„… mind a férfiak, akik látták dicsőségemet és jeleimet, melyeket műveltem Egyiptomban és a pusztában, de megkísértettek immár tízszer és nem hallgattak szavamra, nem fogják látni az országot, melyről megesküdtem őseiknek; mindazok, kik engem megvetnek, nem fogják azt látni. Szolgámat Kálevet azonban, jutalmául annak, hogy más szellem volt vele és teljesen járt utánam, őt elviszem az országba, ahova elérkezett és magzata vegye birtokba azt.” (4Mózes 14:22-24)
A nép kérésére Isten felszólítja Mózes, hogy küldjön kémeket Izraelbe, minden törzsből egy embert. A kémek negyven napon át járják az Ígéret Földjét, és nagyrészt nem túlságosan biztató hírekkel térnek vissza: a földet óriások lakják, bevehetetlen városaik vannak és az országnak még a levegője is rossz, ezért nagyon sok a betegség arrafelé. A tizenkettőből összesen ketten vannak olyanok, akik nem vesznek részt a siránkozásban és az ország becsmérlésében: Hoseá bin Nun, a későbbi Jehosua, Mózes utóda és Kálev ben Jefune. A tórai történeteket kiegészítő midrás elmondja, hogy Kálev egy időre elhagyta társait, hogy elmenjen a hevroni Máchpéla-barlangba, az ősapák nyughelyére imádkozni. A midrás azt is elmeséli, hogy azért imádkozott, hogy ne kerüljön a többi kém befolyása alá, hanem meg tudja őrizni az Istenbe vetett hitét.
A Jehuda törzséből származó Kálevet az Örökkévaló a fenti idézetben a „szolgám”-nak nevezi. Ez a kifejezés még egyszer hangzik el a Tórában, a Beháálotchá hetiszakaszban, amikor Isten Mózest nevezi úgy, hogy szolgám:
Nem így az én szolgám, Mózes; egész házamban meghitt ő. Színről-színre beszélek vele, világosan és nem rejtélyekben, az Örökkévaló jelenését látja ő. Miért nem féltelek, hát beszélni szolgám, Mózes ellen? (4Mózes 12:7-8)
Kálev neve azt jelenti: kutya (mai héberben kelev – כלב). Vagy másként: céltudatos, hithű, merész, bátor, amit úgy vezethetünk le, ha kettéosztjuk a szót: ke-lev, olyan, akár a szív, a szíve szerint megy, mindent teljes szívből csinál és teljes szívvel hisz az Örökkévalóban. Ennek megfelelően ő volt az, aki kiállt amellett, hogy a zsidók, Isten akaratának megfelelően bevonuljanak az országba, még akkor is, ha esetleg nehézségek és akadályok állnak előttük az úton:
És Kálev csitította a Mózes ellen (háborgó) népet és mondta: Fölmegyünk bizony és elfoglaljuk azt, mert bírni fogunk vele. (4Mózes 13:30)
Jehosua és Kálev erőfeszítései a nép szempontjából hiábavalónak bizonyultak. A zsidók inkább annak a tíz kémnek hittek, akik az isteni ígéret ellenére úgy vélték, hogy nem lehet meghódítani a földet. Büntetésük ismert, ahelyett hogy néhány hét alatt elérték volna a Szentföldet, negyven évig kellett bolyonganiuk a pusztában és a kivonulás nemzedéke a pusztában lelte a halálát. Csak néhányan voltak olyanok, akik Jehosuával a nép élén bevonulhattak Erec Jiszráelbe, és köztük volt Kálev is. A bevonulást követően Kálev arra kéri Jehosuát, hogy egy hegyvidéki területet adjon neki Jehuda törzsének részéből. Jehosua megáldja Kálevet és nekiadja Hevront:
… és szólt hozzá Kálev, Jefune fia…: Te ismered az igét, melyet szólt az Örökkévaló Mózeshez, az Isten emberéhez felőlem és felőled Kádés-Barneában. Negyvenéves voltam, amikor küldött engem Mózes, az Örökkévaló szolgája Kádés-Barnéából, hogy kikémleljem az országot; és hoztam neki választ, amint szívemben volt. Testvéreim pedig, kik velem fölmentek, elcsüggesztették a nép szívét, én meg teljesen jártam az Örökkévaló, Istenem után. S megesküdött Mózes… bizony, a föld, melyre lépett a lábad, tied legyen birtokul és fiaidé örökre, mert teljesen jártál az Örökkévaló, Istenem után. Most tehát, íme életben hagyott engem az Örökkévaló, amint szólt, immár negyvenöt éve… s most íme nyolcvanöt éves vagyok ma… Most tehát add nekem ezt a hegységet… mert óriások [Ánákim] vannak ott, meg nagy, erődített városok, talán velem van az Örökkévaló s kiűzöm őket… Akkor megáldotta őt Jehosuá és adta Kálévnek, Jefune fiának, Hevront birtokul. (Jehosua 14:6-13)
Vannak, akik azt mondják, hogy nem magát a várost kapta meg, hiszen az menedékváros volt, és lévi törzsének az irányítása alá tartozott, hanem a város környékét, ahogy Jehosua könyvében később olvassuk:
A város mezőségét pedig és tanyáit adták Kálev, Jefune fiának birtokába. (Jehosua 21:12)
Szintén Jehosua könyvéből értesülünk arról, hogy Kálev ígéretéhez híven valóban legyőzte az óriások (vagy Ánák) gyermekeit. Lányát, Áchszát pedig annak ígérte, aki Dvir, más néven Kirját Széfer földjét meghódítja az óriásoktól. Ezt végül unokaöccse, Otniel ben Kenáz tette meg, így egyben a veje is lett (Jehosua 15:13-19).
A hagyomány szerint Kálev sírja nem messze Sechemtől található egy arab faluban, Kifl Hariszban, Jehosua bin Nun sírjával egyetemben.
Fotó: Chabad.org
