És szólt Mózes Chovávhoz, Reuél fiához, a midjánitához, aki Mózes apja volt: Mi vonulunk azok a hely felé, melyről az Örökkévaló mondta: Azt fogom nektek adni; jöjj velünk és mi jót teszünk veled, mert az Örökkévaló jót ígér Izraelnek. És az mondta neki: Nem megyek; hanem országomba megyek. De ő mondta: Ne hagyj el kérlek, bennünket, mert te ismered táborozásunkat a pusztában, azért légy nekünk szemekül. És lesz, ha velünk jössz, akkor abból a jóból, amit az Örökkévaló tesz velünk, jót teszünk veled. (4Mózes 10:29-32)
Mózes harmadik könyvének hosszas leírásai után a negyedik könyvben visszatérünk a narratívához: a Beháálotchá szakaszban a zsidó nép készen áll arra, hogy elhagyja a Szinájt, és a felhő- illetve tűzoszlopot követve elinduljon Párán pusztájába. Ekkor Mózes meghívja Chovávot, hogy csatlakozzon hozzájuk. De ki is volt ez a Chováv, akiről mindeddig – legalábbis első ránézésre úgy tűnik – egyszer sem esett szó, most pedig egyenesen Mózes biztatja arra, hogy csatlakozzon hozzájuk?
Általánosan elfogadott, hogy nem volt más, mint Jitró, Mózes, akit összesen hét néven ismer a hagyomány: a Jitró mellett Reuél, Jeter, Chováv, Chever, Keni és Putiél. Jitró magas pozícióban volt, mijdáni főpap volt, ám végül előbb az egyistenhitet, majd a zsidóságot tette magáévá. Jitrónak hét lánya volt, akik a nyájat őrizték, közülük Ciporát vette feleségül Mózes (erről itt írtunk). A róla elnevezett hetiszakasz elején Jitró lányával, Ciporával és annak két fiával (vagyis Mózes gyermekeivel), Gersommal és Eliézerrel érkezik meg a zsidók táborába. A zsidók ekkor már túl vannak a kivonuláson és a tenger szétválásán is, az azonban nem világos, hogy a tóraadásra is sor került-e már ekkorra vagy még előtte álltak. Mózes beavatja apósát a történtekbe, ő pedig elismeri Isten hatalmasságát, sőt, áldást is mond:
És Jitró örült mindama jó miatt, amit az Örökkévaló tett Izraellel, hogy megmentette Egyiptom kezéből. És mondta Jitró: Áldassék az Örökkévaló, ki megmentett benneteket Egyiptom kezéből és Fáraó kezéből; aki megmentette a népet Egyiptom keze alól! Most tudom, hogy nagyobb az Örökkévaló minden isteneknél; mert amely dologgal vétkeztek, (az jött) rájuk. (2Mózes 18:9-11)
Mielőtt Jitro visszament volna Midjánba, azt javasolta Mózesnek, hogy alkossa meg a bíróságok rendszerét, hogy ne neki egyedül kelljen helytállnia a kérdések és peres ügyek özönében. Később, vagyis a Beháálotchá szakasz fent idézett részében találkozunk utoljára a Tórában Jitróval, amikor Mózes kérleli őt, hogy maradjon.
A Beháálotchá hetiszakasz fent idézett soraival kapcsolatban bölcseink felhívják a figyelmünket egy fontos nyelvi különbségre: Mózes azt mondja, hogy a zsidók Izraelbe „vándorolnak”, Jitrónak viszont azt ajánlja, hogy „menjen” velük. A „megy” és a „vándorol” kifejezés között e magyarázatok szerint az a különbség, hogy az ember mehet valahova fizikailag, míg érzelmileg maradhat elutasító ugyanezzel a helyváltoztatással kapcsolatban. Csak a test megy, de a lélek, a szív ott marad, ahonnan a test elindult. A vonulás ennél jóval többet jelent: fizikai és mentális utazást, melyet az ember egészként él át, és melynek a végére bizonyos szempontból megváltozott személyiséggel érkezik meg az illető. Mózes azt mondja apósának, hogy a zsidó nép vándorolni fog: semmi nem köti őket Egyiptomba, szívvel-lélekkel mennek Izraelbe. Jitrónak ezzel szemben el kellene hagynia a szülőföldjét és a rokonait, és ezen elválás nehézségének felismerése jelenik meg talán ki nem mondva a szavaiban: „tudom, hogy neked ez jóval nehezebb lesz, mint nekünk, de mégis kérlek, hogy gyere velünk”. Jitró azonban így válaszol „országomba megyek”, vagyis éppen inkább Mózeshez és a zsidó néphez húzza a szíve, mégis visszatér az országába.
Mózes azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és könyörögni kezdett Jitrónak, mivel tudta, hogy a mindenért panaszkodó zsidó nép számára jó példával szolgálna a zsidóságért mindent feladó egykori midjáni főpap. Hogy mi lett e beszélgetés vége, azt nem adja tudtunkra a Tóra, viszont később, a Bírák könyvéből (1:16) megtudjuk, hogy leszármazottai egészen biztosan bevonultak Izraelbe és Jehuda törzsének területén telepedtek le.
