A hetiszakasz központi üzenete így szól: „Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam”. Az Örökkévaló azt kívánja, hogy lakóhelye legyen ebben a világban, Izrael feladata pedig az, hogy megteremtse ehhez a megfelelő spirituális és fizikai körülményeket. A Szifri szerint minden olyan parancsolat, melyben szerepel a „nekem” szó, olyan dologra utal, mely örökké fennáll. A sivatagi hajlék azonban befejezte pályafutását, amikor felépült az első, kőből emelt szentély Jeruzsálemben. Ez a szentély megsemmisült a babilóniaiak ostroma során, a második szentélyt pedig a rómaiak rombolták le. Napjainkban egy iszlám zarándokhely áll a helyén. Mindezek tükrében miként magyarázhatjuk a Szifri megállapítását? E kérdésre számos válasz született, melyek közül az egyik úgy szól, hogy a szentély építésére vonatkozó parancs az, melyek örökre szól, függetlenül attól, hogy éppen hol él a zsidó nép és milyen lehetőségei vannak. A midrás szerint Isten a következőt mondja ezzel kapcsolatban: „Azért, mert a gyermekeim éppen száműzetésben vannak, félbe kellene szakítani a házam építését? Tanulják a szentély építéséről szóló fejezeteket a Tórából és úgy tekintem, mintha valóban építkeznének”. Addig tehát, amíg nem áll módunkban a jeruzsálemi Templom-hegyen újjáépíteni a Szentélyt, időt kell szakítani arra, hogy rendszeresen tanulmányozzuk a zsidó hagyomány azon írásait, melyek a szentély építését és működését taglalják, továbbá imádkozzunk azért, hogy az elméleti tudást mihamarabb gyakorlati tettekre válthassuk!

Naftali Deutsch

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 22. szám – 2023. február 23.

 

Megszakítás