- fejezet
Isten jó
Ha Isten ember volna, egyvalamit nem várnánk tőle. Látjuk, hogy Lord Acton velős mondása a történelem minden percében helytálló: „A hatalom megront, az abszolút hatalom abszolút megront.” Egy uralkodó esetén, aki azt tesz, amit csak akar, nem számíthatunk arra, hogy az erény eszményképe legyen. Éppen ezért olyan fontos annak felismerése, hogy Ábrahám nemcsak az egyistenhit ajándékát adta nekünk, hanem az etikai monoteizmus fogalmát is[1].
Maga az Istent jelentő angol szó, a God nem más, mint egy hosszabb szó, a „good” (jó) rövidülése. Isten, aki bármit megtehet, úgy döntött, hogy jó lesz. A judaizmus erősen ragaszkodik ehhez a tételhez. A Biblia följegyezte az egyik legérdekesebb vitát, amelyet ember Istennel folytatott. Amikor Isten tudatja Ábrahámmal, hogy el fogja pusztítani Szodoma és Gomorra városát, mert gonoszak, Ábrahámnak van mersze megkérdezni Tőle: „Vajon az egész világ bírája ne cselekednék igazságosan?” Mi lesz ezeknek a városoknak az ártatlan lakóival? – tudakolja. Hétköznapi nyelvre lefordítva ez valami olyasmi, mintha azt mondaná: „Isten ments, hogy ilyesmit tégy!” Nekünk, akik az igazságos Isten több évszázados hagyományában nőttünk fel, talán nem olyan különös ez, de képzeljük csak el, milyen merész lehetett Ábrahám részéről ez a felvetés akkoriban, amikor teljesen megszokott jelenség volt, hogy a királyok kényük-kedvük szerint, mindenfajta erkölcsi és etikai megfontolás nélkül, zsarnoki módon uralkodnak! Ábrahám elfogadta Istent az egész világ Teremtőjeként, azt azonban nem volt hajlandó elhinni, hogy ez az Isten igazságtalanul cselekedne![2]
Még ennél is meglepőbb, hogy Isten hallgatott Ábrahámra. Nem értetted meg, magyarázta. Ha tényleg akadna néhány rendes ember ezekben az elvetemült városokban, mondotta, azokat nem pusztítanám el. Amit Ábrahám csak sejtett, azt a Biblia később Isten természete és jelleme lényegeként mutatta be: „A szikla Ő, műve tökéletes, mert minden útja igazság; a hűség Istene Ő, nincs benne jogszegés, igaz és egyenes Ő” (5Mózes 32:4).
Amikor Mózes arra kéri Istent, hogy fedjen föl előtte egy kicsit többet a Személyiségéből, Isten ismertette vele attribútumait: „Örökkévaló, Örökkévaló irgalmas és kegyelmes Isten, türelmesen elnéző, nagy a kegyelemben és az igazságban. Megőrzi a kegyelmet ezredíziglen, megbocsátja a bűnt, az elpártolást és a vétket” (2Mózes 34:6-7)[3].
Ha ilyen az Isten, mondják a rabbik, akkor ezeknek a tulajdonságoknak szentnek kell lenniük. Ha Isten jó, akkor az emberiségnek utánoznia kell Őt. Az „etikai” jelző hozzátétele a monoteista hithez minden valószínűség szerint ezért olyan döntő fontosságú a zsidóság istenhitében.
Két név – szigorú szeretet
Ha Isten egyetlen, akkor miért van két neve? Nemcsak az angolban – Lord és God –, a magyarban – Úr és Isten –, de még a héberben, magában a Bibliában is. Vannak esetek, amikor Adonáj néven nevezzük, amit általában Úr vagy Örökkévaló-ként fordítunk. Másszor Elohim a neve, amit a fordítók Isten szóval adnak vissza[4].
Még furcsább, hogy az a bibliai idézet, amelynek napi kétszeri elmondását a monoteizmus megerősítéseként a judaizmus előírja, egy és ugyanazon mondatban mindkét nevet említi! Mivel ezt a bizonyos mondatot még többször is idézzük majd ebben az anyagban, íme a betű szerinti átírása: Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád, azaz magyarul: Halljad, Izráel! Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen. Hát, ha tényleg egyetlen, akkor miért kavarnak össze minket több névvel?
Más tulajdonság – más név
Erre a kérdésre a zsidó filozófusoktól kapjuk meg a választ. Egy embernek számos neve lehet, amelyek különböző viszonyait írják le. Lehetek például „apu” a gyermekeimnek, „szívem” a feleségemnek, „rabbi” a tanítványaimnak, József a barátaimnak. Mivel Isten két fő módon viszonyul a világhoz, ezért vagy Ádonáj, vagy Elohim: Úr vagy Isten. Magyarul például, mikor kegyesnek és együttérzőnek érzékeljük, akkor azt mondjuk: „Hála a jó Istennek” Ha megütjük a lottó főnyereményt, akkor Isten volt velünk. Ha viszont valamilyen balszerencse ér minket – lekéssük a repülőgépet, beütjük valamibe a lábujjunkat, megfázunk –, akkor így kiáltunk fel: „Jaj Istenem!”. A héberben pedig az Elohim, Isten név szószerint „bírá”-t jelent, amit akkor használunk, ha Isten szigorúan, ridegen, büntetően, sőt talán kegyetlenül bánik velünk.
Mi az oka, hogy Isten, a szeretet Istene időnként kemény, szigorú és látszólag érzéketlen? Ugyanaz, ami miatt a gyerekek időtlen idők óta nemcsak szerető apaként és anyaként látják szüleiket, hanem „túlságosan szigorúaknak, mereveknek” is, akik „megkövetelik egy csomó ostoba szabály betartását”. A világ leggyakoribb mondata gyermekes házakban valószínűleg ez: „Egyszer, ha majd idősebb leszel és neked is lesznek gyerekeid, megérted.” És ez a mondat természetesen nemzedékről nemzedékre öröklődik[5].
Azt hiszem, még Isten is ezt reméli, amikor Istennek – szigorú, figyelmet tartó szülőnek – kell lennie: bízik benne, hogy gyermekei egy nap megértik majd, hogy éppen azért kell időnként határozottnak és szigorúnak lennie, mert szeret minket. A „szigorú szeretet” nemcsak egy lázadó tizenévesek esetében sikeresnek bizonyult nemzetközi mozgalom elnevezése, hanem egyszersmind annak a kettős megközelítésnek a meghatározása is, amelyet Isten választott annak érdekében, hogy a lehető legjobban foglalkozzon gyermekeivel.
Apa és anya
És ami még meglepőbb: a Cváot név, Isten egyik héber megnevezésének nőnemű végződése van! Az Elohim elnevezés hímnevű végződésű, ami arra utal, hogy Isten atya is.
A könyörületes Isten inkább olyan, mint egy anya. A zsidó istenfogalom a férfi és női tulajdonságok ötvözete. Isten egyszerre férfi és nő, mindkét nem legjobb tulajdonságait egyesíti, hogy az embereknek ne csak mennyei Atyjuk, hanem Anyjuk is legyen.
Honnan tudjuk, hogy igaz?
Úgy mondjuk: „Hiszem, ha látom!” Ez azonban nem egészen pontos: ha látom, akkor tudom. Hinni annyi, mint választani: választunk valamilyen véleményt, amelyik hihetőbb, mint egy másik.
A vallás hitre épül. A hit nem ugyanaz, mint a tény. Ha Isten azt akarja, hogy a világ higgyen Benne, akkor miért nem mutatkozik meg egyértelműen, miért nem tárulkozik fel teljes dicsőségében, hogy senki se vitathassa létezését? Egyszerű a válasz: ha ezt tenné, senki sem hinne benne, hanem egyszerűen mindenki kénytelen lenne tudomásul venni valós mivoltát[6].
Ezért nem lehet bebizonyítani Isten létezését, sőt, ez nem is kívánatos. Ha bizonyíték alatt a tudomány által megkívánt bizonyítási eljárást értjük, akkor lehet, hogy Isten létezése örökre bizonyítatlan marad. Ha azonban bizonyíték alatt azt értjük, hogy bebizonyítjuk: két lehetőség közül, amelyek egyike sem bizonyítható tényszerűen, kimutatjuk, hogy melyik a logikusabb, akkor Isten „bebizonyítható”. Isten világának értelme és célja van, meg tudja magyarázni a világ létezésének okát. Az az elképzelés, miszerint a világmindenség matematikai precizitása merő véletlen, olyan erős vakhitet kíván, amilyet egyetlen vallási irányzat sem követel híveitől.
Egy régi jiddis mondás szerint az ateista ugyanazért nem találja Istent, amiért a tolvaj nem talál rendőrt. Platón még erőteljesebben fejezi ezt ki: „Az ateizmus a lélek betegsége, amely idővel a megértés tévedésévé válik.” A zsidó ateista természetesen olyan, mint az egyszeri zsidó, aki büszke lázadó szellemére, és mindenki füle hallatára kijelenti: „Hál’istennek, én ateista vagyok.”
Nem is olyan könnyű teljesen hitetlennek lenni…[7]
[1] Fogalmak
Az etikai monoteizmus az a meggyőződés, miszerint csak egyetlen Isten van, aki úgy korlátozza Önmagát, hogy csak igazságos és etikus módon cselekszik.
[2] Anekdota
A Hegedűs a háztetőn című musicalben Tevje nemcsak egész nap beszél Istennel, hanem időnként vitatkozik is Vele. Túlságosan merész? Szó sincs róla. Ábrahám példáját követi, aki szintén vitába szállt Istennel. A zsidó figyelmeztetheti Istent az ígéretére, miszerint igazságos lesz.
[3] Jó, ha tudod, hogy…
„Aki kegyetlen istenben hisz, kegyetlen ember lesz.” – Thomas Payne
[4] Anekdota
Sok hithű zsidó nem ejti ki Isten héber írásmód szerinti nevét, mert e név túlságosan szent. Adonáj helyett azt mondják: HaSém, a név; az Elohim nevet pedig szándékosan Elokim-nak ejtik. Vigyázz: Isten nevét fölöslegesen ne vedd a szádra!
[5] Kérdezd a rabbit!
Amikor azt mondjuk „nő”, vagy azt hogy „férfi”, olyankor olyan testi szexuális identitásról beszélünk, amely természetesen teljesen idegen Istentől. Istennek nincs fizikai formája, jóllehet vannak olyan jellemzői, amelyeket általában férfihoz vagy nőhöz kötünk. Miért nevezzük „Atyaistennek?” Valójában „Anyaistennek” is ugyanilyen jogosan nevezhetnénk.
[6] Jó, ha tudod, hogy…
„A természet roppant gyenge szövedék: a mindenütt jelenlévő Isten dicsősége mindenütt átragyog rajta.” – Ralph Waldo Emerson
[7] Fogalmak
Az ateista azt hiszi, nincs Isten. Az agnosztikus azt mondja: Isten létezésének kérdése eldönthetetlen, következésképp semelyik oldalon nem foglal állást. Egyvalami mindkettőre jellemző: egyiküknek sincs semmiféle láthatatlan eszköze, amire támaszkodhatna.
