8. Antológia a Judaizmus témáiból

 

Barátság vagy szerelem?

 

A zsidó házasélet szabályai – a tökéletes kapcsolat kulcsa

 

Minden házasság eltér egymástól. Ugyanúgy, ahogy nincs két egyforma ember, ugyanígy nincs két azonos házastársi kapcsolat. Mégis ha nagy vonalakban beszélünk azt mondhatjuk, hogy általában véve két fajta emberi kapcsolat létezik.

Vannak olyan párok, akik minden módon megbíznak egy­másban. Egymást tekintik legközelebbi bizalmasuknak. Minden kis tit­kot megosztanak egymással, és teljes mértékben a másiktól teszik füg­gővé, hogy mit tegyenek. Semmi nem ékelődhet közéjük, mivel szétvá­laszthatatlanok. Vannak egymáson kívül is barátaik, de azok felé egysé­ges párként viselkednek. Éppen ezért sokkal jobban kijönnek más ha­sonló párokkal, mint egyedülálló emberekkel. Az ilyen házasságokban a kommunikáció az alapnorma, és nem a szeretkezés. Az ő egyesülésük sokkal inkább a kompatibilitáson – a hasonló érdeklődésen – alapul, mintsem a nyers fizikai vonzódáson.

Az ilyen párok nem nélkülözik életükből az intimitást. Mi a problé­ma akkor mégis velük?

Az, hogy kevés, vagy éppen semmi szenvedély nincs az életükben. Nagyszerű beszélgetőtársai egymásnak, de amikor bevonulnak a háló­szobába, egyből előkerül az újság, és bekapcsolódik a televízió. Az ilyen szerelem a vízhez hasonlít, nem a tűzhöz. Mivel a bizalmon és az inti­mitáson alapul, ennek a párnak a kapcsolata inkább egymás kiegészíté­sét jelenti, mint az egymás iránti vonzalmat. Nem szenvedélyes kapcso­lat, ennek minden előnyével és hátrányával. Pozitív benne, hogy mé­lyen megbíznak egymásban, és ritkán veszekednek. Miért is tennék? Hiszen nincs bennük tűz, nem forralják fel egymás vérét. De mivel nincs ott a szikra, az egész házasság előre kiszámíthatóvá válik.

 

A „tűz” a házasságban

Vannak aztán olyan házaspárok, akik szeretők egymás számára. Az ő kapcsolatuk szenvedélyes, tüzes. Folyton küzdenek és érvelnek egymás­sal. Még sincs azonban bennük teljes szeretet vagy akár bizalom a má­sik iránt. Amikor az életükben sorsdöntő kérdésekkel szembesülnek, nem egymástól várnak tanácsot. Alig van szélcsend az életükben, in­kább az állandó viharzóna jellemzi őket. De egyet nem lehet letagadni: bőségesen van bennük a tűzből. Nagy és erős érzelmeket tudnak kife­jezni egymás iránt.

Állandóan veszekednek és udvarolnak egymásnak, nagy tűzzel és szen­vedéllyel. Szerelmi együttléteik csodálatosak. De az élet szürke hétköznapjaiban bizony előfordulhat, hogy nem nagyon tudnak ki­jönni egymással. A feleségnek is vannak bará­tai és a férjnek is. Ritkán tesznek valamit közösen, mint egy pár, és ha így is tesznek, annak valami külön oka van. Szeretik egymást, de nem szük­ségszerűen kedvelik is a másikat. Más típushoz tartoznak, és különbözik egymástól az ízlésük is. A házasságuk a hullámhegyek és hullámvölgyek fergeteges váltakozásaiból áll. Emiatt van, hogy képesek szenvedélyesen szeretni egymást, majd a következő percben már egymás ellen fordulnak. Semmi unalom nincs a házasságukban, de nyugalmas pillanat sincs. A kapcsolatuk egy pattanásig feszített húrra emlékeztet.

 

Hogyan érhetjük el mindkettőt?

Ebben a paradox helyzetben az eredendő probléma az, hogy a házas­ság sikeréhez valahogy át kell hidalni ezt a szakadékot, és össze kell hangolni a két egymással ellentétes végletet. A házasságban tűzre és vízre is szükség van ahhoz, hogy sikeres lehessen. Egy igazán sikeres házasságnak tudnia kell összhangot teremtenie a szenvedély és az inti­mitás egyébként ellentétes elemei között, hiszen valóban azt akarjuk, hogy házastársunk a szeretőnk, de egyben a legjobb barátunk is legyen. A zsidó házas élet szabályai éppen ezt érik el. Az olyan szerelemhez vezetnek amelyben az érem mindkét oldala meg van. Minden házaspár életében vannak olyan pillana­tok, amikor újdonságra, romantikára, szenvedélyre és iz­galomra vágynak.

Ugyanakkor egy bizonyos idő után feltámad bennünk a vágy arra, hogy újra visszatérjünk az otthonunk nyu­godtsága, kényelme és kiszámíthatósága közé. Életünk legalább fele ré­szében nem az újdonságot, hanem a változatlanságot keressük. Olyan há­zasságot akarunk, amelyben el tudunk beszélgetni, ki tudjuk egymással cserélni a gondolatainkat. Egymás társaságát és barátságát keressük. Az életünket egy olyan társsal szeretnénk leélni, akivel együtt tudunk fej­lődni érzelmi és intellektuális szinten is. Olyanra, akivel nyugodt otthont is tudunk teremteni. Röviden: nyugalomra is szükségünk van a gyakori viharos időszakok kö­zött.

Egy házasság sem lehet igazán sikeres, amelyik nem tartalmazza eze­ket az ellentétes részeket. A tűz és a víz azonban kioltják egymást. Ho­gyan foglalhatjuk tehát egy időben mindkettőt magunkban?

 

A „tűz” és „víz” szerelem egybekapcsolása

Felismerve ezt a dilemmát, a Biblia már háromezer évvel ezelőtt a következő találékony megoldást kínálta fel. Minden hónapban két hetet a szenvedélyes szerelemnek kell szentelni, míg a másik két hetet az in­tellektuális közösségnek és az érzelmi intimitásnak. Mi lenne alkalma­sabb ennek a körforgásnak a szabályozására, mint maga a női test pon­tos ritmusa. Miközben a férj és a feleség két héten át szabadon közele­dik egymáshoz, és szoros érzel­mi kötődés jön létre közöttük. A szenvedélyes testi közelség elmélyíti az érzelmeiket és az egymás iránti érzéseiket.

Amikor a női menstruáció elkezdődik, a kéthetes időszak a végéhez ért, éppen időben, mielőtt beállt volna az egyhangúság. A menstruáció öt napjára és az azt követő hét napra külön kell válniuk. Mindkettőjük­nek be kell tartania ezalatt a szigorú nemi absztinenciát. Ebben az időszakban hasznot húzhatnak viszont mindabból, amit a fizikai együtt­léteikben felhalmoztak, és ezáltal át tudják emelni kapcsolatukat egy mélyebb érzelmi és intellektuális szintre. Ebben az időszakban tudják kifejleszteni házasságuk baráti oldalát, miközben a figyelmük a másik teste helyett annak személyiségére irányul.

Ilyenkor inkább egymás gondolatait, mintsem egymás testét élvezik, az ölelkezés helyett beszélgetnek, csókolózás helyett titkokat osztanak meg egymással, és marad idejük arra is, hogy a napi dolgokat megbe­széljék. Az életnek a hálószobán kívül eső szélesebb szegletére figyel­nek, van idejük arra, hogy átbeszéljék a gyerekek dolgait, a családi ün­nepekre vonatkozó terveket, anyagi életük kérdéseit, és egymás szülei­hez való viszonyukat is. Ez a ritmus egészséges a mindkettőjük számára, és össz­hangban van a menstruációt kísérő természetes testi impulzusokkal is. Sok nő ösztönös ellenérzést táplál a menstruáció alatti nemi élettel szemben. A megtartóztatás időszaka lehetővé teszi a méhfal számára, hogy újra megerősödjön, és biztosítja a nőnek, hogy a fizikailag kényelmetlen na­pokon ne kelljen férje nemi igényeit kielégítenie.

A napok múltával az egymás iránti vágy újra feltámad. Még­sem követik azonnal az ösztönüket. Inkább hagyják, hogy a nem-fizikai kommunikáció felépítse ben­nük a mély vágyat egymás iránt. Nemi tartalékaik feltöltődnek, egészen addig, amíg tizenkét nappal különválásuk után az egymás iránt érzett szerelmük eléri a tetőpontját. Mint ami­kor összeházasodtak, havonta újra élik a mézesheteiket.

A küszöbön álló újjászületésüket a vallásos zsidó asszonyok azzal fejezik ki, hogy a férjükkel történő újraegyesülésüket megelőzően el­mennek a „mikvé”-be, a rituális fürdőbe, ahol alámerítik magukat a ciklusuk miatti tizenkét napi szétválás lezárásaként. A medencéből való kijövetel a fizikai regenerációt és a szellemi újjászületést jelképezi, amely visszavezeti az asszonyt férjéhez, mint menyasszonyt a vőlegényhez. Ez felidézi bennük azt a kitörő szenve­délyt, amelyet először éreztek. Ez a rítus teljesen személyes esemény. Senki nincs ennél jelen, csak a mikve női személyzete, így ez a pillanat kifejezi a nemiség rejtett és csodálatos női titkát is.