Ha te bemész az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, ne tanulj cselekedni ama népek utálatai szerint. Ne találtassék benned, aki keresztülviszi fiát vagy leányát a tűzön, varázsló, időjós, kígyóigéző és kuruzsló; se bűvölő, se szellemidéző és jövendőmondó és aki kérdez a halottaktól. Mert az Örökkévaló utálata mindaz, aki ezt teszi és emez utálatok miatt űzi el az Örökkévaló, a te Istened azokat te előled… Mert ezek a népek, melyeket te elfoglalsz, időjósokra és varázslókra hallgatnak, de neked nem így rendelte az Örökkévaló, a te Istened. (5Mózes 18:9-14)
Gyerekként szinte mindenki szereti a varázslókról, boszorkányokról szóló meséket, ám felnőttként sokan csak nevetnek rajta. Vannak azonban olyanok is, akik hisznek abban, hogy léteznek a világban számunkra érzékelhető, de különféle praktikákkal részlegesen megismerhető spirituális dimenziók, ismét mások pedig szilárdan hisznek a duális világban, a jó és a rossz erőinek örök harcában. Mindezek azonban nem illeszkednek bele a zsidó gondolkodásba. „Varázslónőt ne hagyj életben” – mondja a Tóra (2Mózes 22:17) és a nyitó idézetből is látható, hogy a Tóra nem ismer kompromisszumot a varázslással kapcsolatban. Az egyetlen Istenben való hit a dualizmust is kizárja. A sátán (héberül szátán) nem a rossz oldal képviselője, hanem Isten küldötte, aki próbára teszi az ember Isten iránti elkötelezettségét.
A Rámbán (Náchmánidesz) magyarázata szerint az Örökkévaló, az egész világ Teremtője részben autonóm természetet teremtett, vagyis egy olyan rendszert, ami elválasztja Istent az embertől. E rendszernek megvannak a maga szabályszerűségei és hatásmechanizmusai: gravitáció, inercia, mágnesesség, stb., és így a felületes szemlélő könnyen azt gondolhatja, hogy a rendszer Istentől függetlenül működik, és nem változik. Akár bűnös, akár szent ember ejti le a földre a poharat, az mindenképpen összetörik.
Isten és a mi világunk között azonban létezik az okkult vagy a kvázi-spirituális híd, az a világ, melyben csodákkal és mágiával megváltoztathatók a természeti törvények.
E világnak is megvannak a maga szabályai és törvényszerűségei, de az isteni világtól még mindig nagyon messze van. A Rámbán szerint Isten nem szeretné, ha használnánk ennek a világnak a lehetőségeit. Az Örökkévaló számára az a fontos, hogy a természetes világon belül ismerjük fel és szolgáljuk Őt. Aki túllép a természeten és rendszeresen átlép a természetfölötti világba, az Isten akarata ellen dolgozik. Amikor szent emberek használják a természetfölötti erőket, ők sosem mulasztják el hangsúlyozni, hogy mindez csakis Isten nagyságát emeli ki.
Az az ember, aki felismeri a spirituálisabb világot és képes belépni oda, számtalan „spirituális lénnyel” találkozhat. Ha kétség nélkül hiszi, hogy ezek mind Isten ügynökei, akkor igazi spirituális élményben lehet része, ha azonban úgy véli, hogy ezek Istentől függetlenül léteznek, akkor elköveti a bálványimádás vétkét. Ha nem Isten ügynökeinek, hanem Isten mellett létező alternatív erőknek véli őket, akkor ezek mind a gonoszság forrásaivá válnak.
Amikor a pusztában Isten kígyókat küldött, amik megmarták a bűnösöket és azok meghaltak, Isten megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen rézkígyót, tegye egy magas botra. Aki felnéz rá, megtér és meggyógyul. Ez esetben a kígyó a megtérés eszköze. Ám amikor a kígyót már nem Isten nagyságának felismeréséhez vezető eszköznek, hanem különálló, az Örökkévalón kívül létező erőnek tekintették, akkor bálványimádáshoz vezetett. Ezért semmisítette meg több száz évvel később Chizkijáhu király.
A boszorkányok, mágusok, szellemidézők, jövendőmondók mind úgy vélik, hogy praktikáik által képesek különleges, Istentől független erőhöz jutni. Ez pedig bálványimádás, ahogy Bilámnál láttuk, akit a Tóra varázslónak nevez. Bilám képes volt megidézni a spirituális erőket, ám a mágiát Isten ellenében akarta használni. Úgy vélte, hogy kellő manipulációval legyőzheti Istent. Ám a világban semmi sem működik a Teremtőtől függetlenül, így Bilám mesterkedése a bálványimádás legmagasabb fokát testesítette meg.
Azt mondhatjuk, hogy a spiritualitás próbája a moralitás.
Az a spiritualitás, mely nem vár el az embertől erkölcsöket, mely nem viszi őt közelebb a mindenható Istenhez, humbug vagy gonosz spiritualitás. Az okkult rítusok, a furcsa szavak mormolása, a bizarr öltözék vagy hamis, vagy gonosz. Azok a nagyszerű rabbik, akik természetfölötti erőket mozgósítanak, mindig úgy teszik, hogy azzal hozzásegítsék az embereket Isten felismeréséhez, jellemfejlődést érjenek el, őszinteségre vagy nagylelkűségre vezessék őket, vagyis Isten dicsőségét szolgálják.
(Az aish.com írása alapján.)
