Az ember, aki a vízbe ugrott. A Besálách szakaszból Náchson ben Áminádávot mutatjuk be a chabad.org írása alapján.

Jehuda törzsének egyik vezetője, Áron, a főpap sógora és az egész nép legbátrabb tagja. Ő volt Náchson ben Áminádáv, aki elsőnek ugrott az örvénylő tengerbe, amikor a Izrael népének minden tagja tétovázott. Csendes és határozott tette örökre nyomott hagyott népünk történelmén.

Náchson Jehuda, Jáákov fiának ötödik generációs leszármazottja volt (Jáákov – Jehuda – Perec – Checron – Rám – Áminádáv – Náchson). A Tórában először akkor olvashatunk róla, amikor Áron elvette feleségül a testvérét, Elisevát:

És Áron elvette feleségül Elisevát, Áminádáv lányát, Náchson nővérét… (2Mózes 6:23)

Hét nappal Egyiptom elhagyása után a zsidó nép kellemetlen helyzetben találja magát: előttük a háborgó tenger, mögöttük a vérszomjas egyiptomi sereg, élén a sértett fáraóval. Ebben az érzelmektől, bizonytalanságtól és rettegéstől fűtött pillanatban az Örökkévaló azt mondja Mózesnek: „És szólj Izrael népéhez, hogy vonuljanak” (2Mózes 14:15). Ehhez azonban egyetlen lehetséges irányuk volt: a tenger. Tökéletes hittel kellett hinniük, hogy nem esik bántódásuk, és ezt valakinek bizonyítania kellett. Ekkor lépett színre a bátor és Isten mellett a végsőkig elkötelezett Náchson.

A tórai történeteket kiegészítő midrásban (és később a Talmudban, Szotá 37a) olvassuk a következő történetet: Amikor Izrael egész népe ott állt a tenger partján, és megkapták az isteni parancsot: vonuljatok, mindannyian elbizonytalanodtak és a törzsek vezetői mind azt mondták: nem akarunk mi lenni az elsők, akik beleugranak a vízbe. Náchson látta, mi történik, gyorsan felmérte a helyzetet és már neki is indult a tengernek. E pillanatban Mózes imába merülve állt a tenger partján, Isten pedig azt mondta neki: „Szeretett gyermekeim elmerülnek a viharos tengerben, te pedig csak állsz és imádkozol?” Mózes így felelt: „Világ Ura, mit tegyek hát?” Azt mondta Isten: „Emeld fel a botodat és terítsd szét a kezedet a tenger fölé. A víz erre kettéválik és Izrael népe száraz lábbal kelhet át a tengeren”. Így is történt: Náchson nyomán a zsidó sorban belegázoltak a vízbe, a tenger szétnyílt előttük és ők száraz lábbal kelhettek át rajta.

A midrásból kiderül, hogy Náchsont nagyszerű leszármazottakkal jutalmazta meg Isten, tőle származott Dávid, Dániel, Chánánjá, Misáel és Ázárjá. Mivel a királyság Dávid házáé, így Izrael örök királysága is az ő leszármazottaié lesz és a messiás maga (Másiách ben Dávid) szintén tőle származik majd. Bár nem Jehuda törzse az első törzs, talán éppen a Náchsonnak szánt jutalomként ő volt az, aki először hozhatott áldozatot az elkészült pusztai szentélyben:

És volt, aki bemutatta az első napon az ő áldozatát, Náchson, Áminádáv fia, Júda törzséből. (4Mózes 7:12)

Ám végül éppen az okozta a vesztét, hogy egy további jutalma az volt, hogy beválasztották a hetven vén közé:

És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló fülei hallatára; meghallotta az Örökkévaló, fölgerjedt a haragja és égett köztük az Örökkévaló tüze és megemésztette a tábor szélét. (4Mózes 11:1)

Bölcseink magyarázata szerint a „tábor széle” a véneket – köztük Náchsont – jelenti.

Neve azonban nem veszett el, hanem egybeforrt a bátorság, az elszántság, a helyes úton járás értékével és gondolatkörével. Így olvassuk a Rebbe egyik beszédében: „Egy Náchson nevű ember a tengerbe ugrott és tettének következménye volt a tenger szétválása. Nem volt köteles így tenni. Ám tudta, hogy Isten azt akarta, hogy Izrael népe a Szináj-hegy felé haladjon. Tehát megtette, amit meg kellett tennie. Egy tenger állt az útjában. Így hát beleugrott és haladt a célja felé. Lecke ez mindannyiunk számára: az életcéljainkra kell összpontosítanunk anélkül, hogy figyelembe vennénk az akadályokat”.

 

Megszakítás