munkád az alkalmi, és a Tóra az állandó. Ne mondd azt: „Majd tanulok, ha lesz időm”, mert talán sosem lesz időd.

  1. §. Írva van a Tórában[8]: „Nem az égben van… és nem a tengeren túl van”. A „Nem az égben van” azt jelenti, hogy nem a gőgös emberben, és nem is azokban, akik a „tengeren túlra utazgatnak”.

Ezért mondták Bölcseink: „Nem mindenki lesz bölcs, aki üzlettel foglalkozik.” Bölcseink rendelkezése az is: „Korlátozd a lehető legkevesebbre a foglalatosságaidat, és foglalkozz a Tórával.”

  1. §. A Tóra szavait a vízhez hasonlítjuk, amint írva van[9]: „Ó, mind, aki szomjúhoztok, jöjjetek a vízhez!”. Ez a hasonlat arra tanít, hogy amiképpen a víz nem gyülemlik föl lejtőn, hanem lefolyik róla, és az alacsony helyen gyűlik fel, ugyanúgy nem maradnak meg a Tóra szavai a dölyfös emberben, sem pedig a rátarti ember szívében, hanem inkább az alázatosban és egyszerűben, aki a Bölcsek lábánál, a porban ül, és eltávolítja szívéből az idők vágyait és örömeit. Ő épp csak annyi munkát végez nap, mint nap, hogy megkeresse a betevő falatot, ha nincs más, amit ehetne, s napjai és éjszakái többi részében a Tóra-tanulással foglalkozik.

 

Pénzt keresni a Tórával

  1. §. Aki arra a gondolatra jut, hogy Tórát fog tanulni, de nem dolgozik közben, hanem az emberek könyörületességéből fog élni, az megszentségteleníti az Örökkévaló nevét, gyalázatot hoz a Tórára, kioltja a hit világát, kárhozatot hoz önmagára, és eltékozolja az Eljövendő Világot, mivel ezen a világon nem szabad a Tóra szavaiból hasznot húzni.

Bölcseink azt mondották: „Aki hasznot húz a Tóra szavaiból, eljátssza evilági életét.” Ugyanakkor kinyilvánították és megparancsolták: „Ne csinálj belőlük koronát, hogy fölnagyítsd magad, se fejszét, hogy vagdalkozz vele!” Kinyilvánították és megparancsolták még azt is[10]: „Szeresd a munkát, és vesd meg a rabbinikus pozíciókat.” Az a Tóra, amit nem kísér munka, végül tagadáshoz és bűnhöz vezet. Az ilyen ember végső soron meglopja a többieket[11].

  1. §. Óriási erény, ha valaki a maga munkájával teremti elő a mindennapi kenyerét – ahogy az első nemzedékek jámborai. Ezen a módon az ember mind a mostani, mind az eljövendő világ minden tiszteletét és jótéteményét kiérdemli.

Írva van[12]: „Midőn kezeid szerzeményét eszed, boldog leszel, és jó dolgod lesz.” „Boldog leszel” – ezen a világon. „Jó lesz neked” – az eljövendő világban, amely teljes egészében jó.

 

A Tóra és az evilági javak

  1. §. Nem maradnak meg végérvényesen a Tóra szavai annál, aki lustálkodik megszerzésükben, sem annál, aki gyönyörök közepette és ételben-italban tobzódva tanul, hanem az szerzi meg azokat, aki az életét szenteli rájuk, aki szemének alvást, szemhéjának szundítást nem engedve, szüntelenül töri magát.

A Bölcsek az „Ez a tan, ha meghal valaki a sátorban…” verset[13] jelképesen úgy értelmezték, hogy a Tórát csak olyan ember szerezheti meg végérvényesen, aki a bölcsesség sátorában lemond életéről.

Hasonlóképpen mondta Salamon is a maga bölcsességében[14]: „Ha elernyedtél a szükség napján, szűknek bizonyult az erőd”. Mondotta továbbá[15]: „Bölcsességem is megmaradt nekem”. Vagyis a bölcsesség, amit haragban[16] tanultam, az maradt meg bennem.

Bölcseink kijelentették: örök szövetség az, hogy aki a kimerülésig tanulja a Tórát a tanházban, nem felejti el azt hamar. Aki pedig egymagában tanulmányozza kimerülésig a Tórát, bölcs lesz, mint írva van[17]: „A szerényeknél bölcsesség van.”

Aki tanulás közben hangosan kimondja a tanultakat, az egyszer és mindenkorra megjegyzi a tanult anyagot. Ezzel szemben, aki hangtalanul olvas, gyorsan elfelejti az olvasottakat.

  1. §. Noha éjjel-nappal tanulni micva, az ember éjszaka tesz szert a legtöbb bölcsességre. Következésképp annak, aki szeretné kiérdemelni a Tóra koronáját, vigyáznia kell, hogy egy este se adja fejét alvásnak, evésnek, ivásnak, beszélgetésnek és hasonlóknak, hanem csakis a Tóra-tanulásnak és a bölcsesség szavainak.

Bölcseink mondották: „A Tóra énekét csak este hallani, ahogy az írva van[18]: „Kelj föl, énekelj este…”.

Aki esténként Tórát tanul, azt napközben is követi a kegy vezérfonala, mint írva van[19]: „Nappal kirendeli az Örökkévaló az ő kegyelmét, éjjel pedig az ő éneke van énvelem: imádság életem Istenéhez”.

Azokat a házakat, amelyekben esténként nem hallhatók a Tóra a szavai, tűz emészti el, mint írva van[20]: „Minden sötétség ólálkodik kincseire, megemészti őt szítatlan tűz”.

A „Gyalázta az Örökkévaló szavát” vers[21] olyan emberre vonatkozik, aki egyáltalán nem foglalkozik a Tórával. Hasonlóképpen: aki megtehetné, hogy foglalkozzon a Tórával, de nem teszi, vagy aki tanulmányozta ugyan az Írott Törvényt és a Szóbeli Törvényt, de a tanulást feledve és sutba hajítva a világ hívságai felé fordult tőlük, az szintén „az Örökkévaló szavainak gyalázói” közé tartozik.

Bölcseink mondották: „Aki a jólétben elhanyagolja a Tórát, az a végén majd szegénységben fogja elhanyagolja azt. Aki a szegénységben megtartja a Tórát, az majd a jólétben fogja megtartja.” Ezt az elvet szó szerint említi a Tóra[22]: „Mert nem szolgáltad az Örökkévalót, a te Istenedet örömmel és vidám szívvel mindennek bőségében, emiatt szolgálsz majd ellenségednek”, illetve[23] „Azért, hogy szenvedni hagyjon és megpróbáljon, és végül a javadra vezessen”.

[1] 4Mózes 25:13.

[2] Zsoltárok 89:37.

[3] 5Mózes 33:4.

[4] Példabeszédek 8:15–16.

[5] Uo. 3:15.

[6] A pninim – „korallok” szó, rokon a pnim – „bent”-tel, ezért következtet Maimo­nidész a „becsesebb a koralloknál” idézetből arra, értékesebb a legbelső szobába bejáratos főpapnál.

[7] Atyák 6:4.

[8] 5Mózes 30:12-13.

[9] Jesájá 55:1.

[10] Atyák tanításai 1:11.

[11] Rabbi Joszéf Káro Keszef Misne című könyvében nem ért egyet Maimo­ni­désszel, és azt mondja: semmi sem tiltja, hogy a Tóra-bölcs támogatást fogadjon el. Noha Maimonidész számos olyan bölcs történetét hozza fel bizonyítékként, akik egyszerű munkák végzéséből tartották fenn magukat, a Keszef Misne rámutat, hogy a Talmud Hiléllel kapcsolatos említése még abból az időből származik, amikor még nem értékelték Hilél nagyságát. Nincs rá bizonyíték, hogy utána is dolgozott egyszerű munkásként.

Az a gyakorlat, mely szerint szabad pénzt elfogadni Tóra-tanulásért, a Toszáfot, Kötubot 106a-ból fakad, amely azt mondja: azok az emberek, akik annak érdekében, hogy Tórát taníthassanak, vagy bíróként szolgálhassanak, lemondtak arról a lehetőségről, hogy más foglalkozással keressék kenyerüket, kaphatnak díjazást, mivel lényegében nem a Tóra-tanulásért kapnak pénzt, hanem az idejükért.

A Keszef Misne erre a következtetésre jut:

Ezt lehet úgy magyarázni, hogy Maimonidész szerint nem helyes, ha valaki azzal az elgondolással veti le magáról a munka jármát, hogy amíg ő Tórát tanul, addig majd mások gondoskodnak a megélhetéséről, hanem az a helyes, ha előbb kitanul valamilyen mesterséget, amiből meg tud élni. Ha az így szerzett keresménye elegendő neki, akkor jó. Ha nem, akkor elfogadhatja a közösség adományait.

De, még ha nem is az Maimonidész intenciója, mint ahogy ez valószínűnek is tűnik a Misna kommentárjából, akkor is érvényes az az elv, hogy amikor a halachával kapcsolatosan kétely merül fel, akkor a szokásoknak megfelelően kell eljárni. Láttuk, hogy Izrael Bölcsei mind mesterünk előtt, mind utána elfogadták, hogy a közösség gondoskodjon róluk.

Továbbá: még ha a háláchá Maimonidész véleményét követi is (aszerint ahogy a Misna kommentárjában vélekedik), lehetséges, hogy az előző nemzedékek bölcsei azért nyugodtak mégis bele ebbe, mert ha a tudósok és a tanítók nem tudnának megélni, akkor nem tudnák annak rendje s módja szerint bújni a Tórán, és a Tóra elfelejtődne – mentsen tőle az ég! Mivel azonban meg tudnak élni, tudnak tanulni, és „a Tóra felmagasztaltatik és erősödik”.

Ezeket a gondolatokat törvényként idézi a Sulchán Áruch és a Römá (Jore Déá 246:5.). Megjegyzendő, hogy még Maimonidész is megengedi (Misna-kommentár, Ávot 6:10.; Az emberi magatartás szabályai 6:2.), hogy pénzt adjanak egy bölcsnek befektetésre, vagy hogy kereskedés és csere útján más módon vegye hasznát.

[12] Zsoltárok 128:2.

[13] 4Mózes 19:14.

[14] Példabeszédek 24:10.

[15] Prédikátor 2:9.

[16] Az áf – „is” szó, jelenthet „harag”-ot is.

[17] Példabeszédek 11:2.

[18] Siralmak 2:19.

[19] Zsoltárok 42:9.

[20] Jób 20:26.

[21] 4Mózes 16:31.

[22] 5Mózes 28:47-48.

[23] Uo. 8:16.