- fejezet
A Szóbeli Tan leírása és a nemzedékek sora
A Misna
Az eddig elemzett Írott és Szóbeli Tan elnevezése onnan származik, hogy valóban közel másfél évezreden keresztül az egyetlen leírt – és a nagyközönségnek írott formában tanított[1] – szöveg az Írott Tan, azaz Mózes öt könyve, illetve a későbbi próféták könyvei voltak. A szóbeli hagyományt, a magyarázatokat vagy a rendeleteket nem írták le. E hagyománynak bibliai utalásra hagyatkozó alapja is van:
Azt tanította rabbi Jehudá ben Náchméni, rabbi Simon ben Lákis fordítója: Írva van[2] – (És szólt az Örökkévaló Mózesnek:) Írd fel magadnak ezeket a szavakat, – és ezek után az is írva van – mert eme szavak szerint (kötöttem szövetséget veled és Izraellel). Hogyan kell ezt érteni? Hát úgy, hogy az írott dolgokat tilos (a szövegen kívül) szádra venni, és a szóbeli dolgokat tilos papírra vetni. [Innen látjuk, hogy a Talmudot tilos leírni, kivéve, ha el akarjuk kerülni, hogy a Tóra feledésbe merüljön.[3]]
Rabbi Jismáél másképp magyarázza: „Tanultuk, hogy írva van: ezeket… – ezeket leírhatod, de a szóbeli törvényeket nem írhatod le.[4]
E kettős rendszernek, illetve annak, hogy miért nem adatott eleve az egész Tóra – a Szóbeli Tant is beleértve – írásban, több gyakorlati oka is lehet.
Egyrészt[5] ez a rendszer biztosítja a későbbi precedensek szabad értelmezését, ugyanis ha a Tóra olyan rendszerben adatott volna, ahol minden eleve meg van írva, akkor nem lett volna lehetőség a történelem változásaiból és fejlődéséből adódó problémák megvitatására. Másrészt ez a fajta rendszer biztosabb módszert nyújt a Tan értelmezésére. Ez a rendszer ugyanis lehetőséget nyújt a Tóra kidolgozott, csoportos értelmezésére, amely biztosabb eredményt ígér, mintha „az egész le lenne írva”. Akkor ugyanis mindenki a saját érzésére hagyatkozva interpretálná a szöveget, és a Tórából „sok tóra lenne”.
Végül[6], de nem utolsó sorban e rendszer biztosítja azt, hogy a Tóra folyamatosan életcentrikus, vallásos életet teremtsen. Alkalmazkodva a kor kihívásaira, megválaszolhassa a kérdéseket, hogy ne egy monoton, nem életszerű „könyv-vallás” legyen, ahol az embernek a tan értelmezésében semmi feladat nem jut, hiszen a Könyvben minden eleve meg van írva.
Az Írott Tan és a Szóbeli Tan ilyen fajta hierarchikus viszonya egészen a zsidó nép diaszpórába kerüléséig fennmaradt. A Szóbeli Tant nem írták le, szájhagyomány útján maradt fenn. Az i.sz. 2. század végén Jehudá fejedelem[7] (יהודה הנשיא) látván, hogy a hagyományátadás addigi rendje veszélyben van, összegyűjtötte és leírta[8] a Szóbeli Tan lényegét. Ezt a gyűjteményt nevezzük Misnának, ami a Talmud, illetve az egész Szóbeli Tan alapja.
Maimonidész a Misnához fűzött kommentárjának bevezetőjében a következőképpen foglalja össze a Misna keletkezésének körülményeit:
Mózes mesterünk napjaitól egészen Szent Mesterünkig (Jehudá fejedelem) nem állítottak össze olyan művet, amelyből a nagyközönségnek tanítottak volna Szóbeli Tant…
Egészen Szent Mesterünkig, aki összegyűjtötte az összes törvényt, szabályt, rendeletet és értelmezést, illetve magyarázatot, amelyet ismertek egészen Mózes óta, s melyeket tanítottak minden nemzedékben az akkori Bét Dinek, az egész Tóráról. Ezt mind összegyűjtötte és összeállította belőle a Misna könyvét…
Azért tette mindezt, hogy ne merüljön a Tóra feledésbe a zsidó népben. Hiszen látta, hogy a tanítványok száma csökken, és a bajok egyre csak gyarapodnak és jönnek, és Róma uralma egyre csak erősödik és terjeszkedik a Földön. Így hát összeállított egy művet mindenki számára, hogy abból taníthassák sebesen, és ne felejtődjön el az.
A Talmud
Az immáron írásba foglalt Szóbeli Tan fejlődése innen szinte már magától burjánzott tovább. Miután a Misnát összeállították, az akkori két nagy zsidó közösség, Izrael és Babilónia tanházai a Misna szövegét próbálták megfejteni és megmagyarázni. Tudvalévő ugyanis, hogy Jehudá fejdelem tiszta nyelvezettel, de nagyon szűkszavúan fogalmazta meg az addig fennmaradt hagyományt. Az anyagot hat különféle témával foglalkozó rendre, ezen belül összesen 63 traktátusra bontotta. A traktátusokon belül fejezetekre, azokon belül pedig passzusokra bontotta a szöveget. E rendszerezés ellenére az esetek többségében nem írta le az adott szabály eredetét, hierarchikus elhelyezkedését. Sőt, sok esetben még két, a témában adott vélemény között sem döntött, ha mégis, akkor nem fejtette ki, mire alapozza döntését. A Misna leírását követő Bölcsek tehát több évszázadon keresztül a Misna szövegét tanulmányozták, fényt derítve a fent említett problematikákra. Ezekből az értelmezésekből jött létre közel négyszáz évvel később a Gemárá. A Misnából és a hozzá fűzött Gemárából áll össze a Talmud. Mivel a Misnát két központi helyen értelmezték, így körülbelül egy időben két Talmud született: a Jeruzsálemi (izraeli) és a Babilóniai Talmud.
A további törvénymagyarázatok ezekre a művekre épültek. A következő korszak a Talmud lezárásával (az 5. század vége körül) kezdődött és egy újabb korszak lezárásáig tartott, ahonnan az azt követő Bölcsek már az egészen addig felgyülemlett anyagot magyarázták tovább, és vezették vissza az eredeti forráshoz, a Bibliához. Így a Tóra magyarázása sohasem szűnt meg, ugyanakkor az egyes korszakok nemzedékei az előző korszakok bölcseinek gondolatait abszolútnak vélik, s azzal a legtöbb esetben nem vitáznak, legfeljebb az értelmét keresik.
Nemzedékek egymásra épülése
Ahhoz, hogy a Szóbeli Tannak ezt a nemzedékek egymásra épülő kultuszát megértsük, kissé jobban meg kell vizsgáljuk a nemzedékek egymáshoz való viszonyát a zsidó bölcseletben.
A zsidó hagyomány szerint adott a „nemzedékek ereszkedése” (ירידת הדורות). „Ha az elsők olyanok, mint az angyalok, akkor mi emberek vagyunk, ha pedig az elsők olyanok, mint az emberek, akkor mi a szamarakhoz vagyunk hasonlatosak.”[9] – írja a Talmud. Ebből a nézőpontból érthető, miért tekinti egy adott nemzedék az előtte járót feltétlenül mérvadóbbnak a sajátjánál. A bölcsesség a zsidó felfogásban ugyanis az istenfélelemmel[10] jár együtt. Így bár lehetséges, hogy az egyes nemzedékek nem lesznek butábbak, ám ha őszinte hitük nem éri el elődeikét, akkor azok döntvényei feltétlenül mérvadóbbak. Ahogyan a Talmud fogalmaz: „Ha Isten vele van a törvényben, őt követjük…”[11], vagyis kellő isteni segítség nélkül nem lehet a megfelelő értelmezést a Tórában megtalálni.
Ez a felfogás már a Misnában is megfogalmazódik: „Nem másíthatja meg egy Bét Din, egy másik Bét Din döntvényét, ha csak számban és bölcsességben is meg nem haladja azt.”[12]
Érdekes dolog, hogy a zsidó hagyományban egyfelől az előző nemzedéknek valóban mindig nagyobb a tekintélye a későbbieknél, a Tóra ugyanakkor a fentebb említett passzusban arra is utasít, hogy „és menj el a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őket, hogy tudtodra adják az ítélet igéjét”. Vagyis az adott korban funkcionáló Bét Dinnek mégis különleges autoritása van. Maimonidész ezt az ellentmondást az alábbiakban foglalja össze[13]:
A Bét Dinek döntvényeiben három különféle dolgot különböztethetünk meg.
- A dolgok, amelyeket a Tóra valamely passzusából a 13 logikai szabály alapján következtet ki egy Bét Din. Ha később egy másik Bét Din ezt másképp látja helyesnek értelmezni, akkor az adott kor Bét Dinjére kell hallgatnunk. Hiszen írva van: „abban az időben”.
- Ha egy adott Bét Din egy szokást vagy egy rendeletet vezet be, akkor azt később egy másik Bét Din csak akkor vonhatja vissza, ha számszerűleg is és tudásban is meghaladja elődjét.
- Egy kifejezett „védő intézkedést” semmilyen későbbi Bét Din nem vonhat vissza, még akkor sem, ha számszerűleg és tudásban is meghaladja elődjét.
Nemzedékek között akadtak különbségek és eltérések, ám az ókori Izraelben többé-kevésbé ez a hierarchikus rendszer volt érvényben, amíg működött a zsidó törvénykezési rend, csúcsán a 71 tagú bírósággal. Sőt, még a Szánhedrin megszűnte után 300-400 évvel is, amikor a zsidó közösségnek már két központja volt Babilóniában és a Szentföldön, e szerint működött a központi döntéshozatal. Nem így a diaszpóra kiszélesedése után, amikor is „szétszéledtek a zsidók minden országba, és eljutottak a világ legtávolabbi csücskeibe és a távoli szigetekre… s nem gyűltek többé össze ezrek és tízezrek, hogy a tanházakban tanuljanak, hanem csak egyes emberek, minden városban és minden országban, és ott foglalkoznak a Tórával és megértik a Bölcsek írásaiból a Tan értelmezését… Így hát az egyik ország embereit nem kényszerítik egy másik ország szokása szerint cselekedni…”[14]. Maimonidész a nem központosított törvénykezés kezdetét a Talmud lezárásához köti.[15]
A nemzedékek sora
A szerteágazó diaszpóra kialakulásával megszűnt ez a tisztán körvonalazott hierarchikus rend az egyes nemzedékek között. Ennek ellenére mégis hagyományosan kitapinthatóak bizonyos történelmi pontok, amelyeket a zsidó törvényhozásban korszakelválasztónak tekintenek, s mint ilyet, az egyes korszakba tartozó bölcsek általában nem lépnek át. Értem ezen például azt, hogy egy korábbi nemzedékben megvitatott kérdésről csak az előzők álláspontját fejtik ki a későbbiek, és nem helyezkednek új álláspontra. Egy korábbi korszak nemzedéke által hozott rendelkezést pedig egy későbbi nemzedék nem von vissza. A hagyományos értelemben vett korszakok körülbelüli évszám szerint, és az egyes korszakokat elválasztó pontok szerint, egy-két korabeli személyiség megemlítésével a következők:
| Korszak | Kezdete | Vége | Időszak | Személyek |
| Próféták | Mózes próféciája | A második szentély felépülése | I.e. 13 sz. – 6. sz. | Jehosuá, Sámuel, Jesájá, Jechezkél, Jeremiás, Hoséá, Joél. |
| A nagy gyülekezet és az újjáalakult Szánhedrin. | Ezra és Nechemja Babilóniából visszavezetik a zsidó népet Izraelbe. |
A hellenista zsidók eluralkodnak a főpap pozicíóján, és így a rabbinita zsidóság létrehoz egy új pozíciót, a nászit, vagyis fejedelmet; a tanaita kor. | I.e. 6 sz. – I.e. kb. 230. | Ezrá, Mordecháj, Máláchi, Chági. |
| Zugot – Párok | Innentől fogva a rabbinita zsidóságot, és törvénykezést, egyszerre két ember vezeti, a nászi és a Szánhedrin feje. |
A II. Szentély pusztulása előtt 40 évvel a Szánhedrin kiköltözik a Szentélyből és így megszűnik a Szánhedrin fejének különleges státusa, és a „párban” való vezetés. | I.e. kb. 230. – I. sz. 30. | Joszi ben Joezer, Joszi ben Jochanán, Jehosuá ben Párchjá, Simon ben Setách, Sömájá, Ávtáljon, Hilél, Sámáj. |
| Tánáim – Mesterek | A II. Szentély pusztulása előtt 40 évvel a Szánhedrin kiköltözik a Szentélyből és így megszűnik a Szánhedrin fejének különleges státusza, és a „párban” való vezetés. | A Misna összeállítása. | I. sz. 30 – 200. |
Hilél, Rábán Gámliél, Rábán Simon ben Gámliél, Jochánán ben Zákáj, Jehudá Hánászi… (Kb. 120 tánáról van feljegyzés).
|
| Ámoráim – Tanítók | A Misna összeállítása. | A Gemárá, a Talmud lezárása. | I. sz. 220 – 500. | Itt a bölcseknek két fontos csoportja volt, az izraeli és a babilóniai. Pl.: Ráv, Smuél, Ábáje, Rává, Rábá, Ulá Ráv Huná stb. |
| Szávoráim – Értelmezők | A Talmud lezárása után az Ámorákkal ellentétben nem alkottak újat, hanem elsősorban értelmezték a meglévőt. | Értelmezéseikkel a Babilóniában élő szávorák befejezték a Talmud összeállítását. | I. sz. 500 – 610. | Ráv Áchá mivé chátim, Ráv Geviá möÁrgizéá, Ráv Áchá bár Nöhilái, Ráv Smuél miPumbebitá. |
| Gáonim – Nagyok | A Gemárá, a Talmud összeállítása után a Gáoniták azok, akik a Talmudot a gyakorlati életre lefordítva különböző responsumokban alkalmazzák, és magyarázzák az egyszerű népnek. |
Ráv Háj gáon halála: 1038. | I. sz. 610 – 1050. | A Gáoniták valójában a Babilóniai jesiva iskolák fejei, akik egyben a diaszpóra zsidóságának vezetői is voltak. Közülük: Száádjá gáon, Ráv Háj gáon, Ráv Srir hágáon. |
| Risonim – Elsők | A korszak Babilóniai közösségek összeomlásával, és az Európában (Spanyolország, Franciaország és Németország) kialakuló közösségek létrejöttével veszi kezdetét. | Ebben az időszakban valamennyire megváltozik az eddigi tanulási módszer: a Talmudot egy mélyebbre ható formában kezdik el értelmezni, és több figyelem irányul a filozófiára és a Biblia rendszerezett értelmezésére. A korszak végeként a spanyol inkvizíciót szokták megjelölni. |
I. sz. 1050 – 1492. | (Rási) Rabbi Slomó Jic’cháki, Maimonidész (Rámbám), Náchmánidesz (Rámbán), Rabbi Áser ben Jechiél (Ros), Rabbi Jic’chák Álfászi (Rif). |
| Áchronim – Utolsók | A zsidó jog szempontjából ennek a kornak a leglényegesebb kezdő eleme a Sulchán áruch törvénykönyv megjelenése, és gyors elfogadása volt. | A korszak a mai napig tart. Különlegessége, hogy a spanyol inkiciziótól fogva egészen napjainkig a zsidóságnak és a rabbiknak több külső és belső újszerű kérdéssel kellett szembenézniük. Ilyen volt például a nyomda megjelenése, vagy később a misztika, az álmessiások vagy a felvilágosodás és az emancipáció előretörése. |
I. sz. 1492 – napjainkig. | Joszéf Káró rabbi (Bét Joszéf), Mose Iszrölisz rabbi (Römá), Smuél Eidelsz rabbi (Máhársá), Snéor Zálmán rabbi (az Álter Rebbe), Ákivá Éger rabbi, Schreiber Mózes rabbi (Chátám Szofer). |
A kodifikátorok
Az egyes nemzedékek tehát folyamatosan értelmezték az Írott Tant és a Szóbeli Tan előző korszakokban feljegyzett elemeit. Az értelmezések és magyarázatok egyre szerteágazóbbakká lettek, így olyan gyakorlati útmutatóként szolgáló művekre volt szükség, amelyek a több évezredes bölcseletből kikövetkeztetik és megmutatják a gyakorlatban követendő utat. Az úgynevezett kodifikátorok először a Risonim korszakában jelentek meg. Céljuk – különböző módszerek és elvek mentén – az volt, hogy a talmudi irodalomból a száraz jogi útmutatást szűrjék le. A legkiemelkedőbb ilyen törvényhozók ebből a korból a Rif, a Rámbám, és a Ros.
A Rif, teljes nevén Rabbi Jichák Álfászi (1013–1103) Marokkóban és Spanyolországban tevékenykedett a Gáonim korszakának végén és a Risonim korszakának elején. Mivel két korszak határán élt, ezért nem egyszer a gáonok véleményével is vitába szállt. Háláchikus művét szokták „kis Talmud”-nak is nevezni, ugyanis a módszere az volt, hogy a Talmud szövegét gyakorlatilag lerövidítette, és csak a korabeli gyakorlati kérdésekkel kapcsolatos témákat hagyta meg. Ezzel megkönnyítette és gyakorlatiasabbá tette a Talmud szerteágazó és több véleményt is említő szövegének tanulmányozását.
Rámbám, teljes nevén Rabbi Mose ben Májmon (1138–1204), vagy közismert nevén Maimonidész a filozófia, az orvoslás és a zsidó jog területein egyaránt közismert bölcs volt. Művei közül a zsidó jog szempontjából a legkiemelkedőbb a Misne Torá, amely az egész zsidó jogot átölelő, témák szerint feldolgozott, tiszta héber nyelven írt, forradalmi jelentőségű 14 kötetes mű. A könyv, amelyet több mint tíz éven át írt Maimonidész, abban volt forradalmi jellegű, hogy – a többi kodifikátortól eltérően – nem a Talmud megszokott rendszerét és disputáinak sorrendjét vette alapul, hanem egészen új témafelosztást alakított ki, amelyben könnyen áttekinthető, rendszerezett formában írta le a Talmudból leszűrt törvényt. Rámbám valódi kézikönyvnek szánta művét, amelynek használatához nincs többé szükség a Talmud bonyolult és szerteágazó tartalmának elsajátításához. Éppen emiatt nem jelölte az adott törvényekhez a szabályok forrását és döntvényeinek alátámasztását. Ezért sok kortársa elfogadhatatlannak találta művét, és erős kritikával illette azt.
A Ros, teljes nevén Áser ben Jechiél (1250–1327) Németországban majd később Spanyolországban tevékenykedett. A Talmudhoz írt művének lényege az adott talmudi disputa gyakorlati kimenetelének meghatározása, a háláchá definíciója. Műve a Talmud rendjének megfelelően az egymást sokszor nem teljesen téma szerint követő diskurzusok sorrendjében íródott, így inkább a Talmud tanulmányozásával együtt, azt mintegy kiegészítve alkalmazható. A Ros közismert volt a Rámbámmal való szembehelyezkedéséről, mind jogi mind filozofikus kérdésekben.
A Sulchán áruch
A „modern kori” zsidó jog szempontjából talán a legfontosabb mérföldkő a Sulchán áruch című átfogó jogi mű megalkotása volt. A mű szerzője a Cfátban (Izrael) élő Joszéf Káró (1488–1575) először a Ros fiának jogi művéhez, az Árbá turimhoz írt kommentárt Bét Joszéf címmel. Szerteágazó, és bő érvelésekben gazdag kommentárja azonban nem volt alkalmas gyakorlati használatra, így aztán Joszef Káró megalkotta nagy művét, a Sulchán áruchot, amely, mint ahogy azt neve is mutatja, mint „terített asztal” szolgálhat az olvasó számára. A Sulchán áruchot az Árbá turim felosztása szerint négy fontosabb könyvbe[16] és azon belül altémákra és fejezetekre osztotta.
Művét eleinte sok kritika érte, mivel egyrészt szűkszavúan a források megjelölése nélkül, másrészt, csak a fent említett három kodifikátor művére alapozva alkot megta munkáját. Különösen az európai, askenáz zsidóság bölcsei illeték kritikával emiatt, ugyanis mind Rif, mind Maimonidész szefárd (spanyol, észak-afrikai) rabbik voltak, és az ott kialakult szokásokat követték. Később ebből az okból kifolyólag Römo (Rabbi Mose Iszrölisz, 1520–1572, Krakkó) kiegészítést írt a Sulchán áruchhoz, amelyben kiemelte azokat a pontokat, ahol az askenáz, európai zsidó szokás vagy jog eltért a szefárdtól.
A Sulchán áruchot a kezdeti ellenállások dacára igen hamar teljes körben elfogadták, és ez a mű – Römo kiegészítéseivel együtt – az egész zsidóság meghatározó törvénytára lett. Bátran állíthatjuk, a Sulchán áruch a zsidó jog szempontjából az egész zsidó jog kiteljesedése és gyümölcse.
A Szóbeli Tan korszakainak láncolata a Sulchán áruch törvénykönyv összeállításával fejeződik be, hiszen az ezt követő időszakban e törvénykönyvet az egész világon általánosan elfogadják. A hagyományos zsidó törvénykezés a következő évszázadokban ezen a művön alapszik, ezt tekinti irányadónak.
[1] Maimonidész szerint már a Misna ideje előtt is leírtak individuálisan szövegrészleteket, de ezek nem a nagy nyilvánosság számára készültek. (Lásd Bevezető a Misne Torához)
[2] 2Mózes 34:27.
[3] Rási uo.
[4] Talmud, Gitin 60b.
[5] Kaplan, 1979 9:10.
[6] Lásd Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin 4:2.
[7] A hagyomány szerint született i.sz. 135.
[8] Nem teljesen egyértelmű, hogy ő írta-e, vagy csak összeállította. Erről lásd Héchál Menáchem III. 227. l. 45. lábj.
[9] Talmud, Sábát 112b.
[10] Vagyis az Istenbe vetett erős hittel és vallásossággal.
[11] Talmud, Szánhedrin 93b.
[12] Talmud, Édujot 1:5.
[13] Misne Torá, Bírák könyve, Lázadók szabályai 12. fej.
[14] Bevezető a Misne Toráhozhoz.
[15] Uo. Lásd még Oberlander Báruch: Ámár Rove. Budapest 1. l.
[16] A négy fő rend: Orách chájim – a mindennapi élet, az imádságok, az ünnepek, a szombat és hasonlók törvényei; Jore déá – a kóser étkezés, a nemiélet, a kamat, a fogadalmak, a gyász stb. törvényei; Even háezer – a házasság, és az azzal kapcsolatos törvények; Chosen mispát – a polgárjog és a bíráskodás törvényei.
