És Ásér fiai: … meg Szerách, az ő nővérük… (1Mózes 46:17)

Hetiszakaszunk, a Vájigás felsorolja azokat a lelkeket, akik lementek Jáákovval Egyiptomba. A leszármazottak között egyetlen nő neve szerepel: Szerách, Áser lánya, Jáákov unokája. Bár Jáákovnak számtalan lányunokája született, Szeráchon kívül csupán eggyel találkozunk, jóval később, Jocheveddel, Lévi lányával, Áron, Mirjám és Mózes édesanyjával. Szerách nevével még egyszer találkozunk, a Bámidbár könyvében, a Moáv fennsíkján felsorakozó zsidók között (4Mózes 26:46): „Ásér leányának neve: Szerách”.

Szerách

A bibliai narratíva elsősorban a férfiak által alakított történelmet mutatja be. A szombaton felolvasott Vájigás szakaszban József tudtára adja apjának, az idősödő Jáákovnak, hogy életben van. 22 év telt el azóta, hogy testvérei azt jelentették apjuknak, hogy Joszef meghalt, apja azóta gyászolta őt. A hírt tehát kíméletesen kellett közölni vele. Szeráchot, Áser lányát választották ki … Olvass tovább

 

A Tórával ellentétben a midrás igen bőbeszédű Szerácchal kapcsolatban. Huszonkét év telt el azóta, hogy testvérei jelentették apjuknak: Joszef meghalt. Apja azóta gyászolta őt. A hírt tehát kíméletesen kellett közölni az idős családfővel. E feladatra Szeráchot választották ki, aki a midrás szerint születésétől fogva Jáákov mellett nevelkedett és különlegesen jó tulajdonságokkal rendelkezett.

Áser lányának története összekapcsolódik Izrael népének történetével, a egyiptomi rabszolgasággal, a kivonulással és az Izraelbe való bevonulással is, mivel – szintén a midrás tanúsága szerint – rendkívül hosszú életet élt. Gyönyörű volt és bölcs; tudását Izrael népének segítésére használta évszázadokon át. Egy késői midrás szerint nagyapja, Jáákov áldása nyomán jutott neki ez a példátlanul hosszú – 2500 évet felölelő – élet: „Lányom, mivel te élesztetted bennem újjá az életet, soha ne érjen utol a halál”. A különlegesen hosszú életről szóló hagyomány alapja minden bizonnyal az, hogy neve mind az Egyiptomba való levonulásnál, mind pedig a pusztai vándorlás végén, a bevonulás előestéjén is megjelenik a Tórában. A neve szintén ezt támasztja alá, azt jelenti, a túllógó rész (szerách háodef, 2Mózes 26:12).

Amikor Joszef felfedte magát testvérei előtt, és elküldte őket, hogy apjukat is Egyiptomba vigyék az éhínség sújtotta Kánaánból, akkor azt is meghagyta, hogy ne rémisszék meg az öregedő Jáákovot a hírrel. A testvérek megbízták a lanton szépen játszó, jó hangú Szeráchot, aki addig énekelte, hogy Joszef nem halt meg, hanem Egyiptomban él, míg Jáákov megértette a dalt, és örömmel telt meg a szíve. Arra kérte, hogy folytassa az éneket. Míg beszélgettek és Jáákov hallgatta a muzsikát, fiai lovakat, szekereket és királyi ruhákat hoztak, melyeket Joszef küldött, és Jáákov megértette, hogy fia valóban él.

A hagyomány szerint Szerách azonosította Mózest azon személyként, aki majd kivezeti a népet Egyiptomból. A midrás elmondja, hogy a megváltás titkát Ávráhám ismerte, ő adta tovább fiának, Jiccháknak, ő pedig Jáákovnak. Tőle Joszefhez került a titok, aki megosztotta azt testvéreivel. Áser volt az, aki továbbadta (egy magyarázat szerint fogadott) lányának, Szeráchnak. Amikor Mózes és Áron elmentek a nép véneihez és csodákat hajtottak végre előttük, ők (a több száz éves) Szeráchtól kértek tanácsot. Azt mondták neki, hogy egy férfi jött hozzájuk, és bizonyos csodákat hajtott végre. Szerách azt mondta, hogy nem ő az, akit várnak. Aztán azt mondták neki, hogy azt is mondta: „Isten gondol majd rátok”. Erre pedig így szólt Szerách: Ez az az ember, aki kiváltja Izrael népét Egyiptomból, mert ezt hallottam apámtól: „Isten gondol majd rátok”. Az emberek azon nyomban hinni kezdtek Istenben és az ő küldöttében:

A nép pedig hitt; és hallották, hogy gondolt az Örökkévaló Izrael fiaira és hogy látta az ő nyomorukat, amikor meghajoltak és leborultak. (2Mózes 4:31)

A midrás tanúsága szerint Szeráchnak szerepe volt a Joszefnek halálakor tett eskü teljesítésében, miszerint a csontjait felviszik majd magukkal Egyiptomból Izrael Földjére. Amikor a zsidók készen álltak a kivonulásra, Mose keresni kezdte Joszef koporsóját. Abból a nemzedékből már csak Szerách volt életben, és Mózes kérésére azonnal megmutatta a helyet: „Itt van. Az egyiptomiak fémből készítettek koporsót, és a Nílusba süllyesztették, hogy áldott legyen a vize.” Erre Mózes a Nílus partján állva szólította Joszefet: „Eljött az idő, melyről megesküdött Isten Ávráhámnak, hogy megváltja gyermekeit. Adj tiszteletet Uradnak, Izrael Istenének, és ne késleltesd a megváltást, mert miattad késlekedünk. Ha megmutatod magad, rendben, ha nem, akkor fel vagyunk mentve az eskünk alól”. József koporsója azonnal a felszínre emelkedett.

A rabbik azt mondják, hogy Szerách nemcsak lement Jáákovval Egyiptomba és ki is jött onnan, hanem egyike volt azon keveseknek, akik a kivonulás nemzedékéből megérték az Erec Jiszráelbe való megérkezést. Vannak, akik szerint még Dávid király korában is élt, és nem volt más, mint a Smuél próféta könyvében említett, Ávél-beli bölcs asszony (II. Sámuel 20:16), aki Ável Bét Mááká lakosait okos tanácsával megóvta a pusztítástól. Sőt, vannak, akik ennél is tovább mennek, és azt mondják, hogy Szerách soha nem halt meg, hanem egyike volt azoknak, akik élve jutottak be az Édenkertbe, akárcsak (többek közt) Élijáhu próféta, Eliézer, Ávráhám szolgája, vagy Fáraó lánya, Bátjá.

A hagyomány azt mondja, hogy Szerách még a talmudi rabbik korában is élt. Rabbi Jochánán ben Zákáj a tanházban ült, és arról a mondatról értekezett, mely szerint a tenger vize kétoldalt falként állt. A rabbi szerint minden bizonnyal hálószerűnek kellett lennie. Ekkor megjelent Szerách, és azt mondta: „Én ott voltam, és a víz nem hálóhoz volt hasonlatos, hanem átlátszó ablakhoz.” Szerách nemcsak végtelenül öreg volt, hanem nagy tudású is, és képes volt arra, hogy részt vegyen a rabbik vitájában.

Egy hagyomány szerint végül Perzsiában élt hosszú évszázadokig. Iszfahánban telepedett le. Jelen volt, amikor a XII. században tűz tört ki a zsinagógában. Az épületben levő könyvek épségben átvészelték a tüzet, ám Szeráchot soha senki nem látta többet. A zsinagóga később a Szerách bát Áser nevet kapta, és a közeli temetőben a XIX. században még állt egy sírkő, melyen szerepelt a felirat: Szerách, Jáákov ősapa fiának, Ásernek leánya. Meghalt 1133-ban. Eszerint mintegy 2500 évet élt. Mások szerint, mint említettük, Szerách soha nem halt meg, hanem élve jutott az Édenkertbe.

https://commons.m.wikimedia.org/wiki/File:Serah_bat_Asher_cemetery,_Pir_Bakran.jpg

Szerách alakja megtestesíti a zsidó népet: mindent túlél és a háttérből az események fő sodrának nemcsak tanúja, hanem nélkülözhetetlenül fontos, ám néma szereplője.

Fotó: Wikimédia

Chabad.org

Megszakítás