בס”ד

A DEE CSALÁD PIRKÉ ÁVOT PROJEKTJE

רַבִּי יוֹנָתָן אוֹמֵר, כָּל הַמְקַיֵּם אֶת הַתּוֹרָה מֵעֹנִי, סוֹפוֹ לְקַיְּמָהּ מֵעשֶׁר. וְכָל הַמְבַטֵּל אֶת הַתּוֹרָה מֵעשֶׁר, סוֹפוֹ לְבַטְּלָהּ מֵעֹנִי:

Jonátán rabbi mondta: „Aki szegény ember létére megtartja a Tórát, a végén jómódúként fogja megtartani. Aki pedig elhanyagolja a Tórát jómódban, az a végén szegény emberként lesz kénytelen elhanyagolni…” (Ávot 4:9)

A misna a gazdagsággal járó stresszel és áldással is foglalkozik. Úgy tűnhet, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő ember számára legitim kifogást jelent az anyagi helyzete, ha kerüli a tóratanulást. A nehéz gazdasági helyzet mellett a családja eltartásának gondja is nyomja a vállát, és minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy pénzhez jusson. A Misna mégis arra tanít, hogy a tórai értékek előtérbe helyezése gazdasághoz vezet. Ez a gazdagság érthető szó szerint vagy utalhat elégedettségre, elfogadásra, ahogy egy másik misna mondja: „ki a gazdag? – aki elégedett azzal, amije van”. Az, aki hálás a saját helyzetéért és elfogadja az Istentől kapott ajándékokat, akkor is elégedett lesz, ha anyagi nehézségei adódnak.

A gazdagság csábító lehet, sőt, akár függővé is tehet. A gazdagság áldása nyomán sok ember gyakran csak a luxussal és az egyre több tulajdon megszerzésével van elfoglalva. Azok, akik inkább a gazdagsággal törődnek, monetáris stabilitásuk ellenére folyamatosan pénzügyi gondokkal küzdenek.

Jonatán rabbi arra emlékeztet, hogy minden a prioritásainktól és a hangsúlyoktól függ. Csupán fizikai lényeknek tekintjük magunkat, akiknek csak anyagi céljaik vannak vagy nem feledkezünk meg lelkünk táplálásáról és spirituális emelkedésünkről sem?

Megvitatható kérdések:

Hogyan viszonyul ez a misna egy korábbi misnához (Ávot 3:5): „Aki magára vállalja a Tóra igáját, azt felmentik az állami és társadalmi kötelezettségek alól. Ezzel szemben aki lerázza magáról a Tóra igáját, arra ránehezül az állam és a társadalom járma”?

Van valami olyan dolog a világban, ami annyira fontos a számodra, hogy naponta legalább egyszer szakítasz rá időt?

A gazdasági siker függőséggé válhat. Milyen stratégiák segíthetnek abban, hogy az ember elkerülje a materializmusra való fókuszálás csapdáját?

Írta: Aura Sutton

Lea bát Refáel veCipóra

Maja Eszter bát ráv Árje Mordecháj veLea

Rina Mirjám bát ráv Árje Mordecháj veLea

emlékére és lelkének emelkedésére

 

Megszakítás