Kiskorú eljegyzése
[A Gömárá most a Misna utolsó (c) részét idézi és kommentálja.]
“הָאִישׁ מְקַדֵּשׁ אֶת בִּתּוֹ כְּשֶׁהִיא נַעֲרָה”.
„A FÉRFI VAGY SZEMÉLYESEN, VAGY MEGBÍZOTTJA ÚTJÁN BOCSÁTHATJA JEGYESSÉGRE A LÁNYÁT, MIKOR AZ NÁÁRÁ.”
כְּשֶׁהִיא נַעֲרָה – אִין, כְּשֶׁהִיא קְטַנָּה – לָא.
Ez arra utal, hogy amikor a lány náárá, akkor igenis jegyességre bocsáthatja, de amikor a lány még kiskorú, akkor ezt nem teheti.
מְסַיַּיע לֵיהּ לְרַב, דְּאָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב, וְאִיתֵּימָא רַבִּי אֶלְעָזָר: אָסוּר לְאָדָם שֶׁיְּקַדֵּשׁ אֶת בִּתּוֹ כְּשֶׁהִיא קְטַנָה, עַד שֶׁתִּגְדַּל וְתֹאמַר “בִּפְלוֹנִי אֲנִי רוֹצָה”.
A Misna ilyenformán Ráv álláspontját támasztja alá; ahogy Ráv Jehudá Ráv nevében – egyesek szerint rabbi Elázár – mondotta: Tilos a férfinak eljegyzésre bocsátania kiskorú lányát, ki kell várnia, míg a lány megérik, és kijelentheti: „Feleségül kívánok menni ehhez és ehhez.”
Tehát annak ellenére, hogy a Tóra feljogosítja az apát arra, hogy kiskorú lányát jegyesül adja valakinek, mégsem illendő dolog ez egészen addig, míg lánya nem elég idős, hogy megválassza, kihez kíván menni.
