A bibliai narratíva elsősorban a férfiak által alakított történelmet mutatja be. A szombaton felolvasott Vájigás szakaszban József tudtára adja apjának, az idősödő Jáákovnak, hogy életben van. 22 év telt el azóta, hogy testvérei azt jelentették apjuknak, hogy Joszef meghalt, apja azóta gyászolta őt. A hírt tehát kíméletesen kellett közölni vele. Szeráchot, Áser lányát választották ki erre a feladatra. Őt mutatjuk most be.

A Tóra összesen két helyen említi őt, egyszer akkor, amikor felsorolja, hogy kik mentek le Jáákovval Egyiptomba (M.I. 46:17), és másodszor, amikor a Moáv síkságán felsorakozó zsidókról beszél (M.IV. 26:46). A midrás viszont igen bőbeszédű Szerácchal kapcsolatban. Története összekapcsolódik Izrael népének történetével, a egyiptomi rabszolgasággal, a kivonulással és az Izraelbe való bevonulással is, mivel – szintén a midrás tanúsága szerint – rendkívül hosszú életet élt. Gyönyörű volt és bölcs; tudását Izrael népének segítésére használta fel évszázadokon át.

Amikor Joszef felfedte magát testvérei előtt, és elküldte őket, hogy apjukat is Egyiptomba vigyék az éhínség sújtotta Kánaánból, akkor azt is meghagyta, hogy ne rémisszék meg az öregedő Jáákovot a hírrel. Így aztán a testvérek megbízták a lanton szépen játszó, jó hangú Szeráchot, aki addig énekelte, hogy Joszef nem halt meg, hanem Egyiptomban él, míg Jáákov megértette a dalt, és örömmel telt meg a szíve. Arra kérte, hogy folytassa az éneket, és míg beszélgettek, és Jáákov hallgatta a muzsikát, a fiai lovakat, szekereket és királyi ruhákat hoztak, melyeket Joszef küldött, és Jáákov tudta, hogy fia valóban él:

És mondta Jiszráel [Jáákov]: Sok ez! József fiam még él! Hadd megyek, hogy lássam őt, mielőtt meghalok. (M.I. 45:28)

A hagyomány fontos szerepet tulajdonít Szeráchnak abban is, hogy ő azonosította Mózest azon személyként, aki majd kivezeti a népet Egyiptomból. A midrás ugyanis elmondja, hogy a megváltás titkát Ávráhám ismerte, ő adta tovább fiának, Jiccháknak, ő pedig Jáákovnak. Tőle Joszefhez került a titok, aki megosztotta azt testvéreivel:

És megeskette József Izrael fiait, mondván: Isten gondol majd rátok és akkor vigyétek föl innen csontjaimat. (M.I. 50:25)

Áser volt az, aki ezt a titkot továbbadta lányának (egy magyarázat szerint fogadott lányának), Szeráchnak. Amikor Mózes és Áron elmentek a nép véneihez, és csodákat hajtottak végre előttük, ők (a több száz éves) Szeráchtól kértek tanácsot. Azt mondták neki, hogy egy férfi jött hozzájuk, és bizonyos csodákat hajtott végre. Szerách azt mondta, hogy nem ő az, akit várnak. Aztán azt mondták neki, hogy azt is mondta: „Isten gondol majd rátok”. Erre pedig így szólt Szerách: Ez az az ember, aki kiváltja Izrael népét Egyiptomból, mert ezt hallottam apámtól: „Isten gondol majd rátok”. Az emberek azon nyomban hinni kezdtek Istenben és az ő küldöttében:

A nép pedig hitt; és hallották, hogy gondolt az Örökkévaló Izrael fiaira és hogy látta az ő nyomorukat, amikor meghajoltak és leborultak. (M.II. 4:31)

A midrás tanúsága szerint Szeráchnak szerepe volt a fenti eskü teljesítésében is. Amikor ugyanis a zsidók készen álltak a kivonulásra, Mose keresni kezdte Joszef koporsóját. Abból a nemzedékből már csak Szerách volt életben, és Mózes kérésére azonnal meg tudta mutatni a helyet:  „Itt van. Az egyiptomiak fémből készítettek koporsót, és a Nílusba süllyesztették, hogy áldott legyen a vize.” Erre Mózes a Nílus partján állva szólította Joszefet: „Eljött az idő, melyről megesküdött Isten Ávráhámnak, hogy megváltja gyermekeit. Adj tiszteletet Uradnak, Izrael Istenének, és ne késleltesd a megváltást, mert miattad késlekedünk. Ha megmutatod magad, rendben, ha nem, akkor fel vagyunk mentve az eskünk alól”. József koporsója azonnal a felszínre emelkedett.

A rabbik azt mondják, hogy Szerách nemcsak lement Jáákovval Egyiptomba, de ki is jött onnan, sőt, egyike volt azon keveseknek, akik a kivonulás nemzedékéből megérték az Erec Jiszráelbe való megérkezést. Vannak, akik szerint még Dávid király korában is élt, és nem volt más, mint a Smuél próféta könyvében említett, Ávél-beli bölcs asszony (II. Sámuel 20:16). Sőt, vannak, akik ennél is tovább mennek, és azt mondják, hogy Szerách soha nem halt meg, hanem egyike volt azoknak, akik élve jutottak be az Édenkertbe, akárcsak (többek közt) Élijáhu próféta, Eliézer, Ávráhám szolgája, vagy Fáraó lánya, Bátjá.

A hagyomány azt mondja, hogy Szerách még a talmudi rabbik korában is élt. Rabbi Jochánán ben Zákáj a tanházban ült, és arról a mondatról értekezett, mely szerint a tenger vize kétoldalt falként állt. A rabbi szerint minden bizonnyal hálószerűnek kellett lennie. Ekkor megjelent Szerách, és azt mondta: „Én ott voltam, és a víz nem hálóhoz volt hasonlatos, hanem átlátszó ablakhoz.” Szerách nemcsak végtelenül öreg volt, hanem nagy tudású is, és képes volt arra, hogy részt vegyen a rabbik vitájában.

Egy hagyomány szerint végül Perzsiában élt hosszú évszázadokig. Iszfahánban telepedett le. Jelen volt, amikor a XII. században tűz tört ki a zsinagógában. Az épületben levő könyvek épségben átvészelték a tüzet, ám Szeráchot soha senki nem látta többet. A zsinagóga később a Szerách bát Áser nevet kapta, és a közeli temetőben a XIX. században még állt egy sírkő, melyen szerepelt a felirat: Szerách, Jáákov ősapa fiának, Ásernek lánya. Meghalt 1133-ban. Eszerint mintegy 2500 évet élt. Mások szerint, mint említettük, Szerách soha nem halt meg, hanem élve jutott a Gán Édenbe.

A különlegesen hosszú életről szóló hagyomány alapja minden bizonnyal az, hogy neve mind az Egyiptomba való levonulásnál, mind pedig a pusztai vándorlás végén, a bevonulás előestéjén is megjelenik a Tórában. A neve szintén ezt támasztja alá, azt jelenti, a túllógó rész (szerách háodef, M.II. 26:12). Egy késői midrás szerint nagyapja, Jáákov áldása nyomán jutott neki ez a példátlanul hosszú élet: „Lányom, mivel te élesztetted bennem újjá az életet, soha ne érjen utol a halál”.

Szerách alakja egyben a zsidó népet is megtestesíti. Ahogy láttuk, mindvégig a háttérben marad, ám az események fő sodrának nemcsak tanúja, hanem nélkülözhetetlenül fontos, ám néma szereplője is.

zsido.com

Forrás: JWA