… rávetette ura [Potifár] felesége a szemeit Józsefre és mondta: Hálj velem. De ő vonakodott és mondta… hogy tenném hát meg ezt a nagy gonoszságot és vétkezném Isten ellen? És volt, midőn beszélt Józseffel nap nap után, ő nem hallgatott rá, hogy vele háljon, hogy vele legyen. És történt egy napon… megragadta őt [Józsefet a nő] a ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem; de ő [József] otthagyta ruháját a [nő] kezében, elmenekült és kiment az utcára… akkor hívta [Potifár felesége] házának embereit és szólt hozzájuk, mondván: Lássátok, hozott nekünk egy héber embert, hogy csúfot űzzön belőlünk: bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiabáltam; és midőn hallotta, hogy fölemelem hangomat és kiáltok, akkor itthagyta ruháját nálam, elmenekült és kiment az utcára. (1Mózes 39:7-15)
A gyermektelen, unatkozó és rendkívül gazdag asszony szemet vetett Joszefre. Valószínűleg a férjétől eltávolodott nőről van szó, mivel a Tóra azt írja, hogy Potifár nem törődött semmivel, csak az étellel. Eszerint, mondják bölcseink, még a saját felesége sem érdekelte.
Ráadásul a Tóra a „szárisz” szót használja Potifár pozíciójának leírására, ami máshol eunuchot jelent, ez esetben végképp nem csoda, hogy Potifár felesége szemet vet a vonzó külsejű héber szolgára, arra hivatkozva, hogy ahogy a ház ura használhatja a szolgálólányait vágyai kielégítésére, ugyanígy jár ez a ház asszonyának a férfi szolgákkal kapcsolatban. Így aztán különféle eszközökkel megpróbálja szexuális kapcsolatra bírni Joszefet, aki végül elmenekül, arra a tórai törvényre hivatkozva, hogy a feleség csak és kizárólag a férjét illeti.
Az asszony azonban afelett érzett dühében, hogy egy szolga visszautasította és megalázta őt, bosszút áll és erőszaktevéssel vádolja meg Joszefet. Potifárnak döntenie kell: elválik a feleségétől, hogy megtarthassa a szolgát, akinek megjelenése felvirágoztatta a házát, vagy elbocsátja a szolgát, hogy a már így is csorbát szenvedett hírneve ne romoljon tovább. Végül ez utóbbi mellett dönt, de érdemes megjegyezni, hogy az ókori világban, ahol a halálbüntetés teljesen elfogadott volt, a börtönbe zárás meglehetősen enyhe büntetésnek számított.
Egy midrás szerint egyébként akkora volt a magát teljesen felfedő asszonytól eredő kísértés Joszef számára, hogy csodának kellett történnie ahhoz, hogy képes legyen visszautasítani azt. Hirtelen apja, Jáákov képe jelent meg a helyiségben és figyelmeztette, hogy ne tegye meg, amire készül. Ekkor Joszef képes volt végre felülkerekedni az ösztönein. Igazi emberi csoda történt itt, mondják bölcseink és a házból való elmenekülés nem arra vonatkozott, hogy Potifárnétól sikerült Joszefnek elmenekülnie, hanem inkább arra, hogy a saját ösztöneit győzte le és menekült el tőlük.
Feltűnhet, hogy e nagy jelentőségű epizód egyik főszereplőjének, a dekadens és kegyetlen egyiptomi kultúrát szimbolizáló asszony névtelen. Ennek talán az az oka, hogy kiemelje Joszef igazságát, amennyiben a feleség csak és kizárólag férje tulajdona és senki más nem érhet hozzá, vagy talán az, hogy effajta kisebbítésével is azt sugallja a Tóra, hogy az igazság nem nála van. A középkori kabalisztikus mű, a Széfer hájásár (Az egyenesség könyve) egyébként úgy tudja, hogy Zulika vagy Zulejka volt az asszony neve, de más helyen a zsidó irodalomban nem bukkan fel a név.
Mindazonáltal bölcseink azt is elmondják, hogy a felszínen teljes mértékben negatív karakternek tűnő asszony problematikája összetettebb, mint első ránézésre gondolnánk. Rási a Potifárnéval megesett történet előtt közvetlenül leírt Jehuda és Támár történetét hozza párhuzamként (erről bővebben itt olvashat). Ahogy Támár, úgy Potifárné szándékai is tiszták voltak, amikor gyereket akart Joszeftől, ugyanis kiolvasta a csillagokból, hogy neki és Joszefnek közös leszármazottaik lesznek. Igen ám, csak arra nem gondolt, hogy Joszef később az ő, Potifárné fogadott lányát, Osznátot veszi feleségül és tőle származnak majd a gyermekek. A csillagokból kiolvasott jóslat tehát igaznak bizonyult, ráadásul a midrás azt mondja, hogy Potifárné célja is tiszták voltak. Hogyan lehetséges az, hogy a kezdeti nemes célokat követően Joszef ellen fordult és gyakorlatilag halált kívánt a fejére? Szimcha Ziszel Ziv rabbi, a „kelmi öreg” magyarázata szerint épp azért szerepel Támár és Potifárné sok részletben közös története egymás után a Tórában, hogy a különbségek jól láthatóak legyenek. A különbség pedig abból ered, hogy hogyan kezelték az elutasítottság helyzetét. Támárt halálra ítélik és még úton a vesztőhelyre sem hirdeti ki fennhangon, hogy Jehuda a bűnös, nem pedig ő, nehogy megalázza apósát. Támár indítékai tiszták, céljai nemesek voltak és ez nem változott akkor sem, amikor halálra ítélték (végül egyébként megmenekült a haláltól). Ezzel szemben Potifárné csak eleinte mutatott jámborságot. Amikor Joszef elutasította a közeledését, előbukkant valódi énje és a fiatalemberre támadt. Fontos lecke ez számunkra is: az életben gyakran előfordul, hogy elindulunk egy jó úton, ám a körülmények hatására a dolgok másként alakulnak, mint ahogy terveztük. Fontos, hogy ekkor is meg tudjunk maradni Támár útján, meg tudjuk tartani az elvárt erkölcsi szintet és ne süllyedjünk ne adj Isten Potifárné mélységeibe.
