- fejezet
Az oktatás módszere
A tanár és a tanítvány személye
- §. A Tórát csak megfelelő tanulónak szabad tanítani, akinek cselekedetei megnyerőek, vagy olyan embernek, akinek magaviselete ismeretlen. Azt viszont, aki rossz utakat választ, úgy kell irányítani, hogy rendesen viselkedjen, és megtanuljon az egyenes ösvényen járni. Akkor, megvizsgáltatik, és megengedik neki, hogy belépjen a tanházba tanulni.
Bölcseink azt mondották: Aki nem megfelelő tanulót tanít, az úgy tekintendő, mint aki követ hajít a Merkúrra, mert írva van[1]: „Mint aki követ köt meg parittyában, olyan, ki balgának tisztességet ad”. Nincs más „tisztesség”, mint a Tóra, mert írva van[2]: „A bölcsek tisztességet örökölnek”.
Hasonlóképpen: olyan tanítótól, aki nem jár helyes ösvényen – bárha nagyon bölcs ember, és az egész nép igényli ismereteit –, mindaddig nem szabad tanulni, míg vissza nem tér a helyes útra, mert írva van[3]: „Mert a papnak ajkai megőrzik a tudást, és tant kívánnak szájából, mert követője ő az Örökkévalónak, a Seregek Urának”.
Bölcseink mondották: Ha a tanító hasonlít „a Seregek Urának követőjére”, akkor hallgasd szájából a Tórát. Ha nem, ne hallgasd szájából a Tórát.
A tananyag átadása
- §. Hogyan folyik az oktatás? A tanító ül a főhelyen, a tanítványok pedig körülötte, hogy mind lássák őt, és hallják a szavait.
A tanító nem ülhet széken, ha a tanítványai a földön ülnek, hanem vagy mindenkinek széken kell ülnie, vagy mindenkinek a földön.
Eredetileg úgy volt, hogy a tanító ült, a tanítványok pedig álltak, a Második Templom lerombolása előtt azonban már mindenütt úgy folyt a tanítás, hogy a tanító és a tanítványok egyaránt ültek.
- §. Ha a tanító személyesen kívánja instruálni a tanítványokat, joga van hozzá. Ha szószólón keresztül kíván tanítani, a szószólónak közte és a tanítványok között kell állnia. A tanító beszél a szószólóhoz, az pedig továbbítja szavait a tanulóknak.
Amikor kérdést intéznek a szószólóhoz, akkor az megkérdezi a tanítót, a tanító felel a szószólónak, és az válaszol a kérdezőnek.
A tanítónak nem szabad a hangját a szószóló hangja fölé emelnie, és hasonlóképpen: amikor a szószóló kérdez valamit a tanítótól, akkor neki sem szabad a hangját a tanítóé fölé emelnie.
A szószóló nem vehet el a tanító szavaiból, nem tehet hozzájuk, nem változtathat rajtuk – ezt csak abban az esetben teheti, ha ő a tanító apja, vagy tanítója.
Ha a tanító azt mondja a szószólónak: „Tanítóm azt mondta nekem…” vagy „Atyám és tanítóm azt mondta nekem…”, akkor a tanítást továbbadó szószóló köteles a kijelentést annak a bölcsnek a nevében idézni, aki eredetileg mondta, megemlítve a tanító atyjának vagy tanítójának nevét, például: „Ez és ez a bölcs azt mondotta…”. Annak ellenére, hogy a tanító nem említette a bölcs nevét, mivel nem szabad tanítónkra vagy atyánkra név szerint hivatkozni.
A tudatlanság nem szégyen
- §. Ha a tanító tanít, és a tanulók nem értik a tanult anyagot, a tanítónak nem szabad megharagudnia és dühöt mutatnia, hanem, ha kell, akár sokadszor is el kell ismételnie, és újra át kell tekintenie az anyagot, amíg teljes mértékben meg nem értik a háláchát.
Hasonlóképpen: a tanulónak nem szabad azt mondania, hogy „Értem”, amikor nem érti, hanem újra és újra, akár többször is kérdeznie kell. Ha a tanítója megharagszik rá, és kimutatja dühét, a tanuló mondja azt neki: „Tanítóm, ez Tóra, és nekem tanulnom kell, de gyönge a felfogóképességem.”
- §. A tanulónak nem szabad szégyenkeznie amiatt, hogy a társai elsőre vagy másodszorra megértik az anyagot, ő pedig csak a sokadik ismétlés után. Ha ilyen dolgok miatt zavarba jön, azon végzi, hogy hiába jár a tanházba, nem tanul semmit.
Éppen ezért az első nemzedékek Bölcsei azt mondták: „A szégyenlős ember nem tanul, az indulatos embernek pedig nem szabad tanítania.”
Mikor érvényes ez? Amikor a tanulók a mélysége miatt nem értik az anyagot, vagy korlátozott felfogóképességük miatt nem képesek befogadni azt. Ha viszont a tanító úgy látja, hogy nem szentelik teljes figyelmüket a Tóra tanulásának, hanyagok, és emiatt nem értik az anyagot, akkor köteles haragosan rájuk szólni, szavakkal megszégyeníteni őket, hogy jobban figyeljenek. Ezzel kapcsolatban mondották a Bölcsek: „Csepegtess félelmet a tanulókba.”
Továbbá: nem illendő, hogy egy tanító kihívó módon viselkedjen a tanítványai előtt. Ne szórakozzon a jelenlétükben, ne egyen-igyon velük. Ezeknek a korlátozásoknak az a céljuk, hogy respektálják, és gyorsan tanuljanak a keze alatt.
- §. Amikor a tanító belép a tanházba, mindaddig nem szabad neki kérdést föltenni, amíg föl nem készül, és nem összpontosít. A tanuló tehát nem kérdezhet, amíg a mester le nem ül, és el nem helyezkedik.
Ketten egyszerre nem kérdezhetnek. A tanítót nem szabad nem az éppen aktuális témához kapcsolódó dolgokról kérdezni, hanem csak azzal az anyaggal kapcsolatosan, amivel épp foglalkoznak, nehogy zavarba hozzák.
A tanító megteheti, hogy kérdéseivel és a jelenlétükben végzett tetteivel szándékosan félrevezeti a tanulókat, annak érdekében, hogy erősítse összpontosító-képességüket, és hogy próbára tegye őket, vajon emlékeznek-e még arra, amit tanított nekik, vagy sem. Mondanunk sem kell, hogy a tanító a serkentésük érdekében kérdezheti őket más anyagból is, mint amivel épp foglalkoznak.
- §. Állva nem szabad sem kérdezni, sem válaszolni. Sem magasabb helyről, távolról, vagy az elöljárók háta mögül.
A tanítónak csak azzal az anyaggal kapcsolatosan szabad kérdést feltenni, amivel épp foglalkoznak. Kérdést csak tiszteletteljes hangon szabad föltenni. Egy tanuló, az oktatás közben ugyanazzal a témával kapcsolatban legföljebb három kérdést tegyen fel.
Fontossági sorrend
- §. Abban az esetben, amikor ketten egyszerre kérdeznek, ha az egyik a tárggyal kapcsolatban kérdez, a másik pedig nem, akkor a tárggyal kapcsolatosra kell először a figyelmet fordítani. Ha az egyik gyakorlati kérdést vet fel, a másik pedig elméletit, akkor a gyakorlati kérdésre kell először figyelmet fordítani. Ha az egyik a Tóra törvényére, a másik pedig a Tóra verseinek értelmezésére, akkor a Tóra törvényeire vonatkozó kérdésre kell először a figyelmet fordítani. Ha az egyik a Tóra verseinek értelmezésére, a másik pedig valamelyik ágádára, akkor először a Tóra-versekkel kapcsolatos kérdésre kell fordítani a figyelmet. Ha az egyik ágádára vonatkozik, a másik pedig a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kapcsolatos, akkor a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kell előbb foglalkozni. Ha az egyik a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kapcsolatos, a másik pedig „két hasonló kifejezés”-re épített logikai következtetésre, akkor a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvére kell nagyobb figyelmet fordítani.
Ha a két kérdező egyike bölcs, a másik pedig tanítvány, a bölcsre kell figyelni; ha az egyik tanítvány, és a másik közember, akkor a tanítványra kell először a figyelmet fordítani. Ha mindketten bölcsek, tanulók vagy közemberek, illetve ha mindketten a Tóra törvényeivel kapcsolatosan kérdeznek, vagy egy előző állításra szeretnének válaszolni, vagy mindkettejük kérdése tényleges cselekedetekre vonatkozik, akkor a szószóló választásán múlik a sorrend.
A tanház szentsége
- §. A tanházban nem szabad aludni. Aki elbóbiskol a tanházban, annak tudása cafatokra hullik. Erre Salamon bölcsességeinek egyik verse utal[4]: „Rongyokba öltöztet a szendergés”.
A tanházban beszélgetni csak a Tóra szavairól szabad. Még ha tüsszent is valaki, azt sem szabad egészségére kívánni. Mondanunk sem kell, hogy más dolgokról beszélni tilos.
A tanház szentsége felülmúlja a zsinagógáét.
[1] Példabeszédek 26:8.
[2] Uo. 3:35.
[3] Máláchi 2:7.
[4] Példabeszédek 23:21.
