De sok zagyva nép is ment fel velük… (2Mózes 12:38)
A Tóra tudósít arról, hogy a zsidókon kívül még egy nagy csapat ember is kivonult Egyiptomból, az erev ráv, a gyülevész nép. Kik voltak ők, ez a keverék sokaság, akik a Bo hetiszakaszban bukkannak fel először és később számos problémát okoznak a zsidó népnek? Akik, amikor a negyvenéves vándorlás során a dolgok igazán rosszul alakultak, abban mindig benne volt az ő kezük is. Ők voltak például azok, akiknek kezdeményezésére és hatására elkészítették az aranyborjút. Ők voltak azok, akik nem elégedtek meg a sivatagban az égből hulló isteni eledellel, a mannával és húst követeltek és azok is, akik a midjáni nőkkel való incidenst kezdeményezték.
A XI. századi Franciaországban élt Rási szerint nem-zsidókról van szó, akik – látván, hogy Isten milyen nagyszerű csodákat tett a népével Egyiptomban – úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a zsidó néphez. Kortársa, Ibn Ezra szerint egyiptomiakról van szó, mások szerint olyan egyiptomiakról, akik zsidókkal házasodtak. Céljaik azonban nem voltak tiszták, csak a hasznot keresték, nem az igazi zsidó spiritualitást vagy az Örökkévaló igazságát. A zsidó misztika szerint sokan közülük egyiptomi varázslók, boszorkányok, mágusok voltak, akik a világban jelenlevő gonosz és tisztátalan erőket használták fel sötét tevékenységükhöz.
Amikor Izrael népe kijött Egyiptomból, még nem voltak a szó szoros értelmében „zsidó nép”, hiszen a néppé válás a szináj-hegyi kinyilatkoztatással történt meg. Izrael népe Ávráhám leszármazottait jelentette, akik mind részesei voltak az Istennel kötött szövetségnek, ám csak akkor vált belőlük zsidó nép, amikor átvették a Tórát. Az erev ráv, a gyülevész nép is jelen volt ekkor, ám – mondják magyarázóink – hiába lettek névleg zsidók, megőrizték régi, a bálványimádó kultúrából eredő szokásaikat. Ennek köszönhető, hogy nem sokkal azután, hogy tanúi voltak a tóraadásnak, az ő kezdeményezésükre került sor az aranyborjú megalkotására. Ehhez jól bevált eszközhöz folyamodtak: a manipulálás, a hamis „tényekkel” való meggyőzés módszeréhez – és sikerrel jártak.
Évekkel később, még mindig a sivatagban az erev ráv kezdeményezte a midjániakkal elkövetett szörnyű bűnt:
Amikor Jiszráel Sitimben lakott, elkezdett a nép paráználkodni Móáv leányaival. (4Mózes 25:1)
Bölcseink szerint a Jiszráel (Izrael) kifejezés mindig az istenfélő zsidókra vonatkozik, az ezzel szembeállított „ám” – nép pedig az erev rávra. Az eset következtében Isten 24 ezer embert sújtott halálra. A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi magyarázata szerint ők mind a gyülevész néphez tartoztak.
Ugyan a Tóra lezárása után a Tánách többi részében nem említik őket, ez nem azt jelenti, hogy eltűntek volna a világ színpadáról. Sőt, éppen ellenkezőleg, a későbbi irodalom, elsősorban a kabala, vagyis a zsidó misztika alapműve, a Zohár részletesen tárgyalja, hogy az erev ráv hogyan befolyásolja majd az idők végezetének alakulását és milyen károkat okoznak még a zsidó népnek. A vilnai Gáon szerint az erev ráv a zsidó nép legmegátalkodottabb ellensége és aki nem vesz részt az ellene való küzdelemben, az a partnerévé válik a világ elpusztításában.
A kabala azt mondja, hogy az erev rávot olyan bepiszkolódott lelkek alkotják, melyeket még Ádám és Chává hozott a világra, és időnként új és új életre kelnek, majd elpusztíttatnak. Ezek a lelkek Egyiptomban részben – ha megfelelően megtisztultak – zsidóként jöttek a világra, mások azonban egyiptomiként. Szívük azonban mindig is a zsidókhoz húzta őket, így történt, hogy a kivonulás hajnalán már hatmillióan voltak.
Magyarázóink szerint Isten célja az volt, hogy ezek a lelkek Egyiptomban maradva végigmenjenek a teljes megtisztulás folyamatán, ám Mózes úgy vélte, hogy megmenthetők, így az Örökkévaló akarata ellenére magával vitte őket a kivonuláskor és betérítette őket a zsidó népbe. Ám lelkük továbbra sem tisztult meg kellőképpen, ezért különféle formákban újra és újra visszatérnek, mondja a Zohár. Ők nem egyszerűen nem vallásos zsidók, hanem olyan zsidók, akik harcolnak a Tóra értékei ellen. Hogy hogyan teszik ezt, az nemzedékről nemzedékre folyamatosan változik. A módszerük, mondja a vilnai Gáon, többnyire megtévesztésen alapul: sokszor maguk is elhiszik, hogy valóban az igazság és a Tóra útját járják, miközben éppen ellenkezőleg cselekszenek. Ez teszi a modern kori erev ráv elleni harcot olyan nehézzé, hiszen a magát barátként, segítőként vagy harcostársként feltüntető ellenséget sokkal nehezebb felismerni, mint azt, aki kivont karddal megy az ember ellen. Az idők végén azonban kiderül az igazság és Isten segítségével a Tóra szellemisége győzedelmeskedik. A Zohár Zechárjá prófétát (13:2) idézi ezzel kapcsolatban:
És lészen ama napon, úgymond az Örökkévaló, a seregek ura, kiirtom a bálványok neveit az országból, hogy ne említtessenek többé; s a prófétákat is, meg a tisztátlanság szellemét elmozdítom az országból.
Fotó: Wikipédia
