A második napon bemutatta Netánél, Cuár fia, Jiszáchár fejedelme… Egy ezüst tál, százharminc, sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh, égőáldozatnak. Egy kecskebak vétekáldozatnak. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak öt egyéves juh; ez Netánél, Cuár fiának áldozata. (4Mózes 7:18-23)
A Nászó hetiszakaszból Netánel ben Cuár alakját mutatjuk be olvasóinknak.
A Nászó hetiszakasz számos nagy jelentőségű témát vet fel. Itt olvassuk a fogadalmat tevő názirokról, illetve a házasságtörő asszonyról (szotá) szóló részt is. A hetiszakasz vége felé a törzsek vezetőinek áldozatait írja le a Tóra. Ezt olvassuk:
Akkor odavitték Izrael fejedelmei, atyáik házának fejei, ők a törzsek fejedelmei, ők, akik álltak a számlálás mellett, elhozták áldozatukat az Örökkévaló színe elé, hat fedett szekeret és tizenkét marhát; egy szekér (jutott) két fejedelemre és egy ökör egyre; és odavitték azokat a hajlék elé. (4Mózes 7:3-4)
Ezt követi az oltár felavatása: tizenkét napon keresztül hozták a törzsek vezetői a drága és értékes eszközöket ajándékba és az állatokat az oltár felavatására. Meglepő módon ezek az ajándékok pontosan egyformák voltak, és nem volt köztük semmiféle különbség. A tizenkét egyforma ajándék felsorolása kissé unalmasnak tűnik a hetiszakaszban, ám tudjuk, hogy a Tórában semmi sem szerepel véletlenül és minden egyes szónak jelentősége van.
Magyarázóink felhívják a figyelmet arra, hogy ugyanezek a vezetők, akik most bőkezűen adtak, és akiknek az ajándékát részletesen felsorolja a Tóra, sehol nem voltak, amikor Mózes felszólította a népet, hogy adakozzanak a pusztai Szentély elkészítéséhez építőanyagot. A tórai történeteket kiegészítő és magyarázó midrás a Smot, Mózes második könyvének 35. fejezetét idézi ezzel kapcsolatban (Vájákhél hetiszakasz). Ebben a részben a nép, férfiak, nők egyaránt adakoznak a Szentély számára, ám a törzsek vezetői csak utolsóként kerülnek sorra. A midrás kiemeli, hogy nemcsak, hogy ők voltak az utolsók, akik adtak, de ráadásul a sátorszentély építése helyett csupán a főpapi öltözék ékköveit adományozták. Hogy miért? Azért, mondja a midrás, mert amikor Mózes felszólította az egész népet az adakozásra, a törzsek vezetői megbántódtak, hogy nem csupán tőlük kért. Éppen ezért visszatartották az ajándékaikat: „majd amikor már mindenki kedve szerint adakozott, hozzáadjuk mi azt, ami hiányzik” – gondolták. Ám mire erre sor került volna, már bőségesen elég alapanyag állt rendelkezésre, és Mózes arra kért mindenkit, hogy többet ne hozzanak, a vezetők pedig hoppon maradtak. Ennek jelzésére a vehánesziim – „és a fejedelmek” kifejezés ezen a helyen egy jud betűvel van írva a Tórában kettő helyett, jelezve, hogy az isteni méltóság hiányzott ekkor vezetői mivoltukból (a jud betű Isten nevét képviseli):
A fejedelmek pedig hozták a sóhám-köveket és a foglaló köveket az éfódhoz és a melldíszhez, meg az illatszert és az olajat, a világításra és a kenetolajhoz, meg a fűszeres füstölőszerhez. (2Mózes 35:17)
A fejedelmek megtanulták a leckét, és amikor elkészült a Miskán, méltóképpen ki akarták venni a részüket a felavatásából. A midrás szerint Netánel ben Cuár javaslatára adományozták a sátorszentély darabjainak szállításához a szekereket és a bikákat. Ez a midrás egyben arra is magyarázatot ad, hogy hogyan lehetséges az, hogy az oltár felavatásánál Jiszáchár törzsének vezetője hozza el másodikként az áldozatát. Az ajándékozók sorrendje szemmel láthatólag nem Jáákov fiainak születési sorrendjét, sokkal inkább részben a törzsek szentély körüli elhelyezkedését követi, és helyenként elsőséget ad olyanoknak, akik valamilyen szempontból különleges helyet érdemelnek. Így hozza meg Jehuda törzsének feje, Náchson ben Áminádáv elsőként az áldozatát, mivel ő volt az, aki a Nádas-tenger kettéválásánál elsőként ugrott a vízbe. Netánel ben Cuár volt a második, hiszen az ő bölcs javaslatára érkeztek az ajándékok. További jutalma az volt, hogy törzse, Jiszáchár területe az Izraelben való letelepedést követően a Tóra fellegvára lett. Mellette Zvulun törzse kapott területet. A pusztában Zvulun törzsének feje, Eliáv ben Chelon hozta meg harmadikként az áldozatát a sátorszentély felavatásakor. A két törzs, Jiszáchár és Zvulun szövetséget kötött: az előbbi a tóratanulásban jeleskedik, érdemeket szerezve Zvulun törzse számára is az utóbbi pedig kereskedik és az így szerzett pénzzel segíti Jiszáchár törzsét, ahogy Mózes utolsó áldásában is olvassuk (5Mózes 33:18): „Örvendj, Zevulun mentedben, Jiszáchár pedig a sátraidban”. Együttműködésük biztosította a Tóra fennmaradását Izraelben, a mai napig példát szolgáltatva számunkra.
Írásunk a JTS magyarázatának felhasználásával készült.
Címlapkép: chabad.org
