Mi söbérách: minden alkalomra való ima
A Mi söbérách kezdő szavai a következők: „Aki megáldotta őseinket, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, áldja meg …”. E szavakat nem követi egy kialakult szöveg. A folytatás az alkalomtól és a szándéktól függ.
Ezt az imát mondják, miután az, akit felhívtak a Tórához, az olvasás befejeztével elmondja a Tóra-áldást. Ez esetben a szavak a következők:
Áldja meg …-t … fiát, aki jött, hogy megtisztelje az Örökkévalót és a Tórát. A Szent, áldott legyen, hárítson el tőle minden bajt és betegséget, s adjon neki áldást és szerencsét minden vállalkozásában, testvéreivel, Izrael egészével együtt, s mi mondjuk: ámén.
Ezt az imát beteg személy számára is elmondják. Bárki megkérheti, hogy mondják. Ez esetben a nyitó-formulát követő szavak a következőek:
… áldja meg Ő …-t … fiát/leányát, ki beteg. A Szent, áldott legyen Ő, legyen kegyelmes iránta, hogy meggyógyítsa és felépítse, hogy megerősítse tökéletes egészségben, és hogy küldjön neki gyors felépülést, mind testben, mind lélekben, és mondjuk rá: ámén.
Ilyenkor meg kell adnunk a beteg személy s anyjának héber nevét. Amikor a betegekért imádkozunk, más könyörgő imákhoz (töchiná) hasonlóan nem az apa, hanem az anya nevét adjuk meg. Ez a szokás a zsoltárok egyik versszakából eredeztethető, amelyben Dávid könyörög az Örökkévalóhoz és így szól[1]: „A Te szolgád vagyok, a Te szolgálóleányodnak fia”. Úgy tűnik, az anya imáját őszintébbnek érezték és talán úgy vélték, inkább elfogadásra talál. Ha az ima férfiért szól, kinek neve Jákob, s anyja neve Rivka, így mondjuk: „Jákob ben Rivká”. Ha leány vagy asszony, kinek neve Sosáná, s anyja neve Rivká, így mondjuk: „Sosáná bát Rivká”. Ha nem tudjuk az anya nevét, használhatjuk az apáét is.
Az a személy, aki álijá-ban részesül, általában családjára és barátaira kéri a Mi söbérách áldást. Szokás, hogy áldás kérését követően, az aki kérte, ígéretet tesz valamely adományra („senóder”, sönádár), általában a zsinagóga javára.
Régi kiadású imakönyveket lapozgatva szemünkbe tűnik a Mi söbérách… egy változata, „az uralkodóházért és a hazáért” mondott ima, amelyben a királyra, pl. I. Ferenc Józsefre, családtagjaira és Magyarországra kérték az Örökkévaló áldását, amivel ki nem mondott hivatalos elvárásnak tettek eleget.
A zsinagógai megtiszteltetés után
Amikor visszatérünk ülőhelyünkre az álijá-t, vagy bármely más megtiszteltetést követően, azt tapasztaljuk, hogy néhányan kezüket nyújtják, s számunkra talán érthetetlen szavakat mormolnak. Ilyenkor jisár koách-t mondanak, amelynek szó szerinti jelentése: „gyarapodjon az erőd”, ám tulajdonképpen a „gratulálok” megfelelője. Viszonzásképpen ugyanezekkel a szavakkal válaszolhatunk, s ebben az esetben ugyanez a kifejezés a „köszönöm”. Mondhatjuk azt is, hogy báruch tihje, melynek jelentése: „legyél áldott”. Különösen illő, hogy kohanita mondja ezt a választ a papi áldás után, mikoris jisár koách-hal köszöntik azért, hogy elmondta az áldást.
[1] Zsoltárok 116:16.
