- fejezet
A Király és én
Lehet, hogy mindenben hiszel, amit a judaizmus Istenről tanít – hogy mindenható Lény, hogy ő teremtette a világmindenséget, hogy Egyetlen és nem több, nem három és nem kettő –, de ha deista vagy, ettől még egyáltalán nem gyakorlod a vallásodat. A deisták elismerik Isten létezését, csak azt nem hiszik, hogy egy mindenható Isten számára érdekesek lennénk.
A deizmus valahogy úgy látja Isten és a világ viszonyát, ahogyan egy órásmester és az általa készített óra kapcsolatát: a mesterember remek időmérő szerkezetet tud készíteni, de az elkészítése után nem kell, hogy folyamatos kapcsolatban maradjon vele. A deista azt kérdezi: „Létezik az, hogy az egész világmindenséget alkotó Teremtőt érdekli az én szerény személyem?” Nem hajlandó hinni egy személyes Istenben, aki a létrehozásuk után is foglalkozik és törődik a teremtményeivel, és a legnagyobb lelki nyugalommal mellőzi a Teremtőt, mivel nyilvánvalóan az sem törődik ővele.
Érdekes, hogy a legelső Parancsolat, amelyben Isten bemutatkozik, nemcsak az ateistához, de egyértelműen a deistához is szól: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a szolgaság házából.” Isten nemcsak az „én” névmást használja léte és egyénisége kifejezésére (illetve annak tanítására, hogy Isten nemcsak elvont erő és fogalom), hanem egyértelműen kinyilvánítja, hogy olyan Isten, aki állandó kapcsolatot tart fenn az emberekkel.
Ami azt illeti, Isten nemcsak az egész zsidó nép megváltójaként beszél Önmagáról, aki kivitte a zsidókat „Egyiptom országából”, hanem ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a „szolgaság háza” esetén beavatkozik. Isten azt mondja nekünk, hogy törődik azzal, ami az otthonokban történik. Hiába Ő a Mindenség Királya, kapcsolatunkat mégis „a Király és én” kifejezés írja le legpontosabban.
A zsidók nemcsak azért emlegetik Ábrahám Isteneként az Örökkévalót, mert Ábrahám fedezte fel Őt. Mélyebb értelemben ez arra utal, hogy az Isten, aki a világot megteremtette, minden „teendője” ellenére sem távolodott el annyira a teremtményeitől, hogy ne foglalkozzon Ábrahám életével. És nem csak Ábraháméval. „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened” – ez azt jelenti, hogy mindannyiunké. Isten mindenről tud, ami történik velünk, érdekli életünk minden aprósága, és szerepet játszik benne. Hogyan képes valaki ennyi mindenre? Hát elfelejtettük? Ő nem valaki. Éppen ettől Isten!
