A Mózes második könyvét lezáró hetiszakaszban megannyi készülődés, adománygyűjtés, művészi munka után végre elkészült a Miskán, a sivatagi hajlék, minden berendezési tárgyával együtt. Mózes felállította a sátrat és az oltárokat, mindent elrendezett az Örökkévaló utasításai szerint, majd „befedte a felhő a gyülekezés sátrát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot”. Az örömteli esemény leírását a következő mondattal vezeti be a Tóra: „És történt az első hónapban, a második évben, a hónap elsején felállíttatott a hajlék”. Héberül e mondat a vájhi (יהיו) szóval kezdődik, melyről azt mondják a bölcsek, hogy mindig valamilyen gyászos eseményt vezet be. De vajon milyen negatívumot találhatunk a sivatagi szentély felépítésével és használatba vételével kapcsolatban? A midrás a következő példázattal ad erre magyarázatot: Egy királynak igen házsártos, veszekedős felesége volt. Amikor egyszer már majdnem kijött a béketűrésből, mentő ötlete támadt és megkérte a feleségét, hogy készítsen neki egy különleges, lila köpenyt. Mivel ez sok időt és összpontosítást igénylő munka volt, teljes mértékben lefoglalta a királynét, akinek így nem maradt ideje a perlekedésre. Amikor elkészült és átadta férjének a köpenyt, az először nagyon megörült, majd hirtelen sírva fakadt. Felesége értetlenkedve kért magyarázatot e furcsa viselkedésre. A király így felelt: A köpeny gyönyörű lett és ameddig készült, béke honolt közöttünk. Most azonban, hogy elkészültél, attól rettegek, hogy vajon mi vár megint rám. Ehhez hasonlóan vélekedett az Örökkévaló is: Ameddig gyermekeim a hajlék elkészítésével fáradoztak, nem zúgolódtak ellenem. Most, hogy befejezték a munkát, ismét próbára teszik majd a türelmemet…
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 27. szám – 2024. március 14.
