1. fejezet

Csak egy

Nem elég elhinni, hogy Isten teremtette a világot. A judaizmus azt mondja: ahhoz, hogy ennek értelme legyen, azt is el kell fogadni, hogy egyedül teremtette. Több istenben hinni csaknem olyan értelmetlen, mint egyben sem hinni. A hitét gyakorló zsidó napjában kétszer elmondott imája, a Sömá Jiszráél, a „Halljad, Izráel!” legfontosabb sora így hangzik: „Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen.” A több isten létezését elutasító, s ezzel szemben egyetlen Isten létezésében hívő monoteizmus logikus folyománya volt annak, hogy Ábrahám felismerte: Isten az „eredendő ok” és egyszersmind a Világ Teremtője.

 

Hamis istenek

Ezúttal is a Midrás egyik története teszi lehetővé, hogy alaposabban megértsük ezt az igazságot. A hagyomány szerint Terách, Ábrahám apja bálványokkal kereskedett. Az üzlet virágzott, és Terách remélte, hogy egy nap majd továbbadhatja Ábrahámnak. Egyszer, hogy fia gyakorolhassa magát az üzletvezetésben, egész napra átengedte neki a bolt irányítását.

Elképzelhetjük, mennyire megdöbbent, amikor másnap arra jött be, hogy az összes bálvány ripityára törve hever a padlón. – Ezeket meg ki törte össze? – kiáltotta dühösen. Ábrahám, aki apja távollétét arra használta fel, hogy kimutassa a hamis istenek iránti megvetését, a nagy bálványrombolás közben volt annyira előrelátó, hogy egy nagy idolt, amely egy faragott szekercét tartott a kezében, épségben hagyott. – Rettenetes dolog történt, mialatt nem voltál itt – felelte apjának. – Ez a nagy bálvány megdühödött a többiekre, és szétverte őket!”

Terách dühöngött, nem hitte. – Hogy mersz ilyen ostobaságot állítani? Ez csak egy bálvány, semmire sem képes! – Ábrahámnak több se kellett, így válaszolt: – Ha a bálványok semmire sem képesek, akkor miért kell imádnunk őket?

A Midrás nem csupán egyszerű történetek gyűjteménye, hanem sokkal több annál. Ez egy metafora, és olyan emberként mutatja be Ábrahámot, akinek nemcsak ahhoz van bátorsága, hogy a saját kora pogányságával szakítson, hanem az eleiével is. Bátorsága abból a meggyőződésből fakadt, hogy a bálványoknak nincs hatalmuk, és nem csupán amiatt nincs, mert fából vagy fémből készült szobrok, hanem amiatt sem, mert sokaságuk nyilvánvalóan mutatja, hogy ők nem a világmindenség egyetlen teremtője.

Ábrahám úgy gondolkodott, hogy ha sok isten lenne, azok természetesen vetélkednének egymással, mindegyik a maga szája íze szerint szeretné alakítani a dolgokat. A nagyobb istenek basáskodnának a kisebbek felett. A pogányság csak konfliktusokat szülhet. A pogány istenek természetüknél fogva nem lehetnek mindenhatók, mivel mellettük vagy velük szemben más istenek is vannak. A világ egy harmonikus egész, egyes részei nem állnak háborúságban egymással: egyetlen valamiként működnek. Tehát: „Halljad, Izráel! Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”

 

Nem kettő[1]

A politeizmus magyarul azt jelenti: többistenhit, sokistenhit. A dualizmus azt jelenti, hogy csupán két isten van. Ez már igencsak közel áll az egyistenhithez, mondhatnánk, végtére is csak egy a különbség. Ennek ellenére a judaizmus a legveszedelmesebb eretnekségnek tekinti.

Miért választ a dualizmus mindössze kettőt a számos isten közül? A dualizmus a mintegy három és fél ezer éve élt Zoroaszter által alapított ősi perzsa vallás, a zoroasztrizmus kísérlete, amelynek egy alapvető vallási probléma megoldása a célja: Hogyan lehet egyetlen Istentől eredeztethető a földön egymás mellett létező hihetetlen jóság és rettentő gonoszság? Ahogy naponta van világos és sötét, nappal és éjszaka, úgy váltakoznak életünkben az áldások és az átkok.

A dualizmus úgy próbálja feloldani ezt a dilemmát, hogy azt mondja: a világmindenségben valójában két „főnök” létezik. Az egyik a fény, a szeretet és a jóság istene, a másik – gonosz ikertestvére – a sötétség istene, aki abban leli örömét, hogy gonosz tréfákat űz az emberekkel, és boldogan szemléli gazságai tragikus következményeit.

A dualizmus mindazonáltal sosem tudott választ adni arra, hogy miképpen tudott egymással olyan jól együttműködni ez a két merőben ellentétes erő, hogy megteremtse a világmindenséget; hogyan tudtak megegyezni, hogy a világ melyik részét ki tartsa a kezében; hogyan lehetnek annyira egyforma erősek, hogy egyik sem tudja legyűrni a másikat? Egyszerűen képtelenség, hogy van egy jó ember meg egy rossz ember, akik mióta világ a világ, egyfolytában civakodnak, de egyik sem tud egyértelműen a másik fölé kerekedni.

A zsidó Isten egyetlen, és ez arra készteti a judaizmust, hogy keresse meg a jó és rossz problematikájának megoldását: az egyetlen és jó Isten sokszor számunkra érthetetlen okok miatt rossz dolgokat is enged történni. Egy híres zsidó filozófus egyszer azt mondta: „Ha megérteném Istent, én lennék az.” Lehet, hogy a gonoszság egyszerűen csak egy eddig fel nem ismert formában jelentkező áldás. Mindazonáltal a monoteizmust nem szabad csak azért elutasítani, mert néha úgy érezzük: jobb forgatókönyvet is írhattunk volna Istennek.

 

Nem három

A politeizmus és a dualizmus a nyugati világban ma már igencsak túlhaladott hitrendszer, az Isten egyszemélyi hármasságát magába foglaló szentháromságot azonban ma minden keresztény elfogadja. A judaizmus erősen vitatja. A judaizmus határozott álláspontja, hogy egyetlen Isten létezik – egy társak nélküli, önálló és láthatatlan Isten. Bármennyire fontos is a nagyobb vallások közötti találkozási pontok keresése, botorság és tiszteletlenség lenne a nagyobb különbségek figyelmen kívül hagyása.

Lehet, hogy a vallások jogosan vitatkoznak egymással. Bármennyit beszélünk is a közös zsidó-keresztény örökségről, annyira azért kötnünk kell magunkat a realitásokhoz, hogy tudomásul vegyük: az „egy” nem „három”, és a „három” nem „egy”. Zsidók és keresztények véleménye annyira eltér egymástól ezen a ponton, hogy a középkorban sok zsidó inkább a mártírsorsot választotta, mintsem hogy monoteista hitét az Atya-Fiú-Szentlélek hitére változtatta volna.

A zsidók értik, hogy a Szentháromság nem ugyanaz, mint a triteizmus, a három Istenben való hit, ami természetesen keresztény szemszögből nézve is eretnekség lenne. De nem erről van szó: a keresztények a Szentháromságot úgy értelmezik, hogy a három eleme, noha különálló, ténylegesen mégis egy. A judaizmusnak azonban a Szentháromság számos alaptézisével komoly problémái vannak. A judaizmus szerint:

*  Isten nem ember. Az ember nem Isten. A „megtestesülés” keresztény dogmája, miszerint Isten emberalakot öltött, ellenkezik azzal az alapvető zsidó hittel, hogy Isten testetlen, azaz nincs teste, és a test semmiféle gyöngesége nem érvényes Vele kapcsolatban, ezért tehát az az állítás, hogy Isten meghalt a kereszten, értelmezhetetlen. Isten ugyanúgy nem halhat meg, ahogyan nem „él” emberi alakban.

*  Jézus istenként imádása ellentmond annak a parancsolatnak, amely úgy szól: „Ne legyenek más isteneid előttem.” A zsidók nem tudják elfogadni, hogy Jézus égi magasságokba emelkedett, sem azt, hogy az égből szállt a földre, s nem volt földön járó isten. Mózest, a zsidó nép legnagyobb vezetőjét Isten jelöletlen sírba temette. A Bibliában az áll: „És mind a mai napig senki sem tudja, hol a sírja.” Bármilyen nagy ember volt is Mózes, Isten nem akarta, hogy bármiféle módon is úgy tiszteljék, hogy az emberek istenségnek véljék. „És a férfiú Mózes…” (4Mózes 12:3) – a nevet megelőző szó az illető halandói korlátait jelzi. Isten egyértelműen meghúzta a határt Önmaga és az emberek között. A zsidók nem fogadják el, hogy férfi vagy nő Isten lehessen.

*  A monoteista zsidókat leginkább az zavarja a Szentháromságban, hogy a judaizmus nem ismer közvetítőt Isten és ember között. A Tízparancsolat első parancsolata így szól (2Mózes 20:2.): „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened.” Isten mindenkihez közvetlenül szól, és azt mondja: Szószóló nélkül fordulhatsz hozzám. A zsidó számára – mai, kissé profán hasonlattal élve – ez azt jelenti, hogy közvetlen vonala van Istenhez. A Fiúhoz imádkozni, hogy elérjük az Atyát, ellenkezik a judaizmus egyik alapvető tételével, amit később Maimonidész így kodifikált a tizenhárom hitágazatban (lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 103. old. 5.): „Közvetlenül Hozzá, és csak Hozzá imádkozz!” A zsidó meggyőződése, hogy senkinek sem kell beszélnie helyette, senkinek sem kell élnie helyette, és természetesen senkinek sem kell meghalnia helyette.

 

[1] Fogalmak

A politeizmus többistenhit. A dualizmus kétistenhit. A monoteizmus szerint egyetlen Legfelső Lény létezik, a világmindenség Teremtője és Uralkodója.