בס”ד
A DEE CSALÁD PIRKÉ ÁVOT PROJEKTJE
רַבִּי שִׁמְעוֹן אוֹמֵר: שְׁלשָׁה שֶׁאָכְלוּ עַל שֻׁלְחָן אֶחָד וְלֹא אָמְרוּ עָלָיו דִּבְרֵי תוֹרָה, כְּאִלּוּ אָכְלוּ מִזִּבְחֵי מֵתִים, שֶׁנֶּאֱמַר: כִּי כָּל שֻׁלְחָנוֹת מָלְאוּ קִיא צֹאָה בְּלִי מָקוֹם. אֲבָל שְׁלשָׁה שֶׁאָכְלוּ עַל שֻׁלְחָן אֶחָד וְאָמְרוּ עָלָיו דִּבְרֵי תוֹרָה, כְאִלּוּ אָכְלוּ מִשֻּׁלְחָנוֹ שֶׁל מָקוֹם, שֶׁנֶּאֱמַר: וַיְדַבֵּר אֵלַי, זֶה הַשֻּׁלְחָן אֲשֶׁר לִפְנֵי ה’.
Simon rabbi mondta: „Ha három zsidó eszik egy asztalnál, és nem foglalkozik a Tórával, az olyan, mintha hullaáldozaton lakmároztak volna, amint írva van [Jesájá 28:8]: »Minden asztal tele ronda okádékkal, mivel nincs ott Isten…«. Viszont ha hárman esznek egy asztalnál, és foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha Isten asztaláról ennének, mint írva van [Jechezkél 41:22]: »És szólt hozzám: Ez az asztal, mely Isten előtt áll.«”. (Ávot 3:3)
Simon rabbi arra ösztönzi az embereket, hogy tegyék mindennapjaik részévé a tóratanulást. Ide tartozik például, hogy ha három vagy több ember eszik együtt, akkor is tanuljanak Tórát. A zsidóság – sok más vallással ellentétben – értéket lát a materiális világban. Ugyanakkor arra is ösztönöz bennünket, hogy emeljük magasabb szintre a fizikait, és azzal is Istent szolgáljuk.
Ha azonban nem így teszünk, és úgy táplálkozunk, hogy közben nem emeljük az ételt magasabb szintre, akkor az olyan, mintha a halottak áldozatából ettünk volna. Hogy ez mit is jelent, azzal kapcsolatban két nagyon szép magyarázatot idézhetünk. A Tiferet Ejál című könyv szerint a testünk véges: a halál az e világban töltött időnk lejártát jelzi. Éppen ezért, ha úgy tápláljuk a testünket, hogy közben nem foglalkozunk a Tórával, akkor elhanyagoljuk a lelkünket, ami – a testünkkel ellentétben – örök. Vagyis olyan, mintha csupán egy halott testet etetnénk. Ugyanakkor ha a Tóráról is szó esik étkezés közben, azzal megerősítjük azt a gondolatot, hogy a testünk a lélek tartálya, melynek szüksége van táplálékra és védelemre, és mely lehetőséget biztosít a számunkra ahhoz, hogy Istent szolgáljuk.
A Minchát Sábát című könyv kijelenti, hogy ha az ember úgy eszik, hogy nem mond köszönetet az Örökkévalónak és nem kerül szóba Isten az étkezés során, akkor úgy teszünk, mintha az elfogyasztott étel a saját erőfeszítéseink eredménye lenne, pedig valójában tudjuk, hogy minden egyes dolog Istentől származik és tőle függ.
A breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810) azt tanította, hogy az embernek élveznie kell az Isten által teremtett világ szépségét, mert ezzel is kifejezi az Örökkévaló nagyszerűsége iránti háláját és csodálatát. Ha étkezés közben Tórát tanulunk, az lehetővé teszi számunkra a világ szépségének élvezetét, megnyitja a lehetőséget arra, hogy elgondolkozzunk az isteni bölcsességen és megértsük, hogy a dolgok nem csupán személyes teljesítményünkből származnak, hanem Istentől erednek.
Megvitatható kérdések:
Hogy vonhatod be a Tórát a mindennapi asztal körüli beszélgetésekbe?
Az élet mely más fizikai aspektusait lehet magasabb szintre emelni és hogyan vonhatod bele mindebbe Istent?
Vannak-e olyan dolgok az életben, amelyeket inkább a saját erőfeszítéseidnek tulajdonítasz, mint Istennek? Hogyan lehet megváltoztatni ezt a szemléletet?
Ötlet: Libby Levey
Lea bát Refáel veCipóra
Maja Eszter bát ráv Árje Mordecháj veLea
Rina Mirjám bát ráv Árje Mordecháj veLea
emlékére és lelkének emelkedésére
