A Ki tiszá szakaszban az Örökkévaló kijelöli a sátorszentély tárgyainak elkészítéséért felelős művészeket: Becálél ben Urit és Oholiáv ben Áchiszámáchot.
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Lásd, név szerint szólítottam Becálélt, Uri fiái, Chúr fiát, Júda törzséből, és betöltöttem őt Isten szellemével, bölcsességgel, értelemmel és ismerettel minden munkában, hogy kigondoljon terveket, hogy elkészítse aranyban, ezüstben és rézben, és kőmetszésben foglalásra és fafaragásban, hogy elkészítse mindenféle munkával. És én, íme, adtam mellé Oholiávot, Áchiszámách fiát, Dán törzséből és minden bölcsnek a szívébe adtam bölcsességet, hogy elkészítsék mindazt, amit neked parancsoltam. (2Mózes 31:1-6)
A Miskán legfőbb művésze, Becálel Mirjám prófétanő, Mózes és Áron testvérének dédunokája volt, jutalmul Mirjám számára, amiért bátran szembeszállt Fáraó parancsával, és megmentette az újszülött zsidó kisfiúkat.
A Tóra – szokatlan módon – Becálel apját és nagyapját is megemlíti, utóbbi volt Chur, Mirjám fia, akiről a midrás (Smot Rábá) azt mondja, hogy ő az aranyborjút készítő nép akaratával szállt szembe, hogy megakadályozza a bálvány elkészítését, ám kegyetlenül megölték őt. Az Örökkévaló az ő hősiességét is jutalmazta azzal, hogy unokája lett az Isten lakhelyéül készített Szentély legfőbb mestere.
Becálél azonban nem mindennapi mesterember vagy művész volt. A Rámbán, a Tóra egyik jelentős középkori kommentátora megjegyzi, hogy maga az a tény, hogy Becálél képes volt megmunkálni az aranyat, az ezüstöt és a rezet, csoda volt, mivel az Egyiptomban töltött évszázadok alatt a zsidóknak semmi ilyesmire nem volt lehetősége, nem láthatta senkitől és nem gyakorolhatta sehol e képességeket. Becálél tehetsége és művészete isteni eredetű volt, ahogyan a neve is mutatja, melynek jelentése: becél El – Isten árnyékában. A Talmud (Bráchot 55a) így ír erről:
Isten azt mondta Mózesnek: „Menj, és mondd meg Becálélnek, hogy készítsen nekem egy Szentélyt, frigyládával és más bútorokkal.” Mózes azonban megfordította a sorrendet, és ezt mondta Becálélnek: „Készíts egy frigyládát, bútorokat és egy Szentélyt”. Erre Becálél így felelt: „Mesterünk, Mózes! Általában először építik meg a házat, és csak utána hozzák a bútorokat. Azt mondtad, hogy készítsek frigyládát, bútorokat, és [utána] Miskánt – hova teszem majd a bútorokat, melyeket elkészítek? Talán az Örökkévaló így mondta neked: készíts egy Szentélyt, [utána] frigyládát és más bútorokat?” Azt mondta erre neki Mózes: „Isten árnyékában voltál-e, hogy mindezt tudod? Valóban így parancsolta nekem Isten.”
A midrás (Bámidbár Rábá 15:10) egy hasonló történetet mesél el az arany menóra készítésének kapcsán:
Azt mondta Mózes: „Hogyan készítsem el?” – azt mondta neki [Isten], hogy egyetlen tömbből kell kikalapálni. Mózes azonban továbbra sem értette, és amikor lejött [a Szináj-hegyről], elfelejtette, hogyan kellene elkészíteni. Ismét felment tehát [a hegyre], és megkérdezte: „Uram, hogyan kell elkészíteni?” Erre Isten azt felelte: „Egyetlen tömbből kell kikalapálni”. Isten megmutatta neki a folyamatot, de még így is nehéznek találta. Azt mondta erre Isten: „Figyelj, és csináld meg ugyanezt” – és vett egy tűzből való menórát, és megmutatta neki, hogyan készítse. Mózes azonban még mindig nem értette. Így szólt hozzá akkor az Isten: „Menj Becálélhez, ő meg tudja csinálni.” Mózes valóban elment Becálélhez, aki azonnal meg is csinálta. Mózes megdöbbent: „Isten többször megmutatta nekem, hogyan kell, de képtelen voltam megérteni. Te azonban, aki soha nem látta, képes voltál egedül elkészíteni? Becálél, te biztosan Isten árnyékában – becél Él – álltál, amikor megmutatta nekem, hogyan kell elkészíteni a menórát.”
A Talmud a fent idézett szakaszban leírja, hogy miután Isten „név szerint szólította” Becálélt, arra kérte Mózest, hogy kérdezze meg a népet, alkalmasnak tartják-e őt a feladatra. És bár mind Mózes, mind a nép igent mondott, az első pillanattól voltak olyanok, akiknek nem tetszett az ő tevékenysége. A midrás elmeséli, hogy amikor Mózes lejött a hegyről, és elbeszélte a népnek a Miskán felépítésének részleteit, megkérdezték tőle, hogy ki készíti majd el mindezt. Mózes azt felelte: Becálél. Voltak azonban olyanok, akik azt mondták erre, hogy nem Isten jelölte őt ki, hanem Mózes, mivel a rokona. Ám később, amikor meglátták az elkészült Miskánt és annak tárgyait, meg voltak vele elégedve.
Míg Becálélről ilyen sok részletet megtudhatunk a midrásból, addig a számára társul adott Oholiávról szinte szó sem esik. Annyit tudunk róla, hogy Dán törzséből származott, és kvalitásai bizonyos szempontból kiemelkedőek voltak, Becálélhez mérhető módon, hiszen a Miskán építésében és tárgyainak elkészítésében részt vevő férfiak és nők közül senki másnak a neve nincs megemlítve. A Talmud megemlíti, hogy Dán törzsében nemzedékről nemzedékre hagyományozódott a művészi hajlam, és az első Szentély egyik fő építőmestere is ebből a törzsből származott. Érdekes, hogy – akárcsak a fenti tórai idézetben – a művészi hajlamot itt is bölcsességgel és értelemmel jellemzi a szöveg:
Már most küldök egy bölcs férfiút, akinek van tudása és értelme, Churám Ávít; az fia egy asszonynak Dán leányai közül, atyja pedig córbeli [türoszi] ember, aki ért hozzá, hogy dolgozzon aranyban, ezüstben, rézben, vasban, kőben, fában, piros bíborban, kék bíborban, bisszusban s karmazsinban, s hogy mindenféle vésést véssen, s mindenféle gondolatot kigondoljon, bármi adatik elé… (Krónikák II. 2:12-13)
A Lévi törzséből származó Becálél arisztokratikus család sarja volt, és különleges felmenőkkel rendelkezett. Oholiáv azonban egy kisebb, kevésbé jelentős törzsből érkezett, Dán törzséből, mely Jáákov szolgálólányától, Bilhától származott. Oholiáv ben Áchiszámách nevében hordozta sorsát, hiszen neve azt jelenti: „sátor az apa számára”, míg apja neve annyit tesz: „közel van a fivérem”, hiszen a Szentély közel hozta egymáshoz a zsidó nép tagjait. Érdekesség, hogy amikor Slomó (Salamon) király felépíttette az első jeruzsálemi Szentélyt, annak vezető építésze szintén Dán törzséből való felmenőkkel rendelkezett. Azt mondja erre a Talmud (Áráchin 16b):
Azt mondta rabbi Jochánán: honnan tudjuk, hogy az embernek nem szabad mást foglalkozást választania, mint amit ősei űztek? Ahogy írva van [1Kir 7:13-14]: „És küldött Salamon király, és elhozatta Chirámot Córból [Türosz]; egy özvegyasszony fia az a Naftáli törzséből, atyja pedig córbeli rézműves…” A Mester azt tanította erről: [Bár az apja Náftáli törzséből volt], anyja Dán törzséből származott, Dánról pedig írva van: „És én, íme, adtam mellé Oholiávot, Áchiszámách fiát, Dán törzséből…”
A művészet, az építészet, a Szentély építésével való foglalkozás, családban maradt.
A sátorszentély két legfontosabb művésze a legnagyszerűbb, illetve a legegyszerűbb törzsből származott, ezzel is kifejezve, hogy a Szentély mindenkié és az Örökkévaló szemében mindannyian egyaránt fontosak vagyunk, magyarázza Rási. A két férfi a művészi lét különböző aspektusait jelenítette meg, így egymást kiegészítve, új egységet alkotva tudták létrehozni a Miskánt és annak részeit, anyagi és spirituális síkon egyaránt. A legfontosabbnak és a legkevésbé fontosnak együtt kell dolgoznia, közösen kell alkotnia ahhoz, hogy elérhessék az Istennel való kapcsolatot – mondta a Rebbe.
