A holocaust után…!
A lubavicsi rebbe levele Elie Wieselnek
- niszán 24. (1965. május 26.)
…És most engedjen meg nekem néhány személyes megjegyzést, melyek a szobámban folytatott beszélgetésünkhöz kapcsolódnak. Az Ön És a világ hallgatott című cikksorozata ismét eszembe jutatta azt a gondolatot, melyről itt most szólni kívánok.
Emlékezni és nem felejteni természetesen igen fontos: „Emlékezzél meg arról, amit Ámálék tett veled”[1] – mondja a Tóra, és a bölcsek szerint ez egy tevőleges micve. Különösen akkor, amikor látjuk, hogy a felejtés egyre nagyobb méreteket ölt.
És mégis, az emlékezés a ránk eső feladatok közül csak az egyik. A másik, és talán még sokkal fontosabb feladatunk az, hogy aktívan tegyünk a hitleri és hámáni „végső megoldás” ellen.
Az ellenhatást pedig cselekedetekkel kell kifejteni, annak a szellemében, hogy „minél jobban gyötörték a népet, annál jobban sokasodott és gyarapodott”[2]. Eme cél elérésében pedig nem segít, ha szívünk állandóan bánatos az emlékezés terhe alatt, bármily fontos legyen is az. Inkább arra kell ösztönözni, hogy építsük fel a zsidó népet, mégpedig egyszerűen, „szaporodás, gyarapodás, megsokasodás és megerősödés igen nagyon”[3] által, ellenállva a „végső megoldás” szándékának.
Mint minden más dologban, úgy ebben is szükséges, hogy a szóbeli ösztönzésen túl élő példát is mutassunk. És különösen annak, aki maga is átélte a szörnyűségeket, különösen neki kell megmutatnia, hogy Hitler – töröltessék ki a neve – nem érte el a célját. Csakazértis nagy családot kell alapítania, sok fiút, leányt és unokát nevelnie.
Függetlenül attól, hogy milyen fontos elmesélni a mai generációnak, hogy mi történt velünk, és akármilyen nehéz is megszabadítani magunkat a borzalmas élmények emlékétől, szerintem a legfontosabb feladat azonban mégiscsak az, hogy „akaratod ellenére élj”[4]. A hangsúly pedig az életen van, az életvidámságon, életkedven. Másszóval: minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ki tudjuk szakítani magunkat azoknak a borzalmas élményeknek a karmai közül és rendezett életet tudjunk teremteni a magunk számára: házas életet, zsidó otthont, zsidó családot. Ha Hitler csak egyetlen vizsnici chásziddal kevesebbet tudott kiirtani, már az is biztosan hozzájárul bukásához. Legyen hát! Neveljen gyerekeket és unokákat, vizsnici chászidok generációit az idők végezetéig! És ez nem csak afféle közmondás, bár nem szó szerint értem: neveljen bár vizsnici vagy lubavicsi chászid gyereket, vagy csak egy egyszerű zsidót, aki a Tóra törvényei szerint él – ha ez így sikerül, az már biztosan jó. És mivel Ön nehéz dolgokon ment keresztül, most pedig itt van Amerikában – ha igazán akarja, akkor ezt el is fogja érni. Az Örökkévaló segítse magát.
Levelem talán kicsit hosszúra sikeredett. Ha azonban mégis megházasodik Sávuot után[5], akkor már nem volt hiábavaló, hogy megírtam, és az sem, hogy Ön átrágta magát hosszú soraimon.
(Igrot Kodes, a rebbe levelezési gyűjteménye, XXIII. 373-375. old.)
* * *
[1] 5Mózes 25:17.
[2] 2Mózes 1:12.
[3] Uo. 7.
[4] Atyák 4:22.
[5] A levél Peszách ünnepe után íródott. A szerk.
