8. Antológia a Judaizmus témáiból

10. fejezet

Az esküvő menete

 

Az eljegyzés és a házasság

1. §. A rabbinikus törvény szerint, a eljegyzett asszony (az áruszá) mindaddig nem létesíthet intim kapcsolatot a férjével, ameddig az apja házában él. Azt a férfit, aki jegyesével – áruszájával az apósa házában intim kapcsolatot létesít, engedetlenségéért korbácsbüntetéssel sújtják.

Még ha valaki intim viszony létesítése útján lép is jegyességre, akkor sem létesíthet jegyesével újabb intim kapcsolatot, míg otthonába nem viszi, és ott el nem különül vele, és ezáltal feleségének nem nyilvánítja.

Ez az az elkülönülés, ami a chupá alá lépés által történik, ezt nevezik mindenütt niszuinnak.

Mikor egy férfi a nő eljegyzése után a niszuin érdekében létesít intim kapcsolatot a jegyesével, akkor már a nemi kapcsolat kezdeti stádiumában magáévá teszi őt, és ettől fogva a nő minden szempontból feleségként kezelendő.

2. §. Ha a jegyes már a chupá alá lépett, a férje tetszése szerint bármikor létesíthet vele intim kapcsolatot, a nő pedig minden szempontból a feleségének tekintendő. Ha az asszony már belépett a chupá alá, attól kezdve nöszuá a neve, noha a pár még nem lépett intim kapcsolatba. [Ez akkor van így,] ha az asszonnyal intim kapcsolatba lehet lépni. Ha azonban az asszony a nidá (menstruáció) állapotában van [amikor is tilalmas az intim viszony], a házassági kötelék nem jön létre, és a nő – noha belépett a chupá alá, és elkülönült [a férjével] – továbbra is csupán jegyesnek tekintendő.

 

A hét áldás

3. §. A házassági áldásokat a házasság megtörténte előtt, a vőlegény otthonában kell elmondani. Hat ilyen áldás van:

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, aki mindent dicsőségére teremtett!

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, aki az embert megalkotta!

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, aki az embert a maga képmására, a maga képzete szerint formálta, és örök építményt mintázott belőle! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki az embert alkotta!

Hadd örüljön és vigadjon, aki gyermektelen volt, mikor gyermekei örömben összegyűlnek nála! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki Ciont megörvendezteti gyermekeivel!

Adj sok örömet e szerelmespárnak, ahogy az Édenkertben örömet okoztál annak idején első teremtményednek! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki örömmel tölti el a vőlegényt és a menyasszonyt!

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, aki az örömöt és vigasságot, vőlegényt és menyasszonyt, ujjongást és dalolást, vigalmat és vidámságot,[1] szeretetet és egyetértést, házi békét és barátságot létrehozta! Urunk, Istenünk, bárcsak hamarosan hallanák Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin is vőlegények és menyasszonyok hangját, vőlegények vigadását a baldachin alól, ifjakét zenés vigasságukból! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki megörvendezteti a vőlegényt a menyasszonnyal!

4. §. Ha van, egy pohár bort kell hozni, és előbb a borra kell áldást mondani. Utána mind a hat áldást bor fölött kell mondani: ilyenformán hét áldást mondanak.

Egyes helyeken szokás a bor mellé mirtuszágat is hozni. A mirtuszra a borra mondott áldás után kell áldást mondani, és azután kell elmondani az említett hat áldást.

5. §. A házassági áldásokat csak legkevesebb tíz szabad[2], felnőtt férfi jelenlétében lehet elmondani. A vőlegény is közéjük számítandó.
6. §. Mikor a férfi eljegyzi a nőt, és elmondja a házassági áldásokat, de nem különül el vele a maga otthonában, az esetben a nő még csak jegyesnek tekintendő, ugyanis a niszuin nem a házassági áldások elmondása, hanem a pár chupá alá lépése révén jön létre.

Ha egy férfi eljegyez egy nőt, és belépnek a chupá alá, de nem hangzanak el a házassági áldások, a nő akkor is minden szempontból férjes asszonynak tekintendő. A házassági áldásokat több nappal később is el lehet mondani.

Ha a nő nidá állapotban van, míg meg nem tisztul, nem mehet férjhez. Amíg meg nem tisztul, nem lehet elmondani a házassági áldásokat. Ha egy férfi áthágja ezt a tilalmat, és feleségül vesz [egy ilyen állapotban lévő nőt], és elmondják az áldásokat, akkor azokat nem szabad utána újra elmondani.

 

A kötubá – házassági levél

7. §. Mielőtt belépnek a chupá alá, a férfinak házassági levelet (kötubá) kell írnia; csak ezután élhet a feleségével. Az írnok díját a vőlegény fizeti.

Mennyi pénzt kell [a házassági szerződésben ígérni az asszonynak arra az esetre, ha a férj elválik tőle vagy meghal? Ha a menyasszony szűz, akkor 200 dinárnál nem kevesebbet. Ha a nő nem szűz, akkor 100 dinárnál nem kevesebbet. Ez az összeg a kötubá úgynevezett alapvető kívánalma.

Ha a vőlegény ennél nagyobb összeget kíván biztosítani, megteheti [bármekkora összeget ígérhet], akár egy talentum aranyat is. Következésképp a kötubá szó, ha kiegészítő magyarázat nélkül használják, úgy értendő, hogy a kötubá alapvető kívánalma mellett [a vőlegény által] ígért összeget is tartalmazza.

Bölcseink rendelték el, hogy kötubát kell írni az asszony számára. [Azért léptették életbe ezt a kötelezettséget], hogy a férj ne válhasson el könnyűszerrel.

8. §. Nincs előírva, hogy a dinárok tiszta ezüstből legyenek, hanem azt az érmét [értették ez alatt] ami a talmudi korban általánosan használt volt: hét rész rézből és egy rész ezüstből állt. Így egy szelá (négy dinár értékű pénzérme) fél zuz [tiszta] ezüstöt tartalmazott. A szűznek fizetendő 200 dinár 25 zuz tiszta ezüsttel volt egyenértékű, míg a nem szűz nőnek 12 és fél zuz [tiszta ezüstöt] kellett fizetni.

Egy zuz súlya, ahogy azt Az éruvok szabályaiban magyaráztuk, 96 szem árpa súlyával egyenlő. A dinárt általánosan egy zuznak tekintették, tekintet nélkül arra, hogy tiszta ezüst volt-e, vagy a [talmudi] korszakban használatos pénzérméről volt szó.

9. §. [A házassági szerződés] szűz esetében nem lehet kevesebb 200 [zuznál], nem szűz nő esetében pedig 100 [zuznál]. Ha valaki ennél kisebb összeget [tartalmazó házasságlevelet ír], annak a [feleségével fenntartott nemi kapcsolata] paráznaságnak tekintendő.

[A házastársi kapcsolat] akkor válik lehetővé, ha a férj hivatalos okiratot, azaz kötubát ír, vagy ha tanúk előtt kötelezettséget vállal 100 illetve 200 [zuzra], és azt szerződéssel [megerősíti]. Hasonlóképpen, ha a férfi a feleségének a kötubá összegét [biztosítékul] odaadja, szabad intim kapcsolatot létesítenie vele, míg lehetősége nem nyílik [az okirat] megírására.

 

A kötubá hiánya

10. §. Ha egy férfi kötubát írása nélkül, [chupá alá] visz egy nőt, vagy ha írt kötubát, de a nő elvesztette azt, vagy ha a nő a férje kedvéért vagy kézpénz ellenében lemondott róla, akkor a férfi, ha továbbra is a feleségével kíván élni, köteles okmányt írni, amelyben legalább az alapvető kívánalom teljesítésére kötelezi magát. Ugyanis tilos a férfinak akár csak egyetlen percig is úgy élni a feleségével, hogy [annak] nincs kötubája.

Ha azonban a nő a várható javadalomért eladja a kötubáját valakinek, akkor [a férj] nem köteles másik kötubát írni neki. Ugyanis a kötubát kizárólag azért vezették be, hogy [a férj] ne válhasson el csak úgy [a feleségétől]. Ebben az esetben, ha [az asszonytól elválik a férje], a férj ugyanúgy köteles kifizetni a kötubában megjelölt összeget annak a személynek, aki a kötubát megvásárolta, mintha az asszonynak fizette volna ki, ha az el nem adja.

11. §. Mikor [a férfi] eljegyzi az asszonyt és kötubát ír neki, de nem áll vele chupá alá, a nő a státusát illetően jegyes, de nem házas: a kötubá ugyanis nem hozza létre a házasságot. Ebben az esetben, ha [a férj] meghal vagy elválik, az asszony a kötubában előírt alapösszegre jogosult a férj szabad[3] tulajdonaiból. A kiegészítő összegre [amelyet a férj a kötubához csatolt] viszont egyáltalán nem jogosult, mivel nem léptek be [a chupá alá].

Ha azonban úgy jegyzett el egy nőt, hogy kötubát nem írt a számára, és ezek után – amikor a nő még továbbra is csak jegyes – meghalt vagy elvált tőle: akkor a volt jegyesnek nincs joga még a kötubá alapösszegére sem, hiszen a rabbik ezt az alapösszeget csak arra az esetre rendelték el, ha már összeházasodtak, vagy ha [legalább] a kötubá már meg lett írva.

Abban az esetben, ha [egy apa, kiskorú] lányát eljegyzésre adta és [a vőlegény] a kötubát megírta, de meghalt vagy elváltak [még a házasságot megelőzően] a kötubá [összege] az apát illeti – feltéve, hogy a lány még náárá[4] – ahogy ezt feljebb (3. fejezet) már kifejtettük.

 

Az esküvő időpontja és a lakodalom

12. §. Hasonlóképpen elrendelték Bölcseink azt is, hogy aki szüzet vesz feleségül, az hét napig ünnepeljen vele. A férfi e hét nap alatt nem gyakorolhatja a mesterségét, és kereskedelmi ügyletekkel sem foglalkozhat, hanem csak ehet-ihat és ünnepelhet. Akkor is, ha a vőlegény volt már korábban nős, és akkor is, ha nem.

Ha a menyasszony nem szűz, a férjnek legalább három napig kell [ünnepelnie vele], mivel Bölcseink úgy rendelkeztek, hogy a férjnek – tekintet nélkül arra, hogy volt-e korábban házas vagy sem – három napig kell ünnepelnie a nem szűz menyasszonnyal.

13. §. A férfi egy nap egyszerre több nőt is feleségül vehet, és mindannyiukért egyszerre is elmondhatja a házassági áldásokat. Ami azonban az ünnepeket illeti, mindegyik menyasszonnyal külön-külön a megszabott ideig kell ünnepelnie: hét napig a szűzzel, három napig a nem szűzzel. Az ünneplések nem fedhetik át egymást.
14. §. A nőt bármelyik napon szabad eljegyezni, még Áv hó 9.-én[5] is, akár nappal, akár éjjel. Ezzel szemben az esküvő nem rendezhető meg pénteken vagy vasárnap. Ezt a rendeletet [azért hozták] nehogy a menyegzői lakoma a szombat megszentségtelenítéséhez vezessen. Szombaton nyilvánvalóan nem tartható esküvő[6].

Mint kifejtettük, még félünnepen sem lehet esküvőt rendezni, mivel az ünnepségeket, mint arra az Írás utal[7], nem szabad keverni egymással: „Töltsd ki ennek [az ünnepségnek] hetét, akkor odaadjuk neked amazt is.”

Bármely más napon ki-ki tetszése szerint házasodhat, ha előbb eltölt három napot a menyegzői lakoma előkészítésével.

15. §. Olyan helyen, ahol a bíróság csak hétfőn és csütörtökön ül össze, a szűz menyasszonyt szerdán kell feleségül venni. Így ha a férj panasszal él a menyasszony szüzessége dolgában, akkor másnap kora reggel elviheti a bíróságra.

A Bölcsek vezették be azt a szokást, hogy a nem szűz menyasszonyt csütörtökön vegye el a férfi, hogy csütörtökön, pénteken és szombaton ünnepeljen vele, azután vasárnap folytassa a munkáját[8].

 

Az előkészületekre szánt idő

16. §. Ha egy férfi akkor adja jegyesnek a lányát, amikor az még kiskorú, akkor a lány vagy az apja kérheti, hogy a lány éretté válásáig – amíg az náárá[9] nem lesz – halasszák el az esküvőt. Ha [a férj] feleségül kívánja venni a lányt, megteheti, de ez nem illendő dolog.
17. §. Ha egy férfi eljegyez egy kiskorú lányt, majd pár év elmúltával esküvőre kéri a kezét – amikor is a lány még náárá – a lány a kérés előterjesztésétől számítva tizenkét hónapot kap, hogy összekészítse a kelengyéjét, és előkészítse, amit kell. Csak ezután kell férjhez mennie.

Ha a férfi azután áll elő a kérésével, miután a lány bogeret[10] lett, akkor a lány a bogeretté válásától számítva kap tizenkét hónapot. Hasonlóképpen, ha a férfi azon a napon jegyzi a lányt, amikor az bogeretté válik, akkor a lány az eljegyzéstől számítva kap tizenkét hónapot, azaz attól a naptól kezdve, amikor bogeretté vált.

Ha a férfi az után jegyzi el a lányt, hogy az bogeretté vált, és ha a lány bogeretté válása óta több mint tizenkét hónap telt el, a lány csak harminc napot kap [az előkészületekre] attól a naptól számítva, amelyen a férfi feleségül kérte. Hasonlóképpen, amikor a férfi egy nem szűz menyasszonyt szentel föl, az harminc napot kap [a felkészülésre] attól a naptól kezdve, hogy a férfi feleségül kérte.

18. §. Ahogy a nő kap időt az előkészületekre, miután a férfi feleségül kérte, és az esküvőt csak az után tartják meg, ugyanúgy kap időt felkészülésre a vőlegény is, ha a nő kéri, hogy tartsák meg az esküvőt.

Mennyi időt kap a férfi? Ugyanannyit, mint a nő. Ha a nő tizenkét hónapot kap, akkor ő is tizenkét hónapot. Ha a nő harminc napot kap, akkor a férfi is harminc napot.

19. §. Ha a férfi számára engedélyezett idő letelik, és még mindig nem vette feleségül a jegyesét, akkor – noha még nem házasodtak össze – köteles eltartani a nőt. Ha a megszabott idő utolsó napja vasárnapra vagy péntekre esik, akkor arra a napra nem köteles neki eltartást biztosítani, mivel akkor esküvő nem rendezhető. Hasonlóképpen, ha a férfi vagy a nő megbetegszik, vagy a férfi számára engedélyezett időszak végén a nő menstruálni kezd, a férfi nem köteles gondoskodni a megélhetéséről, mivel a nő mindaddig nem mehet férjhez, míg meg nem tisztul, vagy meg nem gyógyul. Hasonlóképpen a férfi sem nősülhet, míg vissza nem nyeri az egészségét.

[1] Az öröm tíz kifejezése, ami itt az ifjú párral kapcsolatos, a Talmud (Bává Bátrá 75a.) szerint azt a tíz baldachint, chupát szimbolizálja, amelyeket a Teremtő állított az első emberpárnak az Édenkertben (Brésit Rábá 18:1.).

[2] Nem szolga.

[3] Minden olyan tulajdon, ami nincs már lekötelezve egy tartozás formájában egy harmadik személynek, szabad tulajdonnak nevezünk.

[4] A lány fejlődésének a háláchá három szakaszát ismeri: ktáná (kiskorú), náárá (fiatal nő) és bogeret (nagykorú). A lány mindaddig ktáná, míg be nem tölti tizenkettedik életévét és nem nő két szál fanszőre. Ha e két kikötés teljesül, náárá lesz. Hat hónappal ezután a lány bogeret lesz (Maimonidész, A házasság szabályai 2:2.).

[5] Gyász és böjt nap, a Jeruzsálemi Szentély lerombolásának emlékére.

[6] Mivel a chupá által a férj „birtokolja” feleségét, ami tilos szombaton.

[7] 1Mózes 29:27.

[8] Mivel a nem szűz mennyasszony esetében a hét áldást, csak egy napon át mondják, Bölcseink tartottak tőle, hogy már másnap munkába megy az ifjú férj, és nem tartja meg a kötelező három nap ünneplést.

[9] Lásd a 823. lábjegyzetet.

[10] Lásd a 823. lábjegyzetet.