Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát. (5Mózes 32:1)
A Háázinu szakaszban Mózes felkészíti a népet a halála utáni időszakra. Ehhez megidézi az Eget és a Földet, hogy tanúskodjanak, amikor elhangzanak a figyelmeztetései arra az esetre, ha a zsidók letérnének a Tóra és a micvák útjáról.
A hetiszakaszok érdekes személyeit bemutató sorozatunkban rendhagyó módon nem személyről, hanem az Égről és a Földről mint tanúról írunk. A nagy középkori tóramagyarázó, Rási szerint nem szó szerint kell értelmezni Mózes szavait, vagyis nem személyesítette meg valójában az eget és a földet, hanem arra utalt, hogy bár ő maga nem lesz jelen, hogy tanúskodjon az eljövendő nemzedékekben, a Föld és az Ég mindig ott lesz a világban. Felmerül azonban a kérdés: hogyan lesznek képesek tanúskodni?
A választ egy talmudi történet szolgáltathatja (Ávodá Zárá 17a): Elázár ben Dordijá soha nem hagyta kihasználatlanul az alkalmat, ha prostituálttal találkozott. Egyszer hallott egy bizonyos nőről, aki egy tengerparti városban kínálta szolgáltatásait és akivel még nem volt dolga. Felkerekedett hát és hét folyón kelt át, csak hogy örömét lelhesse bájaiban. A találkozó után a nő egyszer csak kifújta a levegőt és azt mondta: „Ahogy ez a kifújt levegő nem tér vissza soha a helyére, úgy nem fogják sosem elfogadni Elázár ben Dordijá megtérését”. Erre felkelt, leült két hegy közé és azt mondta: „Dombok és hegyek, könyörögjetek értem!” Azt felelték: „Hogyan imádkoznánk érted? Saját magunkért kell imádkoznunk.” Ugyanígy járt az Égnél és a Földnél.
Hogy mit várt Elázár ben Dordijá a Földtől és az Égtől? A történetet értelmezhetjük metaforikus síkon: a Föld és az Ég nem válaszolt valójában, Elázár ben Dordijá pusztán elméletben folytat beszélgetést, és felismeri, hogy a tesuvá, a megtérés folyamatában senki nem tud a segítségünkre lenni, csak önmagunkra számíthatunk.
A tórai történetben az Ég és a Föld ugyanígy nem beszél értünk vagy az ellenünkben. Nemzedékről nemzedékre fennállnak azonban és emlékeztetnek, hogy sokkal előttünk itt voltak és sokkal többet láttak nálunk. Az embernek sokszor elég egy kis emlékeztető ahhoz, hogy felidézzen nagyobb lélegzetű dolgokat. Ilyen például a cicesz kék rojtja, mely tengerkék színével az Égre és az Égi Trónusra emlékeztet. Vagyis amikor az ember ránéz a ciceszre, azonnal eszébe jut az Örökkévaló. Amikor felnézünk az égre, eszünkbe jut a világ Teremtője és a felé irányuló kötelezettségeink.
Térjünk vissza Elázár ben Dordijához. A történet további részében a Naphoz és a Holdhoz, majd a csillagokhoz és a csillagképekhez fordul, és mindegyik elutasítja, mondván: nem tudnak érte imádkozni, hiszen saját magukért kell imádkozniuk. Elázár ben Dordijá levonta a következtetést: neki magának kell megtérnie. Térdét a feje közé hajtotta és sírni kezdett. Addig zokogott, amíg a lelke eltávozott. Ekkor Égi Hang hallatszott: „Elázár ben Dordijá rabbinak helye van az eljövendő világban”. Jehuda Hánászi rabbi, a Misna összeállítója erre azt mondta: „Vannak, akik évek hosszú során szerzik meg maguknak az örök életet, mások egyetlen óra leforgása alatt”, továbbá azt is mondta: „Nemcsak elfogadják a megtérőket, de ráadásul rabbinak nevezik őket”.
Az embernek elegendő felnéznie az égre és letekintenie a földre, és ráismerni a világ csodáira, hogy felébredjen benne az istenfélelem és a megtérés iránti ellenállhatatlan vágy. Így állhat tanúként az Ég és a Föld időtlen időkig.
Írásunk a torah.org tóramagyarázata alapján készült.
